Gergő

2021. december 2.

Vissza a naplóhoz

2014. október 19.-i jegyzet:

Óvoda óta barátkoztunk, a sok költözésünk ellenére is tartottuk a kapcsolatot és voltak ugyan kis balhéink, de mindig békülés lett belőle. Annyit röhögtünk, hogy az eszméletlen! Sok hülyeséget csináltunk gyerekként, meg kamaszként, nyaranta minden nap reggeltől-estig az utcán lófráltunk és bringáztunk, fociztunk, gördeszkáztunk, görkoriztunk, fára másztunk, meg tekeregtünk mindenfelé, nagyon királyak voltak azok az idők. Sokszor olyan helyre is mentünk, ahová nem engedtek minket és ha lebuktunk, akkor Anyám megbüntetett, meg bevamzerolta a Gergőt is a mamájának és ő is büntetést kapott. Arra is emlékszem, mikor elmentünk hamburgerezni és végigröhögtük az utat. Kaja közben is mondott valamit, amitől kirobbant belőlem a röhögés, miközben ittam a colát, szóval az az orromon folyt ki, a Gergő meg majd' belefulladt a hamburgerbe a röhögéstől. Az is jó volt, mikor a Balatonon voltunk, a Szabina, a Niki (Gergő akkori barátnője), a Gergő, meg én. Jókat nevettünk, főleg amikor igyekeztem ki a vízből és a nagy slung miatt a fürdőgatyám zsinórja beakadt a lépcső korlátjába, félig lerántva rólam a gatyát. Azonnal visszarántottam magamra, de az a három jómadár sírt a röhögéstől. Az nagyon jó nyaralás volt! Emlékszem arra is, mikor mindig felrúgta a focilabdámat a fára és röhögve mondta, hogy mehetek érte. Vicces volt az is, amikor tanítottam gördeszkázni. Akkora zakózásokat... :-D Találtunk egyszer bevásárlókocsit és azzal rodeóztunk. Beleültem, ő meg nekivitt egy villanyoszlopnak és lecsesztem, hogy nem normális, mert ráharaptam a nyelvemre. :-D Egyszer hintázott, én meg át akartam futni előtte, de nem jól időzítettem és mikor elé értem, addigra lendült előre ő is és jól fejberúgott. A szemüvegem szára elhajlott és ferdén állt a fejemen a szemüveg. :-D Bűvészkedtünk, hogy visszahajlítsuk a szárát, mielőtt Anyám észreveszi és lenyakaz. Sokat videojátékoztunk is. Mikor nekem épp' nem volt bringám, akkor a Gergő hozta az övét és felváltva mentünk vele, máskor meg az enyémen mentünk. Egyszer ő gyalog volt, én görkorcsolyával és poénból lökött rajtam egy nagyot, mire jókorát zakóztam és nagyon megütöttem a térdemet, alig tudtam felállni. Dühös voltam, de röhögtünk. :-D Az is fasza volt, mikor kicsesztünk két utálatos szomszéddal. Egymással szemben volt az ajtajuk és kitaláltam, hogy szívassuk meg őket. Összekötöttük az ajtajukat és mindkét helyre becsengettünk, majd elbújtunk a lépcsőhöz. Mi odaláttunk, de ők nem láttak minket. Nyílt a Kerekes bá' ajtaja és kinézett a résen, majd kiért a másik szomszéd is és nyitotta ő is az ajtót, csak ugye a kötél húzta a Kerekes bá' ajtaját, de ott volt a feje és attól nem tudott becsukódni. :-D Az egyikük kinyúlt egy ollóval és elvágta a kötelet, szóval kiszabadultak, mi meg bejöttünk hozzánk és röhögtünk, mint az állat. Vicces volt az is, mikor jött hozzánk és az Anyu kérte, hogy vegye le a cipőt, aztán mindig bejelentette 'fenyegető' hangon, hogy "büdös a lábam!". :-D Mondtam mindig, hogy ne izgassa már, velem is megesik. Emlékszem mikor bringáztunk, azt' nekem elszállt a fékem a kanyarban (hol máshol?) és jó nagyot tanyáltam. :-D Rengeteg jó élményem van még, de most ennyire futotta. Jólesett, mikor tavaly előtt bent voltam a kórházban és bejött hozzám néhányszor. A mamája nevelte, mert az anyja lepasszolta, az apja meg már akkor lelécelt, mikor még meg sem született. Teltek az évek, közben elköltöztek, aztán egyre kevesebbszer találkoztunk. Ekkor már a Gabival volt együtt. Mindig csak azért jött, hogy had aludjon itt, mert közelebb volt a suli, meg adjak ezt-azt, itt aludt pár napot, aztán megint hónapokig nem láttam és ha kerestem is, lepattintott. A Szabina, meg az Anyám halálakor is