Karácsony férfi módra
2014. december 28.
Egész délelőtt sötét felhők kergették egymást az égen, bár úgy is lehet mondani, hogy a nap elől igyekeztek eltakarni a földet, nehogy bárki emberfia azt hihesse, hogy a tízfokos meleg meghozta a tavaszt, most, karácsony napján.
Az ajándékok becsomagolva várnak a sorsukra, három napra elég ételt és italt vásárolt, és legszívesebben sehová sem menne, itthon maradna, zenét hallgatna, olvasna és egy – két pohár bortól hagyná magát legyűrni, szundikálna néhány órát, majd felkelne, enne néhány falatot a konyhában és folytatná a semmittevést.
Visszaengedi a függönyt, ne lássanak be az ablakon, mert életében először próbál a sarki árusnál vett fenyőfából karácsonyfát varázsolni. Megvásárolta a szaloncukrot, a díszeket, még habkarikát is vett két dobozzal, egyedül az égő füzért hagyta ki, nem hiányzik, hogy leégjen a lakás.
Hívta a lánya, hívta az új barátnője, hívta Döme barátja, bármelyiküknél tölthetné a szentestét, ám végre először és talán nem is utoljára szeretne végre egyedül lenni. Családi státuszát tekintve különélőnek számít, mert húsz éve lelépett a felesége egyik kollégájával és meg sem állt Londonig, magával vitte másfél éves fiukat, Misikét, ám négyéves lányukat, Beát, az óvodában felejtette
Az óvodás kislány már férjes asszony, hároméves kisfiú, Petike édesanyja és egy hónap múlva ikerpárral bővül a család. Hadd legyenek magukban karácsonykor, nem hiányzik oda a nagypapa, vele csak baj van. Az idén nászuráék sem jönnek fel karácsonyozni, elutaztak Thaiföldre.
Andrea pedig, az egy hónapja megismert új barátnő, úgy tudja, a lányáéknál lesz. Döme pedig pontosan tudja, hogy nem szíveli barátja csatolt rokonait, nevezetesen a nagynénjét meg a nagybátyját, az özvegy, rámenős nővérét és annak elvált férjét, aki megjelenik a családi ünnepeken, hívás nélkül is. Legszívesebben kimenekítené Dömét is szerető családja köréből, mert úgy tíz óra körül rendszerint kitör a vita a nővére és a férje között, és csak akkor ér véget, amikor elindulnak az éjféli misére.
Nagyon szép lesz a karácsonyfa, kék színű gömbökkel, hófehér csipkedíszekkel gazdagon díszítve, és utoljára rakja fel az árvalányhajat, amelyért lejárta a lábát, s végül a kispesti piacon talált egy árust, aki szó nélkül elővette a pult alól és nem kért érte sokat.
Nincs más hátra, tusol, felöltözik rendesen, mintha vendégségbe menne, megterít a meisseni porcelánnal és elkölti az ünnepi vacsorát, halászlét, rántott pontyot krumpli salátával, iszik hozzá két pohár bort, majd desszertként elfogyasztja a két szelet diótortát.
Délben gondosan kikapcsolta a mobilját, ne keresse senki, a vonalas telefon számát pedig csak Bea tudja.
Az előszoba tükrében megnézi magát, mintha fontos lenne a kinézete. Igenis, fontos, neki a megjelenése, elvégre ennyivel tartozik magának. Összerezzen a telefoncsörgésre, először nem is akarja felvenni, biztos téves kapcsolás. Majd ismét hívja valaki, melytől dühös lesz. Megszólal a bejárati ajtó csengője, közben dörömböl is valaki.
- Mi van magával, Kovács úr? Miért nem veszi fel a telefont? Azonnal hívja fel a vejét, sürgős!
Beánál megindult a szülés, úton van a mentő, menjen azonnal, Petikére kell vigyáznia.
Felkapja kalapját, kabátját, zsebre vágja a kocsija kulcsát és útnak indul a szemerkélő esőben.
