újabb események régebbi események további események
18:50
Ilpaki új cikket töltött fel
12:54
Heatherhem regisztrált a weboldalra
09:46
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
15:26
MusorLog regisztrált a weboldalra
11:06
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
10:41
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:39
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
09:18
Wjnblum regisztrált a weboldalra
15:24
Bálint István új cikket töltött fel

Lélek nélküli élet

2014. szeptember 28.

Vissza a naplóhoz

A nap pirosra festette az eget, felébresztette benne a szunnyadó szelet. Haragosan terült szét a faluban, megállt a kocsma ajtóban. Keményfából készítették, szakértő mester kezeként állt a falon keményen. Belül a nap melegétől izzadt férfiak iszogattak, néhány üveg bor után, bódultan kóvályogtak, miközben itallal áztatott arcukkal elmerengve dőltek a sarokban. A szél ereje nem érintette az italra szomjazó férfiakat. Ma fizetésnap van és ilyenkor a rendes ember feláll, és azt mondja:
- Ma mindenki a vendégem, mert már hét napja nem ittam!
A pincér már izgatottan várja az ivászat kezdetét, ilyenkor mindig balhé szokott lenni! Két napja sincs, hogy tökrészegre itta magát. Ha ez a smicisapkás férfi feláll, és inni akar, mert fizetést kapott!? A cimborái csak Fülesnek ismerték. Nagydarab ápolatlan külsejű férfi, kezében az üveg rumot himbálva emeli a szájához. Hátradőlve egy kicsit távol tartva szájától az üveget, csorgatja magába a szeszes ital megmaradt egy-két decijét. A sapka leesik fejéről és a mögötte álló cimborája ölébe pottyan. A kezébe fogva nyújtaná, a már ittas férfinek, aki még mindig azzal van elfoglalva, hogy kiürítse az üveg tartalmát. Kopasz feje a lámpa fényétől még itt-ott mutat néhány hajszálat. Úgy tűnik, jól esik neki a rum, fülig érő szája, nehezen akart bezáródni, amíg az utolsó cseppet is ki nem csurgatta az üvegből. Szokott mozdulattal igazítani akarta a smicit a sapkáján amikor észre vette,hogy az, bizony nincs rajta. Határozottan emlékezett rá, amikor belépett, a fején volt. Feltűnően nagy szemeit most félelmetesre nyitotta és megfordult. Észre vette a sapkáját az egyik férfi kezében, akinek ujjai a smici élén játszadoztak. Felbőszülten kapta el a nála fél méterrel alacsonyabb férfi torkát.
- Hogy merted levenni a fejemről?
- Leesett a fejedről, amikor ittad a rumot.
- Azt állítod, hogy hazudok, és nem tudom, mi történik velem? Azt mered állítani, hogy részeg vagyok? Mit képzelsz te magadról, te kis mit ugrálsz!
Erőteljes mozdulattal a székre dobta a férfit. Aztán már az italtól felbátorodva ordította a teremben.
- Ki meri azt állítani, hogy részeg vagyok?
Mivel senki se válaszolt, öntelt ábrázattal nyúlt a boros pohara felé. Megdöbbenve vette észre, hogy az üres. Dühében a földhöz vágta a poharát. Szemeivel a pincért kereste, aki érezve a veszélyt, sietősen vitte a férfinek a tele pohár bort. Mély hajlongással adta át, sűrű bocsánatkéréssel. Füles öntelten ült a széken, szemeivel azt kereste ki az, akinek nem tetszik a képe. Benne volt, a vérében volt az, hogy mindenkinek meg kell alázkodni előtte, mert most, itt, ő a király! Ma a zsebében a fizetése, és fizet, és most mindenkinek innia kell! Alkoholisták vették körül, nekik ma ünnepnap van, a potyázás nagy művészei alázattal borultak a