újabb események régebbi események további események
05:56
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
05:51
wadbikaiy új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
21:32
Új cikk került fel a weboldalra
20:58
Black Ice új cikket töltött fel
14:19
Ilona új cikket töltött fel
04:30
MichaelNem regisztrált a weboldalra
04:30
KennethJek regisztrált a weboldalra
19:26
Virág új bejegyzést írt a naplójába
12:04
Rosariogeown regisztrált a weboldalra
13:29
BruceDop regisztrált a weboldalra
11:13
Virág módosította a naplóbejegyzését
11:12
Virág új bejegyzést írt a naplójába
23:48
emillio módosította a cikkét
23:47
emillio új cikket töltött fel
21:00
Black Ice módosította a cikkét
20:58
Black Ice új cikket töltött fel
16:14
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
16:12
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
15:46
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
22:58
Ilona új bejegyzést írt a naplójába

Kicsikém, angyalom, imádom!

2018. december 2.

Vissza a naplóhoz

Biztos tudjátok, milyen a kényszerírás. Mikor megnyílik egy láthatatlan csatorna, és ömlik folyamatosan vég nélkül, szépen logikusan, összerakva egy gondolathullám.

Olyan belső monológ ez, párbeszédekben meg is adom a magamnak feltett kérdésekre a választ.
Szemem előtt képben peregnek a filmkockák, életre kel a mondandó, kiváló mozgatórugó forgatókönyvíráshoz, vagy itt és most, cikkíráshoz.
Ha rögtön nincs lehetőség a friss infó lejegyzésére, nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jön elő még egyszer ugyanaz a szövegkörnyezet.

Most épp így jártam.
Semmi sem jut az eszembe. Nem jön az ihlet, van ez így.
Lehet, hogy egy kis varázsigét kellene mormolnom, és frappánsan kilökném a tuti pályázati anyagot.
Vagy egy divatos angyal rituálét csinálnék, az segítene. Kiválasztanám a kéréshez mondjuk a kreativitás angyalát, elvégezném a technikai részt, és várnám a csodát.

Már több órája szakad a hó - több órányi film forog lelki szemeim előtt:
A Kicsikémmel sétálunk a hóesésben, közeledvén az adventi forgataghoz, mikor mellettünk felháborodottan ad hangot véleményének egy illuminált kerékpáros.
Az előtte haladó lovas kocsi „hirtelen” fékez, mire emberünk csigatempóban belecsókol a kocsi végébe:
- Mer mönnek mint az áááállat.
Jót derülünk a hallottakon, majd karöltve ballagunk tovább, a korcsolyapálya felé.

Kicsit visszatekerem még a filmszalagot:
Ovis szünet van, kézen fogva vezetem 5 év körüli lánykámat egy forró nyári napon a strand felé.
-Húzd fel jól a lábadra a papucsot, mikor átfutunk, nehogy leessen és baj legyen.
-Nem lesz semmi baj, vigyáznak rám az angyalok! És rád is! – válaszolja.
Megrökönyödve nézek rá: -Milyen angyalok Szívem?
-Azok, akiknek nagy szárnyuk van, és fehér ruhájuk.
-Ezt meg honnan veszed?
-Emlékszem rájuk még baba-koromból.

Elhiszem, hogy vigyáznak ránk, tudom, hisz volt szerencsém látni a sajátomat. Szép magas, 3 méter körüli lény volt, neon zöld színben úszott, és a jelenlétében akaratlanul hullámzott a gyomrom. Fantasztikus, földön túli érzés.
Távoli látó barátnőm is áhítattal beszélt a templomukban tartott karácsonyi ünnepségről, hogy az angyalok alig fértek a magas boltozat alatt, míg a gyerekek énekében gyönyörködtek.

- Anyuskám, egy ölelést kérek!
Lánykám az ölébe ültet, hisz már nagyobb, mint én, és bújósan átkarol, egy nagyra nőtt baba ölelésével.
Ó Istenem, megint eltelt egy év, lassan már kész nő, az én kis Angyalom.
Még a plüss állatokkal alszik, de már az utcán óvatosan lökdösi a karom, ha neki tetsző „kishapsika” – én csak így hívom őket – pislog ránk.
Egyetlen Boldogságom, pedig lesz majd olyan Karácsony is egyszer, mikor már nem leszek vele.

