Gesztusok
2020. május 29.
Megleptél. Sokszor. Nem várt pillanatokban mindig felbukkantál. Azt érezted, mindig adnod kell valamit, ha már te úgysem lehettél az enyém.
A kávékapszulákat szinte már csak miattam vetted. Értem bontottad a különleges borodat. Hoztál nekem anyukád szilvás derelyéjéből. Különösen ügyeltél arra, hogy kimerítő estéken az üdítő a megfelelő hőmérsékletűre legyen behűtve. Sokszor kínáltál vacsorával, de tudtuk, mindenre nem elég a limitált időnk.
A sok segítségre is ajándékként tekintettem. A fűnyírást, az ablaktörlő cserét, a kerékcserét, az udvarom összetakarítását, a denevértől való megmentést és a fáról leesett körte összeszedését soha nem gondoltam magától értetődőnek.
Felfedezted a kis almafát is. A legszebb hibátlan darabokat a kezemet végigsimítva adtad át, hogy vigyem be a gyerekeknek.
Ha úton voltam pár perc előnnyel, hazafelé beugrottam bezsebelni az aznapi bókjaimat. Olyankor az előszobádban lévő óriás tükörben láttuk az egyetlen közös képünk.
-Nézd, milyen szépek vagyunk együtt.
Csodáltad a tükörképeinket. Közben háttal állva neked szorosan körém fontad a karjaidat, mintha soha nem akarnál elengedni.
Amikor te vittél haza, a kapucnimat szigorúan fel kellett vennem, hogy senki se ismerjen fel melletted az ébenfekete éjszakában. Vezetés közben megfogtad a kezem, hol az utat nézted, hol engem.
-Olyan kis édes manó vagy kapucnival a fejeden.
Mondtad mosolyogva számtalan alkalommal.
Előfordult, hogy a kocsimat a te kocsid vezette a szűk kis utcán a kastély felett. Megálltál. Kiugrottál. Visszaszaladtál hozzám.
-Legyél nagyon óvatos!
Figyelmeztettél.
-Imádlak. Nagyon imádlak.
Vallottad először és utoljára egyetlen egyszer.
Imádtál, imádtad minden porcikámat. Szeretted rajtam végigfuttatni a szemed és csodálni. Sose értettem, de egy idő után elhittem. Hittem neked.
-Én ilyen szép lányt még soha életemben nem láttam.
Közölted csillogó szemmel az utolsó estén, közben fürkészted az arcom minden pontját, mintha örökre meg akarnád jegyezni a vonásaimat.
Mikor változtak meg a dolgok? Mikor gondoltad azt, hogy a kizárólagosságból már elég? Csak sejtem.
Nem voltam elég óvatos. Nem vigyáztam a szívemre. A sok segítség, kedvesség és figyelmesség után mertem azt hinni, hogy ez már több.
-Én...én nagyon szeretlek téged.
Csúszott ki a számon egy mámoros este után.
- Én is szeretlek téged...csak a magam módján.
Közölted higgadtan és teljes természetességgel, mintha az aznapi időjárás lenne a téma.
A magad módján? Ezt hogyan kell érteni? Talán nem tudsz érezni? Azt sem tudod, mit jelent?
Tudnom kellett volna. Azonnal.
A bejegyzést írta: Főnix Madárka
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.