Egyszerre ér oda a mentősökkel, Petike sír, hogy nem mehet a szüleivel, Bea két fájás között instrukciókat osztogat, a sütőben bébi pulyka sül, egy óra múlva kell kivenni, a krumplit meg kell főzni és a karácsonyfa díszítést is be kell fejezni.
Először is, amint a veje elkottyantotta, hogy nem készült el Petike vasúti terepasztalával, azonnal felhívta Dömét, hogy jöjjön el, mert munka van, hozzon barkács szerszámokat is, mert neki nincs, a fiáét meg nem meri használni.
- Rendben van, Péter, hozom a szerszámokat, de hozok bort is, meg egy kis süteményt, és ha az asszony nem ver nyakon, akkor három szelet sült húst is megmentek magunknak.
Láss csodát! Kovács Péter, hatvanöt éves nagypapa, leveti zakóját, megnézi a pulykát a sütőben, valóban, még sülnie kell, majd tölt unokájának egy pohár narancslét, asztalhoz ülteti és elé tesz egy kis tányér süteményt, mert arra emlékszik, hogy evés közben nem sír a gyerek.
Fel kell díszíteni a fenyőfát, ez gyorsan megy, már van tapasztalata. Saját tapasztalata. Kár, hogy nem hozta el a megmaradt árvalányhajat. Ellenben itt két komplett égősor vár a sorsára, egyik csillag alakú körtékkel, a másik sima izzókkal kérkedik, ha talál egy becsületes hosszabbítót, mindkettőt a fára teszi.
- Papa, igaz, hogy anyáék a kistesókéért mentek?
- Igaz, kisfiam.
- Hazahozzák őket?
- Haza bizony!
- Akkor hagyunk nekik a vacsorából?
- Hagyunk, Petikém, de ma még nem jönnek haza.
- Miért te díszíted a karácsonyfát? Hát nem a Jézuskának kellene?
- De bizony, neki kellene, de nagyon sok a dolga, ezért megkért, hogy fejezzem be a díszítést, el kell mennie, ahogyan anya is rám bízta a vacsorakészítést!
Petike már a negyedik sütemény falatozza.
- Papa, ha megtettem a süteményt, akkor nem kell vacsoráznom, ugye?
- Dehogynem, hiszen sül a pulyka.
- Nekem már tele a hasam! – törli le szája széléről a csokoládémáz maradványát a gyerek és megy segíteni a nagyapjának.
Mire elkészülnek, megérkezik Döme, úgy felpakolva, mint aki egyheti barkács munkát vállalt, vagy legalább is, a háromszobás lakás tele lenne lapra szerelt bútorokkal, melyeket most kellene összeállítani.
- Döme bácsi, tudod, hogy anyukámék elmentek a kórházba a kistesókért?
- Tudom, Petikém, hogyne tudnám. Hanem nem vagy éhes véletlenül?
- Köszönöm, nem, most ettem süteményt.
- Az nem étel, gyerekem, gyere, nézzük meg, mit pakolt nekünk Janka nénéd!
Petike sandán figyeli az öreget, mint pakolja ki a teli kosár tartalmát, ételdobozokkal telerakva a konyhaasztalt. Halászlé, rántott ponty, sült oldalas, krumplipüré, zserbó, mákos kalács, diós forgó, mindebből annyi, hogy az óvodás csoportja is jól lakna belőle.
- Gyere, Péter, nézd, mit együnk? Valami itt is nagyon sül a sütőben, fogadjunk, hogy pulyka? Érzem az illatát.
- Én sült husit kérek, krumplipürével és mákos kalácsot! – jelentkezik igényével a gyerek és kérése komolyságát bizonyítandó, előveszi kedvenc tányérját és az evőeszközét és asztalhoz ül. Ránéz Dömére, hogy adja már, ha megkérdezte, hogy mit kér.
