Harc a kocsmában
2017. október 8.
Jürgen a hosszú, fárasztó nap után kinyújtóztatta fáradt tagjait a fa asztal mellett ülve. Az alpesi kisvendéglőben ma is otthonosan érezte magát. Minden este ide tért be egy finom vacsorára, a környéken itt főztek a legjobban. Ahogy felkészült, hogy megrendelje a szokásos menüjét, meglátta Helent, ahogy felé egyensúlyozik a söröskorsókkal. Eddig fel sem tűnt neki a lány formás alakja, pedig igen szemrevaló fehérnép volt.
Jürgen mellett ült Fridolin. A férfi kinézte magának a helyes kis pincérlányt, aki a kocsma feletti balkonon a ruhákat teregetés közben csak egyforma színű csipeszekkel csíptette fel a kötélre. A szoknyákat rózsaszínnel, a felsőket zölddel, a csipkés fehérneműket bordóval. Még nem tudta eldönteni, h neurotikus-e a kicsike vagy csak szimplán művészi hajlamokkal bír. Mindenesetre izgalmas volt göndör kacaja, mely megdobogtatta Fridolin szívét.
A pincérlány most is huncut mosollyal közelített. Csípőjét ütemesen riszálta minden lépésre. A tálcát kecsesen tartotta, piros kötényének szoros fogságából megvillantak keblének vonalai. Jürgen álla szinte leesett. Fridoliné nem különben. Ahogy a férfiakhoz ért Helen, egy korsót helyezett az asztalra.
- A ház ajándéka! – mondta csilingelő hangon.
Jürgen mohón a söröskorsó után kapott, de a korsó füle helyett Fridolin kezét érzete a sajátja alatt. A két férfi szeme haragosan összevillant.
Helen bájai mögé rejtette félénk természetét és mosolya mögé aggodalmát. Látta Jürgen mohó vadságát és Fridolin kutató tekintetét már napok óta. Lám, a két férfi most vérre fog menni miatta? Vagy csak a korsó sör volt a harc tárgya? Kevés önbizalma miatt az utóbbira szavazott, bár szívesen fogadta volna a békésebb természetű Fridolin udvarlását. Piros kötényénél csak az ajka és arca pírja volt pirosabb, mikor pajzán gondolatok fogantak meg szívében.
Elfehéredett ujjakkal tartották a korsót. Jürgen rántott egy nagyot rajta, mire Fridolin visszarántotta. Ez ment egy darabig, a korsó tartalma nagyokat loccsant az asztal lapján. Jürgen szemöldökén egy nagy darab hab landolt, míg egy másik Fridolin állára került. Akár jót is nevethettek volna rajta, ha nem érezték volna vérre menőnek a helyzetet. Hiszen a harc tárgya az volt, ki a keményebb férfi, kié lesz Helen szíve, ezt mindketten tudták. Helen eközben riadtan nézte a küzdelmet. Keze megállt a második söröskorsó fülén, amit éppen a férfiak elé akart volna helyezni, ha azok kivárják türelmesen.
- Engedd el! – kiabálta Jürgen erős baritonján.
- Engedd el te! – válaszolta árnyalatnyi bizonytalansággal a hangjában Fridolin.
Hirtelen az egyik rántás közben kicsúszott Fridolin kezéből a korsó, és Jürgen így egy nagy lendülettel a sört az utolsó cseppig Helen ruhájára zúdította. A vendéglőben néma csend lett. Mindenki őket bámulta és várta, hogy most mi lesz. Helen szája sikolyra nyílt, de hang nem jött ki rajta. Ruhája nedvesen tapadt rá.
Jobb híján elnevette magát, míg a két férfi elfehéredve várta a sorsát. Jürgen felpattant a padról és odamorogva egy gyors bocsánatot a fejébe csapta fekete kalapját és mélyen a szemére húzva nagy dérrel-dúrral, ajtót becsapva maga után távozott a kocsmából. A többi vendég kíváncsian várta, hogy most mi fog következni.
Fridolin felállt.
- Igazán sajnálom… nem akartam… bocsásson meg! - habogta – jóvá tehetem valamivel? Esetleg meghívhatom valahová?
Helen a férfi kék szemeibe nézett és elpirult.
- Semmi baj! - mondta Helen és kezét a férfi remegő kezébe csúsztatta, mélyen a szemébe nézve ajkát csókra nyújtotta.
- Barátnők -
A bejegyzést írta: Tündér
