Kánikula
2025. június 29.
Ti hogyan éltek túl? Még nincs is olyan forróság, amilyen még lesz! A mobilom már nem hajlandó fotózni nappal. Igaz, negyedik évét betöltötte. Vagy ötödiket?
Túlélésre játszom. Hajnalban, reggel öttől dolgozom, ameddig bírom, az itthoni állatos kezdéssel, és este dolgozok még kint. Este hatra megyek holnap is egy nénihez segíteni. Aztán hazajövök, s ameddig látok még kint vagyok. Lámpafényben már. Rövid kis pihenőkkel, mert néha háromszor indulok el ugyanaz miatt, de csak ötödszörre nem térít el semmi. Tiszta ADHD eltérülés. Itthon az állatokkal zárok este tízkor. Szerencsésebb esetben fél tízkor. Majd hajnali ötkor újra velük kezdek. A kettő közt próbálom pótolni a mindennapos éjszakai alváshiányt + a saját dolgaim csinálgatni mindennemű maximalizmus nélkül, pl. házimunkák. De ebéd után alvás szigorúan, mint az ovisoknak, ha itthon tudok lenni. Különben felbuknék. Még tíz éve bírtam napi négy órás alvásokkal nyáron, mert a fényből nyertem az energiát, mint a francos fényevő, de most már nem.
Felkelni is nehezebb, mint két éve. Akkor még négykor - fél ötkor frissen ébredtem magamtól, most már csak öt tájt. Azt sem frissen. De akinek tyúkja van, az a nappal kel. Csak nem azzal fekszik.
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.