Életemben nem ért még olyan kétségbeesés, mint amikor álmomban két évesként láttam őt újra.
Felmászott a negyedik emeleti konyhaablakunk párkányára, majd egy billenéssel már borult is ki a mélybe. Hirtelen mozdulattal kaptam utána későn, pörgő falevélként szállt a föld felé lassan.
Zokogva riadtam fel, a rémálom megfejtése szinte magától értetődő volt:
El kell engednem, nem foghatom mindig a kezét, éljen és tanuljon meg önállóan dönteni, vigyázni magára. Ez az élet rendje.
Másnap szomorú szívvel köszöntem el tőle a kapuban, akkor ment először egyedül, de roppant boldogan az iskolába.
Az anyai szív. Minden rezdülése, szeretete az övé.

Mit adhatnék még, amit nem adtam oda? Nincs a világon az a kérés, amit ne teljesítenénk, még erőnek erejével is. Az ésszerűség határait sem mindig sikerül szem előtt tartani.
Szülő legyen a talpán, aki mindig tudja mi a jó és a helyes. Fognám a kezét és féltem, ugye nem érik csalódások, érezni fogja ki mellett lehet boldog, és teljes?
Vagy engedjem szabadon, határait nem korlátozva, önbizalommal felfegyverezve ki a küzdőtérre?
Ugye át tudom adni mindazt az érzést, amely segíti ebben a kemény világban igaznak és szeretettelinek lenni. Ne olyan családi mintát kapjon, mint amilyet én kaptam.

A Szeretet, és az Ünnep. A Szeretet ünnepe. Karácsony.
Elgondolkodtató szavak, érzések.

Pár éve a „harrypotter” iskolában nagy létszám előtt egy tanárnőm körkérdést dobott be, amire egyszavas válaszokat kért, a legelső gondolatot.
Kérdése: mi a legszebb erényed, tulajdonságod?
Az én válaszom meggondolatlanul ez volt:
- Nagyon tudok szeretni.
- Ez mit jelent? - kérdezte
- Mindenek felett - válaszoltam.
- Például?
- Nincs benne pénz. Ha az utolsó falatomat adom oda, az sem számít.
- Aha - válaszolta. Akkor neked a pénz a fontos, mert ezt emelted ki. A szünet után veled kezdjük, elmondod, mit jelent neked a szeretet.
Belém nézett, mélyrehatóan, majd megjegyezte a csoport előtt:
- Vigyázz, kemény csaj vagyok, de látom Te is.

Ment rajtam hideg-meleg, próbáltam magam összeszedni a szünetben, miről is fogok beszélni. Hol tömegével jöttek a gondolatok, hol egy szót se tudtam volna kinyögni.
Már magam is elbizonytalanodtam: tudok én egyáltalán szeretni?
Mi igazából az, amiről beszélünk? Ki tud erről bizonyosságot adni, hisz mindannyian másként éljük meg.
Lehet, meg se éljük, csak illúzió. Mihez képest jobban, és kevésbé? Mekkora is lehet az igaz szeretet, hol a kezdet és a vég? Ki élheti meg, kinek adatik a teljes boldogság?
Vége lett a szünetnek, izgatottan vártam a folytatást.
Most elmondok mindent: ha én vagyok a tükör, akkor kinek is fontosabb a pénz?
Én hiszem, hogy tényleg kemény csaj, de miért kell ezt ennyi ember előtt hangoztatni?
Kit kell erről megerősítenie? Önmagát?

És nem volt folytatás, nem szólított.
Készüljünk fel, auraérzékelés gyakorlat következik. Ezzel a téma lezártnak látszott, kissé csalódott is voltam, de megkönnyebbült is.

A nap végén sodródtunk a büfé felé, együtt a tömeg. Szemben velem közeledett a tanárnő. Fellélegeztem, na most, így négyszemközt, kicsit dumcsizunk.
Mosolyogva, várakozva - szeretettel - néztem rá, vártam a pillanatot a megszólításhoz. Mikor egymás mellé értünk, rám nézett, vágott egy fintort, majd elcsapta a fejét.
Ja, mondom, kinek is van még tanulnivalója?
Nyilván nem csak nekem, a szeretetről.

- Je t'aime -




A bejegyzést írta: Tündér

Hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: