Kánai cudarka
2010. december 26.
Mint tudjátok, nem vagyok a szavak embere, de mégis méltóképpen akarok megemlékezni ezekről a napokról. Csak egy cseppnyi ünnepi hangulatot szeretnék, mely legalább egy féloldali mosolyra készteti olvasóimat. Jó lenne, ha egy pillanat alatt meghitt érzelmeket sikerülne idevarázsolnom.
Tudom is a megoldást. Tőletek fogok idézni, mert hát, ugye, ti azt írtátok le, ami nektek az ünnepet jelenti. Persze itt nincs hely, hogy mindenkit idézzek, ezért csak slágvortokban és táviratilag teszem.
Fenyőillat, gyantaillat, szegfűszegillat, csillagszóróillat, valamint vanília, citrom és a sülő szilva illata terjeng. Nagy pelyhes hó, kis pelyhes hó, nincs hó, fekete karácsony. Sok gyerek, kevés gyerek, egy se gyerek. Nagyszülők magányosan, nagyszülők kettesben, nagyszülők a fa alatt unokákkal. Nem jön senki, sokan vannak. Kis karácsony, nagy karácsony. Meghatódott szülők, néhány párás szem, valamint egy csapat elkényeztetett gyerek. Továbbá alma, narancs, csillogó díszek, mézes kenyér, halvacsora, zsíros kenyér. És rengeteg jó ember, egy kövér tanácselnök, mindenki empatikus. Kipirult arcocskák, néhány hógolyó is elcsattan, hóember kézzel és hóember markolóval. És még akad Mikulás bácsi 10-12 példányban, valamint, az antiklerikálisoknak, szimplán beköszönt a szeretet ünnepe. Gondolom, megvan az alaphangulat a folytatáshoz.
Először is, a mélységes empátia nevében, meg kell emlékeznem azokról, akiknek nem igazán vidám ez az ünnep sem. Azokról, akiket senki sem emleget ilyenkor, bár szeretik őket. Lássuk csak.
Színhely valahol az északi fertályon, ahol az ég már majdnem a földhöz ér.
Már messziről látni egy barátságos kiskocsma fényeit. Előtte terepjárók, motoros szánok, rénszarvasszánok, gyalogszánok és csizmák. Ki mivel érkezett.
Duhajkodás zsivaja hallatszik ki. A kemény munkával eltöltött hónap után várakozásteli a hangulat. Bárfizetés napja. Az elszámolásé.
Három szakállas férfi hangoskodik egy asztalnál. Előttük kiürült üvegek tengere. Vitézre itták magukat. Claus viszi a szót.
– Srácok, valamit tennünk kell, egyre rosszabb itt minden. Évek óta nincs pénz, csak a ködös ígérgetés.
– Ezeréves már a munkaruha – tódítja Pukki.
– Szar az üzemi konyha is. Örökösen hal meg kenyér. Csak ezt tudja a főnök beszerezni? – zúgolódik Apó. – No meg a bor. A híres kánai cudarka. Az szőlőt soha nem látott. Valami csinált dolog lehet.
– Hol van ilyenkor a szakszervezet? – így Claus. – Tüntessünk!
Megállapodnak, tüntetés lesz. Sebtében írnak egy transzparenst.
Hirtelen kivágódik az ajtó. Jeges szél keveredik a kályha füstjével.
Nem lép be senki. Megjött a főnök.
A három renitens felemeli a táblát. Rajta a szöveg: Isten, fizesse meg!
Sztentori hang kinyilatkozik:
– Santa Claus, Youlopukki, Télapó, ki vannak rúgva. Menjenek a pokolba.
Mikuláséknál sem fenékig tejfel az ünnep.
Két férfi bandukol át a hídon a csarnok felé. Vásárolni küldték őket.
Az egyik széles ívben a Dunába pöcköli az égő cigarettacsikket.
Barátja megrója.
– Hogy lehetsz ilyen? Mi lesz a szegény halakkal?
– Miért? – kérdez vissza amaz.
– Nem is gondolná az ember, milyen szörnyűséget okozhat egy égő cigarettavéggel.
Öreg halászoktól hallottam, hogy mostanában rengeteg égett szájú halat fognak ki a folyóból. Tudod, amikor a buta sneci rárabol a parázsló csikkre, megégeti a száját, és emiatt nem tud enni. Lassú kínhalálra ítéled őket.
– Igazad lehet - mondja bűntudattal az első –, soha többet nem teszek ilyet.
Közben beérnek a csarnokba, és megállnak a halas pultnál.
Nagy sokára sorra kerülnek.
– Kérnék egy élő pontyot – mondja a dohányos –, csak tegye be egy nejlonba, hazáig kicsöpög belőle a víz, aztán majd én agyonverem.
Odafordul a barátjához.
– Ezek a bitang hentesek felvizezik a halakat, hogy nehezebbek legyenek.
Szenteste, halvacsora. Öten vannak együtt a szeretet ünnepén. Apa, anya, a két gyerek, és a hal. Szeretik egymást.
A halat mindenki. Jó neki.
Kellemes ünnepet kívánok!
Egy percre kapcsolódjon össze a tekintetetek, úgy, mint akkor…
Talán menni fog karácsonyfa nélkül is.
-Nem Tom-
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
időrendi sorrend
Boldog Új Évet Tamás!
Szeretettel,
Janó
Egy percre kapcs.... úgy mint akkor...
Mikor?
Mivel te ragadtad meg leginkább az írásom lényegét neked elmondom, hogy a "mikor " kérdésedre mi a válasz. Ez akkor történt közvetlenül mielőtt kiszúrták a szememet. Szemem összekapcsolódott a kötőtűjével, majd még egy pillantást vetettem a lenyugvó nap bíbortengerébe, mint ahogy a ló szokott a nyúlra, és utána kivágtam a fenyőt.
Ilyen egyszerű a történet.
Tamás
Akkor, mikor a legboldogabbnak éreztük magunkat valaha.
Bármikor, karácsonyfa nélkül is.
Van ilyen perc, pillanat mindannyiunk életében.
Boldog Karácsonyt!
Köszönöm, Zsötem.
Mikor?
Tamás te dohányzol? :-)
Tamás
Hát az akkori vizezés, meg a mostani..., meg az akkori hozzávalók, meg a mostani... Hm?!
Borkereskedő barátom mesélte. Elment egy borkombinátba bort eladni. Igazit. (Őt hívták, nem tukmálni ment.)
Azt mondja az igazgató.
-Robikám akkor én is megkínálom magát a mi kis borunkból. Évike, egy pohár vizet kérek, meg egy kanalat.
A barátom csak nézett mi lesz itt. Biztos David Copperfield valami trükkje jön, esetleg Uri Gelleré.
Évike belibegett a pohárral és a kanállal.
A főnök benyúlt az íróasztal fiókjába, és egy tablettát vett onnan ki, majd azt beledobta a pohárba. Megkevergette, ezután kanál nélkül odanyújtotta a kész löttyöt barátunknak.
-Ez a mi borunk, megy a TESCO-ba! Egészségére Róbert, én a magáéból koccintanék!
Kellemes karácsonyt és jó bort az asztalra!
Üdv,
Pinokkió
Puszi! Dunnácska... :o))))