„Kell ott fenn egy ország…”
2010. október 31.
Nesztelen lépteit lelassítja, majd megáll előttük.
Szervusztok. Igen, régen jártam nálatok. Mindig ilyen voltam, tudjátok. A fontos dolgokat elhanyagoltam, és belevesztem a semmibe. Emlékszem, anya, te mindig mondtad. Nem lesz ennek jó vége, kisfiam. De hát minek van jó vége?
Az életnek?
Mindennek csak a kezdete jó, abból még bármi lehet, de a vége, az mindennek a vége.
Látod? Semmit sem változtam, most is feleselek. Apukám, te most sem szólsz, csak a pillantásoddal vezettél az utamon. Keveset beszéltél, azt is halkan, türelmesen, de arra oda kellett figyelni. Most bevallom neked, amit akkor is tudtál. Nagyon untam a minden hétvégi múzeumokat, nyáron meg azokat a vég nélküli kirándulásokat, míg anya otthon főzött.
Anyukám, sokszor eszembe jutnak azok a könyvek, amelyeket esténként az ágyamhoz készítettél. Aztán már, amikor „fiúsodtam”, „olyanokat” is diszkréten odatettél.
Mikor már nagyobbak lettünk, rád maradt a felvilágosításunk is. Tudom, apa szégyenlős volt világéletében, mint én még most is.
Elvittél bennünket az Ugocsa moziba. Az „Irma te édes”-t játszották, és míg ment a film, minket lestél, s amikor vége lett, nagy nehezen kibökted. „Fiúk, ha valamit nem értettetek, kérdezzetek!” Én akkor azt mondtam neked, „anya, ezzel elkéstél, de ha te nem értesz valamit, kérdezz csak engem nyugodtan”. Tudom, hogy ez sokáig bántott téged.
De felnőttünk.
Már az unokádnak is van gyereke. Ő az én unokám. Jó kis szerkezet. Nagyon szeretnétek. Már kétéves.
Azt mondja nekem valamelyik nap. „Nagypapa, most nem érek rá, megyek, megnézem az e-mailomat.”
Persze ti nem tudhatjátok, mi az az e-mail, de majd elmondom nektek.
Ti nem láthatjátok, ki beszél hozzátok, én meg nem tudom, elért-e hozzátok az üzenetem.
Szerbusztok, most megyek. Igen, menekülök a fájó emléketek miatt. Tőletek menekülök, és majd hozzátok érkezem meg.
A férfi lehajol. Végigsimítja a fejfát.
Gyertyát gyújt.
A láng belekap a kezébe, de nem ez fáj neki.
Felegyenesedik, és indul vissza, az életébe.
- Zilahy Tamás -
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
időrendi sorrend
Édesapám,ki 46 éve elment,gyönyörű szemei itt égnek bennem!!!
Szóljon a Dal,a az írás mindenkiért ,ki már nincs,ki már átment a túlpartra
Szeretettel
Márti
Köszönöm,hogy letehetem gondolatbeli csokromat a már eltávozott barátok,ismerősök emlékére.
De szóljon a dal édesapámnak,két nagymamámnak két nagypapámnak és férjemnek.Ti is hiányoztok,és reményeim szerint a felhőkről nézitek az én kis családomat!
Drága kék szemű nagyikáim, és Attila...és mindenki más, aki már csak a szívemben él.
Kérlek benneteket, hogy ez a hely legyen egy olyan hely, ahová leteszitek a virtuális csokraitokat, a megemlékezésetek virágait.
Zilahy Tamás
Köszönöm!
Szóljon a dal imádott nagymamámnak, és azoknak, akik nemrég hagytak itt.
Embinek és Zsuzsának..
" Ne emlékezz rám búsan rokon, barát,
add meg a könnyet, de élj, és szeress tovább.
Örökké élek szívetekben, bennetek,
ember voltam mindig, ezért szeressetek.."
Köszönöm Tamás!