Végül papa még két terítéket tesz az asztalra és kezdetét veszi a vacsora. Petike nem bír magával, időnként a papa tányérjából is lop egy-egy falatot, pedig már csak a szeme kívánja, mert akkora a pocakja, mint aki elnyelt egy háromkilós görögdinnyét.
Látja, amint papáék szorgalmasan töltögetik poharaikba a vörösbort, nem akar lemaradni ő sem, ezért annyi meggyszörpöt iszik, mint amennyi bort az öregek.
- Papa, vacsora után játszunk ki nevet a végént? Tudod, mindig én nyerek!
- Nem oda, Buda! Itt nem lehet csalni!
Gyorsan előkerül a társasjáték, még szerencse, hogy Petike megnyugodott, hogy a Jézuska nem ér rá, ezért nem is keresi a karácsonyfa alatt az ajándékokat.
A két öreg és a kisfiú belemerül a játékba, mint három vásott kölyök, úgy nevetnek, ha sikerül a másik bábuját kiütni.
- Pisilni kell – jelenti be Petike, mire papa észbe kap, hogy a pulykát meg kellene locsolnia, és kirohan a konyhába.
Hát, ezt a pulykát nem már locsolni. Ébenfa színe arra utal, hogy jól megsült. Nagyon is.
- Ha nem füstöl, komám, akkor még ehető! – szólal meg a háta mögött Döme, aki maga sem egy nagy szakács.
- Főzzünk hozzá krumplit?
- Minek? Úgysem esszük meg! Majd kenyérrel falatozunk belőle, ha megéhezünk!
Megkérdezik Petikét, hogy megkóstolja-e a pulykát, de a kisfiú kifordul a konyhából, inkább játszanak még egy partit.
Ami biztos, biztos, papa kinyitja az ablakot, hogy az ételek szagát magukkal vigyék a kintről belibbenő szélgyerekek, meg ott vannak a mosatlan tányérok is, lassan megtelik velük a mosogató.
- Akkor irány a játék!
Az első partit Petike nyeri, mert hagyják az öregek, a másodikat is ő nyeri, mert a bor fogást talál a felnőtteken, mégis a kisfiú szeme akar leragadni.
- Gyere, kisfiam, megyünk fürödni!
- Majd reggel papa, csak egy kicsit pihenek a kanapén – mondja a gyerek és végignyúlik a nappali ülőgarnitúráján, hasra fordul és két perc múlva alszik, mint a tej.
- Beviszem a szobájába! – szorgoskodna papa, de Döme lebeszéli, hagyja csak, inkább tegyen rá egy takarót, ha itt alszik, akkor legalább szem előtt lesz.
Van ebben valami, gondolja át az öreg, párnát tesz unokája feje alá és ráteríti a macis huzatú paplanét. Az persze nem jut eszébe, hogy a gyerek nem pizsamában van és egy idő után melege lesz a pehelypaplan alatt.
- Mi lenne, ha játszanánk egy parti snapszert? Meg meginnánk közben ezt a maradék bort, ne pimpósodjon meg reggelre!
Döme mindig fején találja a szöget, gondolja Péter, de elébb kóstoljuk a meg pulykát, javasolja és úgy is tesznek.
Újabb teríték kerül az asztalra, miközben a mosogatóba már alig fér bele a mosatlan edény, meg fogyóban a tiszta tányér is.
Nagyon ízletes a pulyka combja, meg kettő is van belőle, azaz volt, mert az öregek jóízűen megették azokat, de kenyeret csak egy szeletet ettek hozzá, savanyúságot meg nem kerestek, elég hozzá a bor. Az is elég savanykás.
- Nézzük meg a gyereket, hátha felébred és éhes szegény! – szólal meg Péterben a lelkiismeret.
Petike nyöszörög álmában, nyomja a hasát sok étel, amit megevett, meg melege is van szegénynek, úgy izzad, mintha leöntötték volna egy pohár vízzel.
- Beteg ez a gyerek! Nézd, hogy izzad! – nyugtalankodik Péter. – Átmegyek Gulácsiékhoz, a vejem orvos barátjához, itt lakik a hatodikon. Hátha megnézi Petikét.