lába elé. Élvezte a helyzetét, a poharat a szájához emelte. A bor léként, nagy ívben fordult vissza a szájától. Már telítődött gyomrában az ital, nem tudott többet lenyelni. Fejében összekuszálódtak a gondolatai, nem tudta hol van. Elindult a fal felé, nyitotta volna az ajtót, a fal nem engedelmeskedett. Hatalmasat csapott a falra, az oda akasztott petróleumlámpa, darabokra tört szét, nyílt hasítékkal szakította fel a bőrét. Nyelvével nyaldosta, de nem ízlett neki a bor íze. Hangosan szidni kezdte a pincért, majd utat változtatott. Az ajtó felé vette az irányt. Úgy gondolta most ki kell neki nyílnia, hatalmasat rúgott az ajtóba. Az ajtó kinyílt és kibukott rajta, egy férfi karjaiba találva magát. Amikor érezte, hogy ellökik, kezét ütésre emelte, de egy hatalmas pofontól kirepült az utcára. Felállt, vérbe forogtak a szemei, lábai rúgásra készen lendültek a férfi felé. Lábai felemelkedtek, hátrafelé gurulva terült el az utcán felgyülemlő víztócsába. Kezdte elveszíteni az egyik szemének látását, nem tudta mi történik vele. A pofontól bedagadt az arca. A szél orkánként tombolt, a szakadó esőben kissé kezdett élénkülni. Azt már sejtette, hogy valaki elverte. Hazafelé vette az irányt. Az ég haragosra váltotta iszonyatos erejét, mintha azt mondta volna:
- Most Én vagyok az úr!
Hörögve indította el a robaj félelmetes hangját, kivilágította Önmagát és lesújtott félelmetes kezével az út menti tölgyfa kinyúló ágára. Az ág tehetetlenül zuhant Füles lábai elé. A szél felkapta az ágat és rágörgette a tehetetlen testre, átölelte és görgette magával ájult foglyát. Megszabadulva terhétől az út menti árokba dobta. Az ég alján már látszottak a hajnali napfény villanó fényei. Füles körül nézett, tapogatta magát, megpróbált felállni.
- Sikerült!- mormogta magában.
Kimászott az árokból, szeme a háza láttán jól esően nyugtázta, otthon van. Foltként látta maga előtt, de látta, és arra gondolt, még sötét van, azért nem látja rendesen.. A keze ökölbe szorult.
– Nem fogja szárazon megúszni ,- kezét ütésre emelte és a levegőbe csapott egy hatalmasat.
Elesett, próbált felállni, minden próbálkozás után összeesett és iszonyatos fájdalom hasított az agyába. Tapogatta a lábait, a bal lába érintésénél a fájdalom minduntalan felerősödött az agyában.
- Eltört,- nyugtázta magában.
Letépte az inget magáról és a lába fájó pontjára tekerte. Mintha csillapította volna a fájdalmát. Felállt határozott léptekkel akart elindulni. Nem esett el, de nem tudott lépni. Körbenézett, néhány méterre egy letört ágat vett észre, elég vastagnak tűnt. Lefeküdt és kúszva a gallyhoz közelített. Letépte a kinyúló lombokat és botként támaszkodva rá, elindult. A fájdalom elviselhetővé vált.
- Ezt is megoldottam. Nem vagyok én olyan, tedd ki – hűlj ki, pipogya ember, mint a szomszédom. Ha Nekem úgy dirigálna az asszony, mint Neki, kezét-lábát eltörném. Egy férfi az legyen férfi! - jólesett hallani a saját hangját, elégedetten kiáltotta: - Én a Füles, rendes ember vagyok, mindent megadok a családomnak. Aki kétségbe meri vonni, az álljon elém! - széjjelnézett hallja – e valaki. - Én a birkák királya, legeltem nyájam… kezdte el a jól ismert nótáját. - Nyolc birkát kell legeltetnem, mert potyognak ebből az asszonyból! Meg van mindenük…- Én a birkák királya…- énekelte hangosan.
Odaért a kapuhoz, döbbenten vette észre, sötét van. Iszonyatos haragra gerjedt.
