Farkasok
2025. június 22.
Tegnap kimentünk Jé barátnőmmel a szőlőhegyre eperfát dézsmálni, és ahogy körbenéztem, megállapítottam, hogy innentől nem kell a dombon kaszálni, ha eddig még nem jutottunk odáig, de a szőlőbe se muszáj, mert nálam nem a magas sás nő, mint a 4 éve gondozatlan szomszédban, és az a pár szál seprence is semmi ahhoz képest, ami azelőtt volt. Nagyjából térdig ér a legmagasabb fű, és az is jófajta, nem a toklászos. Azelőtt embermagas gazok nőttek ki két hónap alatt. És hogy most látja az ember, hogy nem is baj, ha az elhanyagolt területek szaporodnak körülöttem, mert ott legalább elerdősül lassan a terület.
Mert néha azt érzed, amikor a legnagyobb aszályban is négy centisre nyírják az utcában a füvet a közterületeken, mert az a rendezett (mondjuk van értelme, ha idén már nem akarnak nyírni), hogy mindenki vak és süket és önként megy a vesztébe. De tényleg nem látja senki, aki megállíthatná? Tényleg megérettünk a pusztulásra.
Telibemurvázzuk az udvart, a szélén némi levendulával, de azt is visszafogva, aztán csodálkozunk, hogy nagyon durva porallergiánk lesz? Valós esemény alapján. Allergiarohamba torkolt a dolog.
De te küzdesz, és a végén te leszel a sivatagban a ritka másként gondolkodó oázisok egyike? És akkor Jé barátnőm mondta, hogy de mi akkor is így csináljuk, ahogyan eddig. Vagy még ígyebbül. Pedig mindketten zöldségeket és gyümölcsöt is termesztünk, nem csak virágos részeink vannak. És burjánzik az élet.
És az elmúlt évben, a hegyen a többség, aki eljött, azt mondta: - Milyen szép! De mennyi munka!!! - jelentem, ha a kaszálást a dombos részen teljesen elhagyhatom, akkor ezt a rengeteg munkát 87 éves koromig is bírni fogom. Akkor nem kell gondolkoznom rajta, hogy eladom, ha nem bírom fizikailag, mert ez a veszély egyhamar nem fenyeget, ha a dolgok nem fordulnak jobbra.
Ezért én most továbbra is vetek, ültetek, és szedem azok termését. És mindenkit arra buzdítok, akinek van egy csöpp kis esze, hogy ne sivatagot szaporítson, hanem legyen ő is oázis. Legyél más!
Ui.: Az 1923 c. sorozatban mondta az indián apa, hogy az ember olyan, mint a farkas. A farkas mindent, ami él és mozog, elpusztít maga körül. Amikor már nem marad semmi, egymást pusztítják el. És azután a természet újra helyreáll.
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.