Hogyan tovább?

2022. január 12.

Vissza a naplóhoz

2015. július 28.-i jegyzetem:

Menni kell pszichodokihoz, leültem az 'apámmal', mert pénz kell rá, azt pedig ő kezeli. Neki az a válasza mindenre, hogy "nem tudom", meg "nincs kedvem beszélgetni erről", vagy pedig nem is reagál, esetleg tüntetőleg elkezd a mobilján játszani, vagy megjegyzi, hogy milyen rossz idő van kint. Azzal takarózott, hogy nincs miből finanszírozni. Nem hiszem el, hogy még ilyenkor sem nyílik ki a szeme, hogy dolgozni kéne. Úszkál tovább a langyosban, aztán amire nincs pénz, arra nincs. Fizethetném magamnak a dokit a saját pénzemből, hogyha nem belőlem élne, hanem dolgozna. Egy fűszálat nem próbál odébbtenni azért, hogy valami változzon és segíteni tudjon. Nem fogja fel, hogy nem bírom el szakember segítsége nélkül a dolgokat. Mi kell még ahhoz, hogy észrevegye: BAJ VAN! Amikor nyíltan kimondtam, akkor sem segített. Amikor észrevette a vágásokat, arra is csak további földbe döngölés volt a válasz. Kértem a segítségét, voltam szakembereknél is, semmi. Véletlen, vagy direkt módon, de mindig figyelmeztette a sors, hogy segítenie kéne, mégsem veszi észre. Mi kell még, hogy felébredjen? Nem tudja, hogy hányszor akarok mindent befejezni, mert nyomasztanak dolgok, amiket nem bírok helyretenni egyedül, viszont nem segít, hogy segítséghez jussak, sem pedig apaként nem segít. Olvastam, hogy a sorstársaim 90%-a segítség nélkül vagy belekattan a helyzetébe, vagy kinyírja magát. Mennék a szakemberhez, hogy elkezdhessük a kezelést, meg lerántsam a leplet az óvodáskoromtól általános iskolás koromig tartó zaklatásról is, kész' vagyok a változtatásra, de akadályoz a "nincs miből" kifogással. Kérdezem tőle meddig akar a barátnőjéből és belőlem élni? Persze ilyenkor jön a támadással védekezés a részéről. Van már tűzhelyünk (2 év után...), de 3 hónapja az előszobában áll és várja, hogy beszereljék, de sosincs rá pénz, meg idő. Ez is szégyen. Mindig van holnap, valahogy mindig lesz, de most nem látom merre vezet az út.

A bejegyzést írta: Arnold91