Gulácsi Géza éppen pezsgőt akar bontani, hiszen, ha eddig nem hívták be a kórházba, akkor már nyugodtan ihat. Egyébként is, felesége duzzog, mert más márkájú parfümöt vett neki, mint amire vágyott, ráadásul nem vitte el valahová, ahová menni akart, valami vidéki panzióba, hogy addig használják ki az alkalmat, amíg nincs gyerekük.
- Péter bátyám, hozom a táskámat és máris megyek. Iszunk egy pohár pezsgőt? Legalább addig leviszem Petike lázát!
Géza sem egy felelőtlen ember, mikor megtudja, hogy a barátjáék a kórházban múlatják az időt, mert az ikrek éppen most akarnak a világra jönni, azonnal a hóna alá kap még egy üveggel, te csak nézd a televíziót, majd jövök, búcsút int a nejének és követi az öreget.
- Mit vacsorázott Petike? – kérdi, miközben méri a gyerek pulzusát, majd meghallgatná a szívét, csak elébb ki kell hámozni a gyereket a sok ruhaneműből. – Nincs semmi baja, nagyon belakott, és melege van!
Döme szeme felcsillan a pezsgősüvegek láttán.
- Mondja csak, dokikám, tud ultizni?
Tud a doki ultizni, sőt, a pulykamell felét jóízűen megeszi, utána rántott halból is utána küld két szeletet és még kacérkodik kicsit a sült oldalassal is, de ha megeszi, nem tud enni a zserbóból, s ez utóbbit választja.
- Nagyon köszönöm, Péter bátyám, nálunk csak diétás étel volt, mert a nejem fogyózik.
Az ulti egy komoly, férfiaknak való játék. Angyalszárnyakon repül az idő, már fél kettőt mutat a falióra, amikorra elfogy minden ital, ennének is valamit, de vizet igyon a cápa, itt, a háziak nem tartanak italt.
- Nem úgy van az, Döme bácsi! Hazalopakodom, nehogy felébredjen az asszony és hozok néhány üveg paraszolvenciát!
Probléma elhárítva! Csakhogy a paraszolvencia, amely a kezébe kerül, mind konyak meg whisky, hoz mindegyikből egy üveggel és szerencséje van, mert a felesége alszik, mint a bunda.
- Pezsgőre konyak, ettől leszünk mozgékonyak! – szellemeskedik Döme, a másik kettő csak bólogat.
Folytatódik az ulti parti, csakhogy öt perc játékot tíz perc vita követ, ha te nem azzal a lappal jössz ki, akkor neki nincs meg az ultija, szóval, a szokásos mederben csordogál az észjáték.
Három órakor cseng a telefon.
- Kislányok születtek! Fél óra múlva otthon leszek, papa!
Hát, ezt igazán meg kell várni és végre ok is van az ünneplésre.
Reggel hatkor Döme felhívja a feleségét, hogy iker unokái születtek Péter barátjának, nem tud vezetni, mert ittak egy keveset és jöjjön érte Janka, vigye haza őt is, meg a kocsit is.
- Ja, igen, meg segíthetnél a rendrakásban is! Csináltunk egy kis felfordulást!
Péter feláll, hogy kinyissa az ablakot. Odakinn szállingózik a hó.
- Azért rakjunk egy kis rendet… mit szól Janka?
- Ugyan, papa, még nem is énekeltünk!
Petike arra ébred, hogy négy férfi három szólamban énekli a mennyből az angyalt.
- Gyere, kisfiam, megmutatom a húgaidat! – veszi elő telefonját az apja. – Nézd, ő Kata, dörzsöli az orrát, Emma meg ráncolja a homlokát! Látod, milyen aranyosak? Két kis angyalt hozott a Jézuska!
Fészkelődik Petike, majd kiböki:
- És dömpert már nem is hoz?
- Yolla -
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.