- Jolán, nem várod az uradat! Te ribanc! Mit képzeltek ti! Agyon dolgozom magam, hogy zabálni tudjatok! Ti meg nem várjátok a királyt! Megtanítalak arra, hogyan kell haza várni azt, aki a szátokba kenyeret ad!
Fénybe borult a ház, de nem volt elégedett, mert nem várták haza. Az asszonya megjelent az ajtóba, mintha takart volna maga mellett valakit.
- Kit rejtegetsz? Ki van nálad?
- Nincs nálam senki, be van dagadva a szemed és véres, biztosan takarja a látásod.
- Ne pofázz vissza, mert agyoncsaplak!
Ütésre emelte a kezét és kíméletlen erővel csapott az asszony arcába. Az ajtó kinyílt, az anya ájultan esett a gyerekei karjaiba. A gyerekek bezárták az ajtót dühöngő apjuk előtt, aki most képtelen lett volna az ajtó betörésére. Az ütéstől keze fájdalmasan hullott maga elé,- kezem, lábam eltörték,- üvöltötte! Eszelősen a kamra felé vette az irányt. A gyerekek felöltözve készenlétben álltak arra, hogy ott hagyják az otthonukat. Néhányan ájult anyjukat élezgették, a legidősebb fiú az ablakhoz ment, és figyelte apja ténykedését.
- Jön a birkák királya tánca!- szólt oda testvéreinek. - Nem fogjuk megvárni, itt hagyjuk, Anyánk se tűrheti tovább, magunkkal visszük.
Félelmetes volt ez a tánc. Körbe locsolta a házat gázolajjal, meggyújtotta. Amikor a lángok a dereka magasságához értek elkezdte a táncát. Artikulátlanul üvöltette – a birkák királya égeti a várát, benne a sok birkáját. Addig táncolt, amíg ájultan össze nem esett. Azután késő estig aludt, és amikor felébredt már nem emlékezett arra, amit tett.
Mindannyian úgy tettek mintha semmi sem történt volna, de már nem tudtak vele élni. Mindennap ivott a hétvégeken rendszeresen ismétlődött az, hogy ebben az állapotban jött haza késő éjjel. Anyjukat rendszeresen elverte a kisebbeket sokszor bántalmazta. Ha még inni akart, akkor elzavarta őket, hozzanak neki bort vagy sört. Füles a kulcsot keresgélte, nem emlékezett rá hova dugta. A fiú úgy látta itt az alkalom, hogy megtegyék azt, amit már régen meg kellett volna tenni. Karjaiba vette az anyját, ránézett a testvéreire és bólintott. Hangtalanul hagyták el a házat. Bezárták az ajtót és a kulcsát olyan messzire dobták, hogy azt apjuk meg ne találhassa. Megtalálta a kamra kulcsát. Erős madzagot vett a kezébe. Felemelte a kannát és elvonszolta a házig. Tudta, hogy félnek tőle, magában jólesően nyugtázta, hogy sötétben vannak.
- Lapuljatok csak birkák, lapuljatok! Odament az ajtóhoz. A falon keresztbe tette a botot, a kilincset a madzaggal hozzákötötte. Fogta a kannát és elkezdte locsolni a házat a faltól néhány centire. Szaga az orrába csapott, benzin volt a kannába. Halk fütyülést hallott és egyre jobban erősödött. Körbenézett, nem látott senkit, kajánul mosolygott:
- Csak a szél vagy, de most itt én vagyok az úr! Fújj csak, fújj! A szél dühöngött, beterítette áldozatát a benzin kiáramló gőzeivel. Füles meggyújtotta a benzint, hatalmas robajjal terült szét a láng a ház körül. A ruhát csapkodta magán, de a lángját már nem tudta csillapítani. Néhány méterre egy fürdőkád volt teletöltve vízzel. Minden erejét összeszedve a kád felé mászott. A menekülök már nem látták, mögöttük iszonyatos erejű szélvihar kerekedett, a portól nem láttak el a házig. A nap pirosra festette az eget, sugarai melegségével táplálta, az ártatlan szíveket.

