Hozzámjössz barátként?
2011. szeptember 17.
A barátság az egyik legősibb intézmény az emberiség történetében. Az őskorban a barátok egy családként vadásztak együtt, a nők között is kialakult a jól ismert ragaszkodás. Kár, hogy napjainkban a "barát" szó egyre kevesebb emberre alkalmazható.
Úgy 6 éves lehettem, mikor először szembesültem azzal, hogy az emberek kiközösítenek. Nem fogom részletezni, legyen elég, hogy olyan dolgokért bántottak, melyekről nem tehettem - külső megjelenés, érzékenység, stb. A magány, amit ez okozott, jótékony hatású volt. Hosszú, és fájdalmas, de jótékony. 12 év önutálattal később már én rekesztettem ki másokat. Ez ugyan nem a jó hatások egyike, de legalább megóvtam magam. Közben kifejlődtek olyan képességeim, amikre büszke vagyok. Ilyen az empátia, az igazságosság, a megbízhatóság, és egyéb jó tulajdonságok, amiket inkább nem írok le - még önfényezésnek tűnne.
A lényeg az, hogy nagyon jó baráttá fejlődtem, annak ellenére, hogy nekem sosem voltak barátaim. Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan ember volt életemben, akik valamennyire szerettek. Minden hozzám kicsit közelebb álló ismerősömmel maximálisan törődöm, rám mindig lehet számítani. Természetesen még vannak mélypontjaim, de ha kellek, akkor csak az a fontos, hogy akiket szeretek, jobban érezzék magukat. Nem kérek sem köszönetet, sem semmi mást, csak egy mosolyt. Ennek ellenére olyan barátaim kevesen vannak, akik ugyanezt megtennék értem.
Ezen a héten szörnyen alacsony volt az ingerküszöböm, talán a szokottnál is mélyebben voltam. Idegroncs voltam, valljuk be őszintén. De ilyenkor szúrnak szemet azok a dolgok, amik felett a mindennapok során elsiklunk. Ilyenek az ún. barátok is.
Van egy nagyon kedves barátnőm, a neve Csilla. Egyike a keveseknek, akik szeretnek. Úgy védem, mintha nem is tudom ki lenne. A barátjával lassan másfél éve vannak együtt, de a srác olyan szinten bunkó, hogy arra nincsen szó. Folyton megbántja, megsérti, néha elég megalázó helyzetekbe hozza, és csak nevet azon, ha a barátnője duzzogni kezd. Pedig a srác egyáltalán nem különb, sőt. Meg sem érdemli őt. De Csilla szereti, és mindent megbocsát. Ezért aztán várhatja, hogy mikor változik meg. Sosem fog. Gyerekes, nagyképű, önelégült majom, akinek mindig igaza kell, hogy legyen, és az övé az utolsó szó. Képes azon megsértődni, hogy Csilla nem érti a "poént". Természetesen nem tudom, milyen a magánéletük, a lány szerint teljesen más otthon. Azt viszont nem értem, más emberek előtt hogy van bátorsága így bánni a barátnőjével. Néha azt érzem, sokkal jobban szeretem Csillát, mint a barátja. Nem tiszteli, nem becsüli meg, nem figyel rá.. és nekem elönti az agyamat a düh. Olyankor pedig nem válogatom meg a szavaimat, és Csilla helyett is kiosztom a srácot.
Ezzel csak egy a bökkenő: Csilla utána rám haragszik. Tudja, hogy igazam van, mégis megvédi őt. Szerelem, vagy naivitás? Néha nem sok a különbség.