átjött, eljött a temetéseikre is, én is segítettem neki mindig, meg kiálltam érte, amikor csinált valamit, szóval a fosban is ott voltunk egymásnak, de aztán éreztem, hogy valami kezd megváltozni és hanyagol. Mikor a mamája kórházban volt, akkor megint feljárt hozzám, mert érthető módon ideges volt, meg innen közelebb volt a kórház. Látogattuk együtt is, aztán elment és ez lehetett a legutolsó csepp a Gergő poharában, mert totál egyedül maradt, meg bizonytalanná vált a lakhatása. Mondtam neki, hogy ha minden kötél szakad mi szívesen látjuk, apám is mondta, hogy ideköltözhet. Zokogott, mint egy kiskölyök, még sosem láttam olyannak, szar érzés volt. Mondtam neki, hogy így nem engedem haza, mert még csinál valamit, amit nem kéne. Apámnak is szóltam és itt volt nálunk, aztán egyik nap kifakadt, hogy világgá megy, megöli magát és senki nem fogja tudni. Próbáltam lebeszélni, de elment, én meg ideges voltam, hogy kinyírja magát. Beugrottam a kocsimba és kerestem a környéken, meg hívtam volna, csak nem volt bekapcsolva a mobilja. Apám mondta, hogy biztos elment kiszellőztetni a fejét és majd visszajön, de azon kattogtam, hogy mi van, ha nem? Apámnak lett igaza, de testvérként szerettük egymást, szóval marhára nem volt mindegy, hogy mi lesz a vége. Eltelt 2 év úgy, hogy nem tudtam róla semmit, aztán felbukkant és megígérte, hogy majd összehozunk egy napot, de végül sosem ért rá. Néha találkoztam vele futólag és eléggé le volt amortizálódva, meg olyan alakok vették körül, hogy Isten mentse az embert olyanoktól. Rájöttem, hogy már más körökben forog, már nem vagyunk testvéries viszonyban, sőt, már a baráti viszony is kérdéses volt. Más társaság számított ekkor már és szerintem ez okozta a bajt is. Lassan lekoptatott, én meg nem azt gondoltam ha Neki ennyi volt, akkor így jártam, most meg a bűntudat eszi a gyomromat, hogy nem rángattam ki onnan. Minden kavarog bennem. Néhány hónapja megint felbukkant, mondta hogy majd találkozunk és dumálunk már egyet. Örültem, de felkészültem, hogy majd biztos megint lepattint. Tényleg semmi nem lett belőle és össze is vesztünk, legközelebb pedig már azt hallottam, hogy túllőtte az anyagot és belehalt. 20 évesen, a qrva életbe!!! Nagyon bánt, hogy volt az a 2 év, amikor nem beszéltünk, jobban kellett volna igyekeznem. Szerintem az tette be nála a kaput, hogy meghalt a mamája, onnantól kezdett tőlem is eltávolodni, aztán jöttek a furcsa alakok is. Beszélgettem a Gabival, de sosem mondta, hogy drogozik a Gergő - mint kiderült a Gergő kérte meg, hogy ne szóljon, én pedig nem vettem észre, mivel alig találkoztunk. Azt láttam, hogy le van amortizálódva, de azt hittem, hogy a gyásztól. Fosul érzem magam és a legutóbbi beszélgetéskor összevesztünk, így ment el. Még mindig hihetetlen! Október 12.-én jött a Gabi szólni. Mint megtudtam 9.-én történt, csak mondta a Gabi, hogy nem volt ereje átjönni akkor még. Nem tudom mit gondoljak-érezzek; haragszom, hogy lepattintgatott, miközben jó voltam ha kellett valami, meg hogy elhallgatta a drogot, de közben qrvára hiányzik, 16 év az 16 év, meg a sok baromkodás. Nem tudok haragudni igazán, csak még nem tudok mit kezdeni azzal, ami bennem van. 16.-án volt a temetés (volt 4 napom felkészülni), de le voltam érzelmileg és agyilag blokkolva. Próbálom felfogni, hogy örökérvényű a jelenlegi helyzet, még mindig úgy kell erőltetnem az agyamat, hogy elhiggyem, hogy AZ a Gergő, aki a legjobb barátom volt, akivel annyi kaland kötött össze, PONT Ő ment előre. Szándékosan így mondom, mert hiszem, hogy van folytatás! Valami nehéz van rajtam és minél tovább töltődik a tartály, annál nagyobbat szól. Kérdezgetnek a barátok, hogy hogy' vagyok, meg szívesen meghallgatnak, de leblokkol az agyam, nem tudok belekezdeni, minden bentmarad.

A bejegyzést írta: Arnold91