Kaotikus napom volt

2022. április 13.

Vissza a naplóhoz

2017. október 5.-i jegyzet:

Felvette a nyúlcipőt az idő. Itthon mindig elfelejtődik a születésnapom (is), mióta az anyu nem él, mert az öregem tesz rá, szóval nem szokott izgatni engem sem, nem szoktam megtartani, de a barátok, ismerősök egy része mindig felköszönt, ezt azért megköszönöm és értékelem.
Mikor megláttam a kollázsokat, amikbe a Tesóm beszerkesztette a Gergő képét, az Anyuét, a Szabinát & engem ábrázolót, a kutyámról készülteket, jó érzés volt! Azután jött a következő meglepetés, egy videóüzenet, amiben szintén köszöntött, majd ráirányította a kamerát egy általa készített tortára, amin és ami körül gyertyák égtek, meg papíron üzenet szólt nekem, közben énekelte a Happy Birthday-t. Ezek után méginkább leszarom, hogy az apám leszarja ezt a napot is, az számít, aki tényleg szeret.
Fasza nap volt, apám a földig alázott megint, mert nem tetszik neki, hogy el akarok költözni. Elkezdte, hogy 2 év múlva oda megyek ahová akarok, de amíg fizetjük majd a ház törlesztőjét maradjak, mert csak úgy lesz elég a pénz. Vastag bőr van a képén.

A nap következő fasza része, hogy ránktámadt a Margó. Teljesen elborult az agya. Mindig voltak kitörései, de ilyet sosem csinált. Apám a Fricinél cserélt almot, aztán ment hozzá is cserélni. Egyszercsak hallom, hogy ezerrel fúj, nyávog, vagyis inkább visít dühösen és nagy robaj van, ahogy apámra támadt és küzdenek, meg apám a nevét kiabálja. Ki akartam menni, hogy segítsek, de mire felültem az ágyban, a macska berohant hozzám felborzolt farok- és hátszőrrel, aztán rákapott a karomra. Belevájta a karmait-fogait, mire rákiáltottam, meg le akartam rázni, de erre csak erősebben mart, közben apám berohant és próbálta leszedni, de semmi nem hatott. 4-5× is rámart a karomra, de úgy, hogy rongyosra szaggatta a felsőm ujját. Apám szarabbul járt, szarrá marta a karját, ömlött belőle a vér, most úgy néz ki, mint aki valami balesetet szenvedett. Nekem csak pár mély árkot vájt az alkaromba, meg a kézfejembe mélyen beleharapott párat. Becsuktuk a dühöngő macskát a fürdőbe, lekezeltük magunkat Betadinnal, aztán kiengedtük és kinyitottuk az ajtót, hogy kimenjen, gondoltuk kinti macska lesz belőle inkább, de még mindig ránk vadászott. Nem tudom mi lelte? Apám szerint a Frici szagára gerjedt be. Őt már bántotta 1-2 hónapja, a szeme sarkába mart, meg kitépett egy adag szőrt a nyakáról. Azóta lettek különcsukva. Mondtam, hogy baj lesz, mert a Margó féltékeny lesz, mivel 7 éve itt van. Őt is a Gabi adta ide, mert "hülye macska". Nem volt hülye, ő tette vaddá, mivel szarul bánt vele is. Mikor mondtuk neki még korábban, hogy nem jönnek ki, az volt a reakciója, hogy "a Margitot b@sszátok ki a p!csába, az úgyis hülye!" (Gratulálok! -.-) Megmondtam, hogy nem (főleg hogy már az én macskám) és apám sem volt hajlandó kidobni.
Malacunk van. (Tényleg lehetne már szerencsénk.) Komolyra fordítva a szót, tényleg van egy malacunk. Már jópár hónapos, csak mindig elfelejtettem említeni. A Pistiéknél van, tőlük vette meg apám, de mivel itt nincs ól, ott lakik. Fizetjük neki a kaját, meg a tartással járó dolgokat. A Pisti azért hogy tudja melyik a miénk, elnevezte apámról. Alig röhögtem, amikor meghallottam. Gyuszi-malac. :-D Szerencsétlen nemsoká' levágásra kerül.