Az önzetlen törődésemért, a barátságomért, megbízhatóságomért, és azért, hogy megvédem, tehát ezt kapom: vitákat. Nem az én dolgom törődni a kapcsolatukkal, de nem tudok nem foglalkozni azzal, hogy ez a fiú ennyire bunkón bánik az egyik legjobb barátommal. Nálam a barátság örök. Az igazi barátság. Mert én még tudom, mi egy jó barát "dolga", de sokan körülöttem csak érdekből barátkoznak. Nekem egyetlen érdekem van: boldoggá tenni azokat, akik számítanak. Megbecsülök minden embert, aki beköltözik a szívembe, mert régen még ennyi barátom sem volt. De ezek a barátok sem foglalkoznak velem.
A hétvégén Paprika Napok vannak, ez egy kalocsai hagyomány. Minden fáradozásom és hasznos tanácsom, a hűségem ellenére egyiküknek sem jutott eszébe, hogy elhívjon. Történt már ilyen, nem egyszer. Az állítólagos barátaim elmentek valahová szórakozni, és megfeledkeztek rólam. Mikor meséltek, nevetve mondták: gondoltunk rá, hogy elhívunk, de nem jöttél volna úgysem - és akkor már megkérdezni sem kell? Az embernek jól esik, ha van, aki vele akar lenni. Akkor is, ha valószínűleg nem menne el egy buliba, rendezvényre, vagy akár csak az utca végébe egy koncertre. Mert ennyire vagyok tőlük, pár háznyira. Mégis itthon ülök minden áldott hétvégén, mert nem hiányzom nekik. Itthon ülök ma este is, pedig ők kint lesznek a Piactéren, és jól fogják magukat érezni. Engem pedig egyedül hagynak.
Sok olyan emberrel törődök, akik nem érdemelnék meg. Én mégsem tudok szívtelen, gonosz dög lenni. Nekem fontosak a barátaim, akkor is, ha nem viszonozzák a törődést. Egy tábla csoki a névnapomon még nem teszi jóvá a sok szomorúságot, amit azért érzek, mert csak akkor találnak meg, ha valami kell.
Fenyegetésnek tűnhet ugyan, de szerintem inkább megnyugtatás: aki egyszer a barátommá válik, annak nincs menekvés. Jóban, rosszban, egészségben, betegségben.. és semmi nem választhat el.
A bejegyzést írta: Reenzy
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Reenzy
Ugyan, semmi baj :) Nem bántódtam meg, és megértem a véleményed. Érzékeny vagyok az ilyesmire, ezért idegesít nagyon, amit csinál. Lehet, hogy ismerned kéne őket, hogy megérts :) Egyébként igyekszem a lehető legkevesebbszer belefolyni a kettejük dolgaiba, csak elég nehéz. A héten egyszer szóltam bele, és Csilla reakciója miatt úgy döntöttem, hogy hajrá. Csinálják csak. A végén nekem lesz igazam, akkor is, ha ennek senki nem örül majd. Én sem. A cikkedet pedig máris elolvasom :)
Nem kell vigasztalnod és nem kell igazat adnod neki, önmagát kell megerősítenie és ezt segíted azzal,ha egy kicsit még te is "bántod".
Válasz erre: MindenHatÓ
Én nem akarlak megbántani, remélem nem is tettem, de szerintem nem teheted meg még idézőjelben sem. Ettől függetlenül értem és érzem amire gondolsz, mivel már én is megégettem magam ezzel. Nézd, hogy ki mennyit tűr a párjának, az az ő dolga egyedül. Vannak nők, akik szeretnek szenvedni,lehet ő is ilyen. Erre neki kell rájönnie. Valahol azt hiszem van erről egy cikkem,de lehet töröltettem. Ha megvan, ideteszem neked a linket. És bocsánat, tényleg nincs bennem rosszindulat.
http://www.felesegek.hu/cikkek/belbecs-avagy-a-noi-lelek/titkaink-egymas-kozott/az-elso-dobbenet_1559
Válasz erre: MindenHatÓ
Én nem akarlak megbántani, remélem nem is tettem, de szerintem nem teheted meg még idézőjelben sem. Ettől függetlenül értem és érzem amire gondolsz, mivel már én is megégettem magam ezzel. Nézd, hogy ki mennyit tűr a párjának, az az ő dolga egyedül. Vannak nők, akik szeretnek szenvedni,lehet ő is ilyen. Erre neki kell rájönnie. Valahol azt hiszem van erről egy cikkem,de lehet töröltettem. Ha megvan, ideteszem neked a linket. És bocsánat, tényleg nincs bennem rosszindulat.
