Hamvadó cigarettavég | Feleségek.hu
újabb események régebbi események további események
13:25
Black Ice új cikket töltött fel
20:30
Kathy Godhy új cikket töltött fel
20:26
Kathy Godhy új cikket töltött fel
18:51
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
18:49
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
18:28
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
19:58
Black Ice új cikket töltött fel
16:34
Black Ice új cikket töltött fel
15:35
Tündér módosította a naplóbejegyzését
15:35
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
13:18
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
13:15
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
09:29
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
08:59
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
07:14
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
16:07
Yolla válaszolt egy szavazásra
15:14
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
14:59
Yolla válaszolt egy szavazásra
14:57
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
20:30
Ilona új cikket töltött fel

Hamvadó cigarettavég

2012. október 28.

Vissza a naplóhoz

Öngyújtó kattanását hallom a konyha felől. Kimegyek, és te ott ülsz az asztalnál, a cigarettafüst sápadt ködbe vonja arcodat. Nem is hallottam, hogy bejöttél, biztos a gyerekek nyitottak ajtót.
Jó, hogy újra itt vagy! Rég láttalak. Mikor is? Nyár eleje volt, elmentél az unokákhoz, azt mondtad, maradsz pár hetet, majd hazajösssz.
Kicsit tovább tartott, de fő, hogy itthon vagy, nem lesz üres a középső ajtó.
A kistányért nézem előtted. Megint valami finomságot sütöttél? Ó, azok a remek túrós rétesek, amiket csak te tudsz! Hiányoztak ám!
Emlékszem, mikor először találkoztunk, még csak a felújítást végeztük a lakáson, te átkopogtál, bemutatkoztál, te vagy a szomszédnéni, ha bármire szükségünk van, csak szóljunk. Elegáns voltál, mosolygós, zengő, mély hangod visszhangzott a lépcsőházban. Aztán kiderült, iskolaigazgató vagy, mellette matektanár. Nyugdíj előtti utolsó évedet töltötted épp, aztán, ahogy te mondtad, leteszed a lantot.
Még most is nevetek, ha eszembe jut amit meséltél, amikor kezdő tanár korodban egy pedagógus nap alkalmából a gyerekek a kerület összes családi házából összeszedték neked a sárga rózsákat, mert az volt a kedvenced. Aztán az iskola hátsó bejáratához kellett a taxit hívni, hogy a kerttulajdonosok észre ne vegyék a több tucat virágot. Vagy, amikor az iskola legrosszabb diákja, aki kapott egy-két nevelő célzatú körmöst, felnőtt korában hálásan köszönte meg, hogy nem hagytad elkallódni.
Hagyod, hogy meséljek, hogy felidézzem a közös emlékeket. Közben újra a cigisdoboz után nyúlsz, ami elmaradhatatlanul ott van a köpenyed zsebében. A jól ismert mozdulattal veszed elő, közben figyelsz, szemüveged mögül csendesen mosolyogva hallgatod mondandómat. Nem szólsz, csak bólogatsz.
Várom, hogy mesélj az unokákról, ahogy mindig is tetted. Megvetted Máténak az új biciklit? És Lilla? Ugyanolyan rosszcsont még? A nagyit mindenre rá lehet venni, értük élsz, az ő boldogságuk a legfontosabb neked.
Mégsem szólsz, nem mesélsz…kezd furcsa lenni, mintha magamban beszélnék. Alig vártuk, hogy hazagyere, nem volt ki a létszám a folyosói pletykapartikon. Ágival csak néztük az ajtódat, nem értettük a távolmaradás okát. Mert két-három hét még megszokott, de több hónapja nem jelentkeztél. Írtunk üzenetet, néha válaszoltál, minden rendben, kicsit megfáztál, de a gyerekeknek szüksége van rád, majd jössz.
Az idő rohant, nem jöttél. Közben Levi is megnőtt, emlékszem, úgy vártad, mintha a saját unokád lett volna. Milyen boldog voltál, mikor hazahoztuk a kórházból, a liftajtóval egyszerre nyílt a te ajtód, már ott vártál minket. Hoztad a madártejet, mert azt kívántam, majd az epret, mert kell a vitamin, aztán mindig valami finomságot, amit épp főztél, tudtad, egy újszölött mellett minden segítség elkél. Nem tudok elég hálás lenni érte.

Miért nem szólsz? Miért nézel ilyen furcsán? Valami rosszat mondtam? Nem, tudom, hogy nem.

A füst lassan eloszlik, nem parázslik a cigaretta vége…
Az üres széket bámulom, ahol az előző pillanatban még te ültél. Még annyi mindent szerettem volna mondani, erre itt hagysz. Ez nem jellemző rád.
Fáradt vagy, biztosan hazamentél pihenni, csak megint nem hallottam záródni az ajtót.
Jó volt újra látni!
Később értettem csak meg, miért voltál olyan szótlan.
Ma egy hete örökre lezártad a szemed az egri kórházban…


Erzsike néni, Isten nyugosztaljon!

- Anubis -





Video: youtube.com

A bejegyzést írta: Tündér

Hozzászólások

időrendi sorrend

2012. november 5. 13:03

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2012. október 28. 08:52

Ez nagyon szép megemlékezés... szavam nincs, csak könnyem... Ez az élet, és a vége... :-)

Sokkal többet és szebbet érdemelt volna, csak még nincsenek szavak...épp most temetik...
2012. október 31. 05:44
Hajnalban már a könnyeim potyognak...
2012. október 28. 22:28
Kedves Anubis!

Nagyon köszönjük ezt a szívfájdító, de mégis gyönyörű megemlékezést. Tudom... ő is boldog lenne, ha olvashatná...

Pussz,

Tündér
2012. október 28. 08:52
Ez nagyon szép megemlékezés... szavam nincs, csak könnyem... Ez az élet, és a vége... :-)
2012. október 28. 07:28
Juditom...

Szem nem maradhat szárazon, ha valaki szívvel olvas... megsirattál...

<3
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: