Futás

2011. március 25.

Vissza a naplóhoz

Gyilkos tempót diktáltam magamnak a tegnapi futáson. Pörgős zene, zakatoló agy, kemény aszfalt, egy jó futócipő, mi kell a boldogsághoz? Kellet már, hogy teljesen üresen tátongjon az agyam, hogy ne követelje állandóan a gondolkozást. Ez másképp nem megy, csak a fájdalomig hajszolt izommunkával. Volt egy pillanat, amikor meghaltam kicsit. Amikor nem volt Te és Én, nem volt akadály és távolság, nem volt titok, nem volt szerelem, nem volt vágyakozás. Azt hiszem, kell ilyen is, hogy értékelni tudjuk, ami van. Mert abban a pillanatban nem volt semmi, csak a légüres tér. Akkor, ott azt hittem, nincs következő lépés, itt a vég, soha nem látlak többé. Aztán mégis mozdult a lábam, mégis vettem levegőt, mégis dobbant a szívem, mégis eszembe jutottál. Már tudom azt is, hogy mindig van következő lépés, nem kell megállni, nem kell visszalépni, mert előre is lehet, szabad, kell!

A bejegyzést írta: Nurse

Hozzászólások

fordított időrendi sorrend

Orsolya

Szia Nurse! Érdekes a gondolatod, bocs gondolataid Én is csak előre nézek...! Legyen szép napod! Pusz Orsolya

Gyuri

Néha kis meghalásal poroljuk le a bágyadt futkosást,aztán,tisztánlátás ölel,s ismét...hajrá.
Dinamikus írásod megmozgató.Csak indulni lehet rá.

Megbecsüléssel.