Kettyó

2022. március 26.

Vissza a naplóhoz

2017. május 19.-i jegyzetem:

Fogalmam sincs mi történik, vagy mit kell tennem magammal, hogy normális legyek. Az mondjuk sose' voltam :-D, de hogy stabilabb legyek. Tegnap éjjel megismétlődött a kedd hajnali, csak most durván szétcsúsztam. Megint sírás tört rám (pedig minden erőmmel ellene dolgoztam), teljesen elszállt minden kontrollom. Megint sok időbe telt, mire észhez tértem. Nem tudom mi történt és meddig fog ez tartani. Az sem segít, hogy a hangulatom óráról-órára változik, szélsőségesen. Az szintén nem használ, hogy mindig mindent magamban tartok - vagy magától beszorul - és a végén idegbeteg leszek mindig az erős feszültségtől. Irtó gáz, amivé lettem mostanság. Próbálok nem ilyen lenni, de sokkal erősebbek ezek a 'rohamok', mint az önfegyelmem, pedig általában fegyelmezett vagyok a fosban is. Mostanság nincs kontrollom magam felett, ma a röhögés jött rám szintén kontroll nélkül, alig tudtam abbahagyni, már nem kaptam levegőt. Egy bakin, amin általában nem kap az ember röhögőgörcsöt. Aztán elvágták. Most elvagyok, de mindig este/éjjel borul ki a bili. Nem tudom mi fordított ki ennyire magamból. Az egy dolog, hogy felszakadt a Szabina után maradt seb, de ez se' normális 7 évvel később. Másnak is lennie kell, amit a tudatalattim, vagy franc tudja mim ki akar lökni, mint egy idegen testet. Sokminden van eltemetve bennem mélyre, talán onnan fúj a szél mostanában. Alaphelyzetben is feszült vagyok nagyon a méltatlan körülmények, meg a sorozatos alázás miatt. Minden nap azon gondolkodom, hová mehetnék? Mindenre ugrom. Már egy ideje befordulásra késztetett a hangulatom, de beintettem neki, igyekeztem élni, röhögni, elnyomtam a rosszat. Most megint húz le valami. Igyekszem ellentartani, de az elmúlt időszak nem azt mutatja, hogy sikerül. Teljesen szétcsúsztam, össze-vissza beszéltem ma is, meg hülyeségeket csinálok, itt sem vagyok félig a világon mostanság, csak üresen bambulok. Ma már nem volt erőm és kedvem tenni a "minden oké" figurát, meg sem szólaltam, talán két mondat erejéig. Nincs kedvem beszélni, semmihez. Legjobb volna láthatatlanná válni. Apám számára úgyis az vagyok, ami fokozza a jó kedvemet. Alázni, meg kihasználni nagyon tud, de ha én nem szólok, ő egész nap hozzám sem szól. Stresszelek is csomót, amitől folyton izzad a tenyerem-talpam, idegesítő. Régi jóbarátom, a Frontin most nem segíthet. Szánalmas vagyok, hogy gyógyszer kellene újra ahhoz, hogy nagyjából rendben legyek. Nem tudom hogyan süllyedtem idáig megint. Nem sajnálom magam, ezeket csak kiírtam magamból, igyekszem kimászni ebből az állapotból.

A bejegyzést írta: Arnold91