Hangulat
2016. február 24.
Hallom a kinti vihar tombolását és azt, ahogyan szél úr belekapaszkodik a tetőbe, feszegeti, s megpróbálja letépni a palákat. Nagyobbra veszem a televízió hangerejét, mégis átütnek rajta a természet hangjai. Ránézek az órára, immár tíz perce új napot írunk. Lassan elpárolog belőlem a tegnapi düh, mi a csudának hagyom, hogy számomra ismeretlen emberek felhúzzák az idegeimet, amikor annyit sem jelentenek számomra, mint porszem a cipőm talpán.
Ha mással történik hasonló eset, akkor azt mondom, ne érdekeljen, mit mond, csak azt nézd, hogy ki mondja, egyébként is, a kutya ugat, a karaván meg halad. Tanácsot adni sokkal könnyebb, mint megtapasztalni ugyanazt a szituációt, pedig igazán hozzászokhatnánk a napjainkban általánossá váló, mondhatni társadalmi szintre emelkedett mentalitáshoz, mely szerint a kudarc okát másban keresik, ha nem megy másként, akkor oly módon, hogy ráfogják, nagyfejű, miközben nem veszik észre, hogy attól a saját nyakukon hordott egy centivel sem lesz kisebb.
Tombol a vihar, szél süvít a bélelt kéményben, de mi mást várhatnánk a hektikus februári időjárástól, amely képes egy-két óra alatt száznyolcvan fokos fordulatot tenni, elfeledve, hogy naptár szerint még télidőnek lenne helye. Kertünk hóvirágtól fehérlik, a szomszédnál rügyeznek a kerítés melletti orgonabokrok, az utcai kijelző napközben plusz tizennégy fokos hőmérsékletet mutat, és a Tétényi úton ötpercenként követik egymást a szirénázó mentőautók.
Az emberi civilizáció tönkreteszi a természetet, s azon keresztül saját magát, az embert is. Ám ezen gondolkodjanak csak a tudósok, nekik az a hivatásuk, a többieket pedig nem foglalkoztatják az élet nagy kérdései, ők azok, akik emberöltőnyi idejüket kizárólag önös érdekeiket szolgáló tevékenységekre fordítják.
Igazuk van? Nincs! Gondold csak végig, s ha megteszed, előbb-utóbb rájössz, mi dolgod a világban.
A bejegyzést írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Már elült.
Ajaj ... Mindenütt a vihar, elül-e valamikor.
Ki mondhatja el magáról, hogy hibátlan? Még ő sem. Csak azért nem kérem meg, hogy olvassa el az amúgy olyan kedves írását, mert egy mondatban több hiba is van... mert tudom, nem lenne benne köszönetem, pedig pusztán a segítő szándék vezérelne, ha szóvá tenném... Senki sem szól neki? Csak dicsérik? Hát én sem fogok. Bár nagyon nehezen állom meg...