Kis kaland - nagy baj
2011. március 2.
Soha nem értem meg, hogy miért nem képesek az emberek védekezni...
Ma reggel telefoncsörgésre ébredtem.
Az egyik kedves hölgy barátom volt az.
Örültem hogy hív, mindig mosolyt csal az arcomra.
Felvettem, de nem volt boldog a hangja, sőt kisírt hangon mesélte mi történt.
Azonnal kocsiba ültem és elindultam hozzá.
Dühös voltam.
Hogy tehet egy tanult, értelmes 25 éves nő ilyet.
A francba. Hogy lehet ennyire buta... Basszus... Nem igaz...
Elég messze lakik tőlem, mire oda értem, legalább ezerszer átgondoltam, hogyan fogom lecseszni a hülyesége miatt.
Amikor odaértem a kapuban guggolt.
Az arca meggyötört volt, a szemei kisírtak, úgy nézett ki, mint aki ellen az egész világ összeesküdött.
Minden megfordult bennem.
Elszállt a haragom.
Itt ez a lány, aki csapdába esett és senki nem áll mellette.
Mindenki az észt osztja neki és senki nem érti meg problémáját.
Kiszálltam a kocsiból, odaszaladtam hozzá, átöleltem és csak ennyit súgtam a fülébe:
„Ne félj! Nincsen semmi baj. Itt vagyok melletted és vigyázok rád!”
Hozzászólások
időrendi sorrend