újabb események régebbi események további események
02:01
Pinupduzk regisztrált a weboldalra

Isten mindig megmutatja magát!

2023. január 24.

Vissza a naplóhoz

A tegnapi napom lehetett volna nagyon gáz, mert a fater megint megvillantotta a nárcisztikus vonásait, jól össze is balhéztunk, meg ismét a képembe tolódott a valóság bizonyos dolgokkal kapcsolatban és volt is emiatt pár nehéz órám, de aztán jöttek az áldások és mindez erőt adott, egyelőre még hat az a jó érzés.

- Csupán 1.500 forintunk maradt, mert egyrészt ebben a hónapban ugye jóval kevesebb pénzt küldtek, 1/3-át a szokásos összegnek, másrészt apám kölcsön is adott a szomszédnak és 2.-án jönnek csak a pénzek, úgyhogy ment a sakkozás, hogy hogyan is legyen addig. A kajával nem lett volna gond, azzal sikerült úgy zsonglőrködni, hogy elég legyen, viszont az állatoknak is kell étel, elfogyott a budipapír is, mosogatószer is pont most fogyott el, stb., erre talált apám pénzt az egyik felsőjében és 4.500 forintunk lett. Már ennek is örültünk, vett is, ami fontos volt és belefért a keretbe (szinte semmi, ilyen árak mellett -.-), de aztán hívta a Gabi, hogy van-e pénzünk (ez aztán a telepátia) és mondta neki a fater, hogy most fogyott el, de 2.-án már jönnek a pénzeink. Hallottam, ahogy mérgesen kérdezte a Gabi, hogy 4.500 forintból akar ilyen árak mellett kihúzni még egy hetet? Mondta, hogy küld holnap reggel egy tizest. Nem örülök, hogy megint más húz ki minket a szarból, de látom ebben is Isten áldását. Pár órával később a szomszéd hívta apámat, hogy 26.-a körül meg is adja a tartozást (holott úgy volt, hogy ő is csak 2.-án tudja visszaadni), szóval vissza is tudjuk adni a Gabinak a tizest. Holnap (vagyis már ma) tudunk venni, ami kell Istennek és a Gabinak hála. Utálom, hogy állandóan ez a kölcsönadogatás-kéregetés megy...

- Már nem volt semmi édességem és függő lévén eléggé 'elvonási tüneteim' kezdtek lenni, erre tegnap este apám egy doboz teasüteménnyel jött haza, állítólag a szomszédnak nem ízlett és átküldte nekem. Isten itt is megmutatkozott, a 'semmiből' teremtett.

- Sokminden elfogyott ugyan, de holnap (vagyis ma, mert éjjel van) már lesz pénz, szóval Isten megsegített minket, hogy elég volt minden szinte az utolsó pillanatig. Nem ez az első eset. Mindig megáld bennünket!

- Mint mondtam, visszazuhantam a poklomba tegnap, de aztán este erre is jött az enyhülés. Nem tudunk sokat beszélni a fogadott Tesómmal a körülményei miatt, viszont tegnap úgy alakult, hogy sokáig volt rá lehetőségünk és ez már önmagában is örömmel töltött el, de nagyon jó volt a légkör is, ami szintén jót tett. Átkattant az agyam és elkezdtem szórakoztatni, amire persze visszadobálta a labdát és röhögtünk egy csomót, így végül jó hangulatban aludtam el, pedig nagyon nem úgy tűnt aznap, hogy este még nevetni fogok. Hiszem, hogy ezt is Isten 'intézte' így, mert látta, hogy rámférne a jókedv, meg a szeretet (fater megint kimutatta, hogy nem kötődik hozzám, de a Tesóm éreztette, hogy ő igen és ez erőt adott). Egyelőre tart az elégedettségérzet és nemcsak a fogadott Tesóm társasága, meg a vele történő baromkodás miatt, hanem mert nem kell szűkölködnünk 2.-ig. Mikor már szinte fejtetőig ér a fostenger és még hullámzik is, Isten mindig megjelenik és megsegít bennünket! Ez is sok erőt ad.

A bejegyzést írta: Arnold91

Hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: