Halhatatlanok márpedig vannak!
2022. augusztus 21.
Van egy bácsi az utcánkban. Szerintem ő halhatatlan. Már akkor is sokszor kint állt a kiskapuban, amikor kisiskolásként naponta elsétáltam a házuk előtt. Az egyik osztálytársam nagypapája. Az én nagyapám már tíz éve meghalt.
Ő ott állt rengetegszer a kiskapuban, akkor is, amikor már messzi iskolából jártam haza, akkor is, amikor az első munkahelyemről jöttem haza, és tegnap is, ugyanúgy, mint mindig. Ha született volna gyermekem, ez idő alatt a negyvenhárom évemmel akár nagymama is lehetnék. Vihetném épp óvodába a gyermekem után az első unokámat, és akkor is ott sétálnánk el a bácsi előtt. Tavaly láttam, ahogyan az utcán nyíló rózsabokra fölé hajol, és egy nyíló, vörös rózsa illatát a kezével hajtja maga felé. Ezt látva én is az orromban éreztem a rózsa illatát.
Általában nem szoktam megállni és beszélgetni vele, csak köszönök és rohanok tova. De tegnapelőtt megálltam. Mondtam neki, hogy ő végig ott volt egészen gyerekkoromtól. Hogy lassan én öregszem meg, de ő még mindig itt van, neki nem szabad meghalnia. Mesélte, hogy a felesége már régen meghalt. Rá nem is emlékszem. Csak a nagy szemű ringlójára, ami akkora volt, mint egy kisebb barack. Még most is érzem az ízét a fűből felszedett ízletes gyümölcsnek. Sokszor mondta, hogy szedjek nyugodtan. Halhatatlanok márpedig vannak. Akár az utcán a kiskapukban, arra várva, hogy valaki megálljon beszélgetni velük, akár már csak az emlékeinkben.
- V. -
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.