Kelj fel Jancsi!...

2016. június 17.

Vissza a naplóhoz

Nem sok lehetősége marad annak, aki fűnyírásra adja a fejét... Neki kell állnia, ez a sürgető, kényszerű érzése az embernek soha nem múlik el, ha jutni is akar valameddig. A legtöbb időt a beüzemelése jelenti a gépezetnek, el kell indulni, elő kell venni, ki kell bogoznia. Ezt nem lehet elkerülni. Tökéletes megoldás erre nincs, arról már tudna. A természetnek teljesen mindegy, hogy a gazt növeszti, vagy a sárgarépát...
A nap teljes erejével támad. Neki is mindegy, hogy bírod, avagy sem, miért nem keltél fel korábban, ha borsóra vágysz, és nem bírod a meleget?

Pedig muszáj kimennem, hiszen beérett, és az egy négyzetmétert, ami kifogott rajtam is le kell vágnom, legfeljebb napernyőt tartok a fejem fölé, ilyen szüreten már úgyis rég voltam...

Elindulunk. Ilyen is csak én lehetek, a legnagyobb melegben, ráadásul leterhelve. Peches vagyok. Nem jó jel, hogy az orrom előtt becsukódik az ajtó. Ez a 22-es csapdája! No majd a következő... Új menetrend? Hát ilyen nincs... Negyedóra várakozás ebben a hőségben, elment ezeknek az eszük? Na lányom! Irány haza!

A bejegyzést írta: zsoltne.eva