Francy Godhy: A fantáziánk időnként az életünk mindennapjaira reagál! A megtörtént eseményeket, időnként nehéz feldolgozni és azt a környezetünk nemigen tolerálja! Sajnos az efféle királyság lesújt a védtelenre! Emberek milliói szenvednek áldozatként.

- Francy Godhy -



A bejegyzést írta: Tündér

Hozzászólások

időrendi sorrend

2014. október 13. 15:20
Köszönet Mindenkinek!

Amikor az írásom megjelent, már kórházban voltam.
A történet annyira igaz, hogy a testvéremmel történt meg.
Természetesen a fantáziám képzelte írás!
Sajnos, a történet a valóságra épült, egy elképzelt helyszínen, amelynek a hangulatát nem ismerem, de éppen elégszer hallottam ahhoz, hogy drámai érzelemmel színesítve megírjam.
A történet célba talált, mindenki ráismert arra , hogy kiről szól.
Természetesen vállalom az írást és a mai napig mindent megteszek azért, hogy védjem a védtelent.
A miértre, nagyon nehéz válasz adni!
Üdvözlettel Francy
2014. október 13. 15:04

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2014. október 5. 11:13

Kedves Ferenc!

Ez a történet akár a valóság is lehetne. De nem akarjuk hinni, se elfogadni, hogy ilyen előfordulhat az életben... Pedig tudjuk van ilyen. Ezért nincs róla véleményünk, vagy ha van, azt mélyen magunkba zárjuk, mert ezzel is tiltakozunk ez ellen. Ha ilyen megtörténhet, az emberek ettől szenvednek és menekültek... persze, aki teheti és még időben.
Lehet már későn, de megtette... Az ilyen embert, aki ezt teszi a családjával, nem lehet sajnálni!.. Felmerül azonban a kérdés, miért várt ennyi ideig az asszony, hogy bírta ilyen sokáig és miért tette ki a gyerekeit ennek?..
Százszor inkább egyedül, mint egy ilyen emberrel élni az életet, egy fedél alatt.. A férfi azt kapta, amit megérdemelt.

Pussz,
Éva

Kedves Éva!
Amikor az írásom megjelent, már kórházban voltam.
A történet annyira igaz, hogy a testvéremmel történt meg.
Természetesen a fantáziám képzelte írás!
Sajnos, a történet a valóságra épült, egy elképzelt helyszínen, amelynek a hangulatát nem ismerem, de éppen elégszer hallottam ahhoz, hogy drámai érzelemmel színesítve megírjam.
A történet célba talált, mindenki ráismert arra , hogy kiről szól.
Természetesen vállalom az írást és a mai napig mindent megteszek azért, hogy védjem a védtelent.
A miértre, nagyon nehéz válasz adni!
Üdvözlettel Francy
2014. október 7. 22:20
Szasssz Cimbora! Ez királyság!!!!!!!! Ilyet még nem olvastam :DDDDDDDDDDDDD Nagyon életszerü ha valaki én tudom milyenek a részegek! Úúúúúúúúúúú, kárhogy nem lehet pontozní!!!!!!!!!!!
Üdv a kluban
Ty
2014. október 7. 21:16
Kedves Ferenc!

Képtelen voltam végig olvasni ...

üdv. Klári
2014. október 7. 21:06
Ezek a nők, rendszerint úgy megvannak félemlítve, hogy nem mernek még segítséget sem kérni! Sajnos több ilyen család van mint gondolnánk, és ehhez még alkoholistának sem kell lenni!


Üzenet: Elnézést amiért nem reagáltam a hozzászólásokra, amint kiengednek a kórházból, pótolom! Francy
2014. október 5. 11:13
Kedves Ferenc!

Ez a történet akár a valóság is lehetne. De nem akarjuk hinni, se elfogadni, hogy ilyen előfordulhat az életben... Pedig tudjuk van ilyen. Ezért nincs róla véleményünk, vagy ha van, azt mélyen magunkba zárjuk, mert ezzel is tiltakozunk ez ellen. Ha ilyen megtörténhet, az emberek ettől szenvednek és menekültek... persze, aki teheti és még időben.
Lehet már későn, de megtette... Az ilyen embert, aki ezt teszi a családjával, nem lehet sajnálni!.. Felmerül azonban a kérdés, miért várt ennyi ideig az asszony, hogy bírta ilyen sokáig és miért tette ki a gyerekeit ennek?..
Százszor inkább egyedül, mint egy ilyen emberrel élni az életet, egy fedél alatt.. A férfi azt kapta, amit megérdemelt.

Pussz,
Éva
2014. szeptember 29. 21:29
Szia Francy Godhy!
Remek, az írás jó volt, a történet hiteles, de félelmetes, hogy van ilyen.
Valóságpont.
Üdv,
Pí.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: