Írói kávéház
2012. január 9.
Úgy gondoltam, hétfő esténként írói kávéházat nyitok. Ez a kis ötletem abból áll, hogy feladatokat adok a jelentkezőknek. Akik kérik, plusz házifeladatot is kaphatnak.
Ma este Sonkoly Éva egy versét olvasgatnám Önökkel... A Végtelen idő című vers, nagyon érdekes volt számomra. Ki milyen stiláris réteget, másodlagos mondanivalót fedez fel a vers olvasásakor? Amennyiben lehet, soronként vagy pár sort egybefogva elemezzék!
Ha valaki a jövő hétre tudna saját írásrészletet felajánlani, azt privát levélben szívesen várom! Előre is köszönöm Önöknek!
* A vers:
"Végtelen idő
- emlékeddel...
Nézem a kezed,
ujjbegyed simította vállam,
szemed lábujjamig betakart.
Tarkómra lehelt sóhajod
bársony-meleg emléke
léptem haza kísérte.
Azóta emlékeddel járok,
hiszem visszatalálok..."
A bejegyzést írta: bokorur
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
A szerelmi szál és a szülői szál között őrlődök én is.
A "Végtelen idő", valaminek az örök elvesztését jelentheti.
"Nézem a kezed, ujjbegyed simította vállam, szemed lábujjamig betakart.", ez a féltés versbe írása.
"Tarkómra lehelt sóhajod bársony-meleg emléke léptem haza kísérte.", ez lehet egy visszaemlékező séta, míg hazaértem, "rá" gondoltam, de ez lehet egy allegorikus jelentésű is, másodlagos tartalommal: a szülői szeretet, ami "haza", vagyis a nagybetűs életbe vezet.
"Azóta emlékeddel járok, hiszem visszatalálok...", sorok jelenthetik azt a vágyat, ami a szerelmes iránt újra és újra feltör, de a szülői gyökereket is jelentheti, az ahhoz való visszatalálást.
Nekem most ennyi jutott eszembe:-) Remélem nem mondtam nagy hülyeségeket!
Üdvözlettel,
Pinokkió
így csak egy anya tud nézni a gyermekére, hogy a szeme a lábujjáig betakarja... "Tarkómra lehelt sóhajod"? - lehet egy utolsó búcsú csók, ami már csak emlék...
de amit soha nem felejt el. Ezt jelenti az utolsó előtti sor,... de a végét azt nem értem, azt csak ő tudhatja. Az is lehet, hogy a "hiszem visszatalálok" az otthont vagy a (hazát) jelenti.
Meghatódtam amikor elolvastam az elemzéseket.
Mennyi mindent "mondunk" pár sorral másoknak?
Érdekes minden mögötte látott, érzett gondolat. Lehet, hogy ezek igazak is.
Régen elvesztettem a szüleimet, máshol élek, nem itt születtem, az a vidék örömre visszahív.
Elképzelhető, hogy ilyen érzéseket vált ki másokból egy olyan Valakivel való első találkozás formába öntése - amit én itt elkövettem -?
Azt hiszem igaz lehet, ha valaki nagyon egyedül van, s úgy érzi "talán" fontos volt egy pillanat abba belesűríti tudat alatt élete minden vágyát? A múltat, abba a pillanatba amiről azt gondolta talán valami szépnek a kezdete...
Köszönöm!
Én is szeretnék próbálkozni, bár verset elemezni nem tudok, sajnos.
Számomra ez egy szerelmi vallomás. Egy visszaemlékezés arra ami jó volt és elmúlt, de mégis keresi, mégis vágyódik utána. Esetleg a halál választotta el egymástól a két szerelmest.
" Nézem a kezed,
ujjbegyed simította vállam, "
Ez szerintem a múlt, amire visszagondol, ami számára szép emlék, egy ember, aki a társa volt a mindennapokban.
"szemed lábujjamig betakart." Ő volt számára az, aki egész lényét szerette.
"tarkómra lehelt sóhajod
bársony-meleg emléke" Itt visszaemlékszik, az utolsó beszélgetésükre, az utolsó közös emlékre és ez mindig haza kíséri. Ez a jelen. Számomra a "haza kísérte" azt jelenti, hogy az új életébe, ami talán egy új családot, új társat jelent.
"Azóta emlékeddel járok,
hiszem visszatalálok..." Ez szerintem a jövő, reménykedik, hogy még találkozni fognak. Ha nem is ezen a világon, de hiszi, hogy egymásra találnak még.
Számomra a múltat, a jelent és a jövőt jeleníti meg ebben a pár sorban. Az elmúlást a szép emlékekkel, a jelent ennek a felidézésével, és a jövőt a reményekkel, és persze, hogy ez mindig körforgásban van, a jelen lesz a múlt, és a jövő a jelen.
Valójában biztos nem ez a mondanivalója, de én így látom magam előtt.
Üdvözlettel : Dana
Akárhonnan nézem, nekem mindenképp egy szerelmi szál elevenedik meg a képzeletemben, amikor olvasom. Egy elválás utáni emlékezés, ami csak gondolatban játszódik le most. Egy-egy kiragadott pillanat az utolsó együttlétből. "Nézem a kezed, ujjbegyed simította vállam," egy gyengéd érintés, "szemed lábujjamig betakart" még egy mohó pillantás, "Tarkómra lehelt sóhajod" az elfogadás, hogy vége, " sóhajod bársony-meleg emléke léptem haza kísérte." ez pedig a valódi elválás. "Azóta emlékeddel járok, hiszem visszatalálok..." Ez a mondat pedig a vágy, hogy ahonnan esetleg önszántából jött el, oda hosszú évek múltán visszatér. Így kereteződik be, - hogy ilyen csúnyán fogalmazzak- a vers számomra: A cím, mint "végtelen idő" a keret eleje. Az érzés, hogy "azóta emlékeddel..." ami számomra nagyobb intervallumot jelent, a keret vége.
Nekem erről szólt a vers.
Köszönöm
Xaide