Két bal láb..
2015. január 13.
Amit otthonról hozunk elkísér.A magány a hűséges társam,jött velem eddigi életem során,amin átcsetlettem botlottam.
Szőke copfos kislány voltam,masnival a hajában.A szalagokat szerető kezek rakták bele,a nagymamám kezei.Szoknyácskában és lakkcipőben jártam az iskolába.Ő nevelt és a nagypapám.Hitték az ő unokájuk nem csak a legszebb,a legokosabb is a világon.Nem hiányzott sem anyám,sem apám.Aput szinte nem is ismertem,új családja volt.Lényegében anyunak is,férjhez ment,megszületett a húgom.Nem tagadott meg soha,elfogadta,hogy a nagyszüleimnél jobban szeretek lenni.Nem tudtam,hogy a nagyim beteg.Bevitték a kórházba és többé nem jött haza.Már csak látogatóba járhattam a papához,akit hatalmasnak láttam és azt gondoltam majd ha akkora leszek mint ő,biztos felnőtt leszek.
Az otthon..pokol.Én a kakukktojás.Sok estén veszekedésektől,verekedésektől volt hangos a szoba konyha.A nevelőapám rengeteget ivott,az ütlegekből és a trágár szavakból nekem is kijutott.Gyűlölt engem.Nagyon szegények voltunk,nem tellett szép ruhákra,nem is arra vágytam.Anyura..Ő sem tudott szeretni,megvédeni sem.Elvitt a kórházba hol vérző fejjel,hol vérző orral,de nem ölelt át és nem vigasztalt sosem.Nem bíztam senkiben.Mélyen eltemettem azt az éjszakát is,amikor a mostohám símogatásaira és nyálas csókjaira ébredtem..
folyt.köv
A bejegyzést írta: klau81
Hozzászólások
időrendi sorrend
Akkor is fel a fejjel!