A ház egyre szarabb. A talaj mozog alatta a sok esőtől, mert okosan alap nélkül építették egy olyan területre, ahová sok eső jön le a magasabb területekről. Faházat ilyen helyre, alap nélkül? Jár a keksz! (Mondjuk villámhárító sincs.) Alá van mosódva. Van, hogy - nem túlzok - ~ 10 cm esőben áll a ház. El is van rohadva alul, vajon miért? A kisszoba padlója megsüllyedt, onnan az ablakon kinézve pont látni a melléképületet - amivel az volt a terv, hogy az én rezidenciámmá lesz alakítva - és a falán vízszintesen végighúzódik egy kb. fél cm vastag repedés, ami a múltkor még nem volt ott. A falak folyton mocorognak, pl. a múltkor alig lehetett csukni a fürdőszobaajtót, mert nem illeszkedett a keretbe az elcsúszott falak miatt, majd pár napja megint simán csukódik. Volt jó nagy szélvihar tegnapelőtt, gondolom megint megmozgatta a házat és visszaállt. Kb. 2 napja éreztünk-hallottunk egy nagy döngést, behatárolni nem tudtuk, de mintha a tetőről jött volna. Öregem kirohant szétnézni, azt hitte a kémény nyeklett el, de az áll. Nincs padlásfeljáró, be sem lehet nézni a tető alá, csak ha megbontjuk a homlokzaton a deszkákat. Reped, recseg minden, minden neszre feszülten figyelünk, idegőrlő. Minden nap ajándék, amit ez a ház állva tölt. Végre az öregem is nekilátott keresgélni (jó reggelt...), de miért? A Gabi miatt. Történt ugyanis, hogy kieszelte a Gabi, hogy mivel eladja a lakását (van most egy potenciális vevő), olyan házat vesz, ahol elférünk mi is. Apám persze rábukott az ajánlatra, mint kígyó a zsákmányára. Ocsmány! Mondtam neki, hogy nem a Gabi feladata volna megoldani az életünket. Annyira gáz, hogy mindig Ő húz ki minket a fosból és az tetézi a szégyent, hogy apám már természetesnek veszi. Bármi van, "majd a Gabi ad", "a Gabi segít", "a Gabi megveszi", "kérek a Gabitól", stb. szóval most házat keresgélnek, mert februárra talán már lezajlik a lakáseladás és lehetne költözni, csak addig tartson ki ez a ház! Én nem akarok velük költözni, addig találnom kell megoldást. Éltünk együtt 3 évig, de érzésre 30 volt az összeférhetetlenségük miatt. Nem kell megint a napiszintű veszekedés, apám papucsoskodása, csak hogy jó legyen a Gabinál, az sem kell, hogy továbbra is megtűrt személy legyek, csak mert a pénzem azért kell. A Gabira is ezért tapad csak. Inkább eltűr mindent, meg puncsol, engem is lealáz, hogy a Gabinál jól álljon. Kérdeztem tőle a múltkor, hogy ha a Gabi a kútba parancsolna, oda is gondolkodás nélkül ugranál? Azt mondja nem, de mivel ő segít nekünk, így a kedvében kell járni. Mondom ez a ciki, hogy ő mos ki minket a szarokból! Rám ordított, hogy nélküle már rég' megdöglöttünk volna! Mondom neki pont ez az, nem gondolja, hogy ez gáz, meg hogy így sosem lesz életünk? Választ persze már nem kaptam. Cigizett megint a házban (jó, hogy a panelban fogadkozott, hogy itt majd kimegy). Szóltam érte, meg kérdeztem, hogy amikor a Gabi szól a cigiért, arra hogy-hogy odafigyel és tiszteletben tartja? Azt mondja "mert ő visszatartó erő". Kösz' szépen, én nem vagyok az? Az érsebész megtiltotta a passzív dohányzást is, de neki csak a Gabi a visszatartó erő. Mondtam, hogy menjen a pokolba. Nem költözhetek velük, mert szarabb sorom lesz, mint most. Biztonságos házban lennék, meg rendes körülmények közt, mert legalább a Gabi miatt nem mocskolna, meg a mindennapi alapszükségletekhez meglennének a dolgok, de sokra megyek ezekkel, ha a stressz végül kinyír. A Gabi irányítani akarja az életünket mindig, azt is megmondja mit szeressünk, apám meg marionettbáb módjára hajbókol is neki. Elég volt az a 3 év, amíg együtt éltünk és az a +3 év, amióta ugyan külön vannak, de mégsincs saját életünk, mert nincsenek saját döntései az öregemnek, úgy ugrál, ahogy a Gabi fütyül. Nem fogok így élni tovább, márpedig ha összeköltözünk, teljes lesz köztük a szimbiózis és szarabb lesz a légkör, meg minden. Bőven elég a stresszből, elnyomásból, pont ezt akarom magam mögött hagyni, nem fogok ugyanabba belemenni. Mostmár nem foghatja majd az egyedüllétre, hogy szemét vagyok és magára hagyom (ő már régen magamra hagyott, pedig itt van, meg nem gondolhatja komolyan, hogy egész életemben vele maradok, az élet rendje a leválás, különösen ha szar otthon), ott lesz a Gabi. Úgyis ő a minden neki, hát most ott lesz. Eddig magamra hagyott mindig, ha róla volt szó, akkor most sem kell megjátszani a mártírt, ahogy eddig nem hiányoztam, most sem fogok. Neki csak a pénzem hiányozna, meg hogy valaki legyen vele. A nagy lóf@szt fog tovább kihasználni!

Nem hagytam magam a földön heverni, mert ugyan nehéz volt erőt venni magamon, de megérte, stabil vagyok abból a szempontból, hogy a szuicid gondolatok, a random kiakadás, meg az étvágytalanság elmúlt.

Fizikailag érdekesen vagyok.
Lehet, hogy mászkál bennem valami, mert a nyaki, hónalji nyirokcsomóim fájnak, meg be-befigyel egy kis hőemelkedés és időnként olyan erősen szédülök, hogy olyat érzek, mintha megcsavargatnák, összenyomnák az agyamat, meg mintha a szemeim felakadnának és mágnes húzná be őket az agyamba. A gondolataim, tudatom is lelassul olyankor.
Amit nem tudok hová tenni, az a testem különböző részeiben (törzs, karok, lábak) lévő izomláz. Ha csináltam volna bármit, akkor érteném.
Megint itt van a folyamatos, ólmos fáradtság is, hiába alszom, meg pihenek. Tegnap agyilag is 0 voltam, mint akit leszedáltak. Úgy tudom tipikus az immunbetegségek nagyrészében az állandó fáradtság, de fene tudja mitől van most. Próbálok pihenni, már amennyit lehet apámtól, meg az állatoktól.
Az étvágyam kicsit jobb és a lábujjam is majdnem rendbejött, aminek lefagyott egy része. Azt mondta a múltkor a Doki, hogy nyugodtan kezdjem el a Pentoxyfillint, nem olyan veszélyes, mint ahogy le van írva.

A bejegyzést írta: Arnold91