http://www.felesegek.hu/cikkek/belbecs-avagy-a-noi-lelek/titkaink-egymas-kozott/az-elso-dobbenet_1559
Válasz erre: Reenzy
Már rájöttem. Különben nem írtam volna ilyet :) Tolakodásról pedig szó sincs, egyszerűen van egy határ, amit ha átlépnek, akkor kinyitom a számat. Főleg, ha idegbajos napjaim vannak. Csilla nem áll ki magáért, én viszont "megtehetem". Ha pedig figyelmesen olvasod a bejegyzést, akkor láthatod, hogy egyértelműen érzem, hogy nincsenek barátaim. Legalábbis nem annyi, mint ahányan elhitetik velem.
http://www.felesegek.hu/cikkek/belbecs-avagy-a-noi-lelek/titkaink-egymas-kozott/az-elso-dobbenet_1559
Válasz erre: MindenHatÓ
Szerintem még egyáltalán nincs helyén nálad ez a barátság dolog. A barátság nem hatalmaz fel tolakodásra és nem is barátság,ha egyirányú. Ne haragudj meg, de írásodból azt érzem, neked nincsenek barátaid. Vannak emberek akiket barátaidnak hiszel és akikért valamiért felelősséget érzel, de egyszer majd rájössz, ez nem erről szól. Bocsánat.
Puszik Orsolya
:)
Ezt csodálatos élmény volt olvasni nagyon sok dologban 1et értek veled.
Nálam is szűk a belső kör de azok 3bések (BÁRMIT, BÁRHOL, BÁRMIKOR)
Peacetelettel Üdv. Pux. Black Ice
Válasz erre: zsoltne.eva
Komoly, érett gondolkodást érzékeltetsz az írásoddal, fiatal korod ellenére elég kemény kritikát fogalmaztál meg.
A véleményed a barátságról, a gyakorlati része, amit megtapasztaltál és az, ahogy kívülről szemléled ezt a nagyon is lényeges kérdést, tovább gondolkodásra ösztönöz mindenkit.
Sokan vagyunk hasonló gondokkal küszködve és sokszor megmagyarázhatatlan. Ha mégis megpróbálnám szavakba foglalni, talán a kényelem, a lustaság, a jelen helyzettel látszólagos megelégedettség lehet e mögött.
Kerüljön bárki a helyzetbe, amit lefestettél, mindjárt eszébe jutnának az un. hanyagolt, elfelejtett barátok. Nem tudjuk miért, de többnyire így szokott lenni.
Soha nem szabad feladni. Nyitni kell, máskülönben honnan fogod tudni hány barátod lehetne, ha bezárkózol a világodba.
Pussz,
Éva
A véleményed a barátságról, a gyakorlati része, amit megtapasztaltál és az, ahogy kívülről szemléled ezt a nagyon is lényeges kérdést, tovább gondolkodásra ösztönöz mindenkit.
Sokan vagyunk hasonló gondokkal küszködve és sokszor megmagyarázhatatlan. Ha mégis megpróbálnám szavakba foglalni, talán a kényelem, a lustaság, a jelen helyzettel látszólagos megelégedettség lehet e mögött.
Kerüljön bárki a helyzetbe, amit lefestettél, mindjárt eszébe jutnának az un. hanyagolt, elfelejtett barátok. Nem tudjuk miért, de többnyire így szokott lenni.
Soha nem szabad feladni. Nyitni kell, máskülönben honnan fogod tudni hány barátod lehetne, ha bezárkózol a világodba.
Pussz,
Éva