Feketelábú indiánok voltunk - tanítók 0.
2025. március 2.
Anyámmal sétáltunk este egy kicsit és mondtam, hogy milyen vicces, hogy mi már kiskoromban, több mint negyven éve is már babot és tököt vetettünk a kukoricásba, a krumplit meg külön máshová, máshol úgy hirdetik a három nővért, mintha most találnák fel a spanyolviaszt.
Sőt, tovább megyek, Anna Jürgen - Az Irokézek fia c. regényében, amit még 1953-ban írt, ugyanígy teszik. Az enyém 1985-ös kiadás 57.000 példányban nyomtatva. A regényben az erdei tisztásokon található kertjeik a képzeletemben formát öltöttek és talán még alapot is vetettek annak, amit később szerettem volna megvalósítani. A permakultúrás és az erdőkertek kategóriában láttam hasonlókat. Nem csak kertészeti könyv formálhatja a gondolkodásunkat.
Majd kérdeztem anyámat, hogy tudja-e, hogy hány éves voltam, amikor kislányként vetettem vele és azt mondta, hogy szerinte három, és hogy öcsém is vetett magokat, de ő akkor még csak másfél éves volt. De szerinte már a hasában is krumplit vetettem.
Ő felemelte a kapával a földet, én odaszórtam a magokat, visszatette a földet, és a következő kapavágásnál rátaposott. Mezítláb. Mezítlápas szívbéli indiánok voltunk. A hostelon nem volt öntözési lehetőség, mindent helyre vetettünk, nem palántáztuk a paprikát sem.
Amíg kicsik voltak a növények, akkor anyám körbekapálta őket, utána amikor megnőtt a növény és a gaz is, akkor csak lesarlózta a sorok közt és otthagyta. Ismerős? Tiszta mulcsozás, nem?
Nagyszüleim kertjében pedig egy szál gaz sem volt. Ott is segítettem hagymát dugni, gyökérzöldségeket vetni. Paprikát viszont palántáztak a nagyszüleim. Papa meghúzta a sort, bottal megcsinálta a lyukat, kannával öntött bele vizet és én beletettem a két-két szál palántát, amit lyukas fazékban nevelt régi üvegablak alatt.
Egyszer papa azt mondta, hogy olyan ügyes kezem van, hogy ha én vetem a sárgarépát, akkor nem is kell ritkítani. Na, ettől a dicsérettől úgy igyekeztem, hogy legközelebb alig bújt ki a sárgarépa sor! Anyám felnevetett és azt mondta, hogy biztosan a magok voltak rosszak.
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.