Ma beszóltam..
2016. február 8.
Nem rég furcsa beszélgetésbe keveredtem egy volt osztálytársammal. Azt fejtegette, mennyire természetellenes dolog, hogy egy életre választunk párt magunknak. Persze ez az állatvilágban is gyakran előfordul, de azért nem feltétlen jellemző. Igen különleges például a függőcinkék esete. Ott a pár hím tagja hosszú időn keresztül készül a párválasztásra, hisz akár 9 darab, legtöbbször fűzfára készült szuperbiztos függőfészket épít a tojónak, mire azt ő nagy kegyesen hajlandó befoglalni és megtisztelni a tojásrakással. Miután a tojások megvannak, melegíteni kellene őket. Ifjú házaspárunk egyik tagja azonban kereket old. No, ez teljesen logikátlan, hiszen az egészet azért teszik, hogy fajuk tovább éljen. No, de ők elillannak és általában az megy el, aki a méretesebb. Nem a nemek, hanem a méretek számítanak. Ritkán bár, de az is előfordul, hogy mindketten elhagyják a tojásokat és új párral újra kezdődik a csata előröl. A duci lepattan, a kicsi neveli a gyerekeket.
No és mi van az embereknél? Ismerősöm szerint az őskorban nem voltak még kialakul családok. Mindenki volt mindenkivel és senki nem volt senkivel.Ha ebből indulunk ki,van, akinek ez a beidegződés megmaradt a génjeiben és nem bír a vérével.No, de ez csupán egy elmélet!
Ilyenkor jön jól egy külsős, aki helyre teszi a dolgokat. Például egy barát, aki a lehető legtapintatosabban közli forró vérű illetőnkkel, hogy bajba esett, hogy túl ment egy szinten, ami nem visz jóra. Beleszólni persze nem könnyű, hisz az ember szereti a barátját, de pont ő az, aki minden rezdülését ismeri és ki látná igazabbul a változást, ha nem ő. Szóval felvállalva a kockázatot, hogy megutálja, mégis ráeszmélteti, hogy baj van. De tényleg, mi van, ha nem erre vagyunk beprogramozva? Mit szeretnénk? Kell ez nekünk? ÁÁÁÁÁÁ.....
A bejegyzést írta: vikibal
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Cathy!
Bevallom, nekem ez a felnövés téma kissé nehézkes :) , persze vannak helyzetek, amiben nem kérdés!
"Az álmodozás felüdíti a fáradt gondolatokat, akárcsak az éjjeli eső az út letaposott füvét. Az álmodozás a gondolkodás vasárnapja."
Henri-Frédéric Amiel
Bevallom, nekem ez a felnövés téma kissé nehézkes :) , persze vannak helyzetek, amiben nem kérdés!
"Az álmodozás felüdíti a fáradt gondolatokat, akárcsak az éjjeli eső az út letaposott füvét. Az álmodozás a gondolkodás vasárnapja."
Henri-Frédéric Amiel
Szia Vikibal!
Érdekes témát vetettél fel. Szerintem ez nagyrészt egyénfüggő, másrészt a társadalom hozzáállása is megváltozott az elmúlt évtizedekben. Szabadabbak, függetlenebbek lettek a nők is, könnyebben váltanak, mert már nem feltétlenül vannak kiszolgáltatva a férjüknek, mióta ők is kereshetnek. Persze, remélem, nem ez az általános vélekedés a dologról, olyan szép, amikor azt látod/hallod/olvasod, hogy X bácsi ötvenedik házassági évfordulóját ünnepli Y nénivel. Tudom, nem mindenki van erre kódolva, van, aki képtelen évtizedeket leélni egyazon illetővel és lehet, hogy emiatt még csak nem is ő a hibás, egyszerűen ilyen a genetikája.
Mindenkinek azt kívánom, találja meg a hozzá illő párt egy egész életre. Mégiscsak az a legszebb. :)
Pussz,
Tündér
A témafelvetés egy dilemmával indult, jelesül, hogy bele kell-e, lehet-e szólni jó barátunk életébe, mikor megláttuk a bajt! Azóta pozitív visszajelzést kaptam, mert bár kissé odavágtam a szeme közé a tényeket, ma hálásan köszönte, hogy felnyitottam a szemét és azt mondja, nagyon rá fért.
Azt írod, szép, ha együtt öregszik meg egy pár. Szerintem is, de az azért megvizsgálandó tétel, milyen lemondásokkal járt ez menet közben. A gyerekek megléte persze alapból feltételezi a biztos háttér igényét. Jó, ha a bemeneti oldal azért egyensúlyban van a kimenettel.
Amúgy megértelek, egy Tündértől mindenképpen ez a legszebb végszó :)
Nem is az a baj, hogy hogyan vagyunk programozva, hanem amikor elkezdjuk betolteni a parkapcsolatot gyermekekkel, akkor mar nem mindegy, hogy megadjuk-e nekik hogy stabil, biztonsagos hatteret adjunk a felnovekvesukhoz, vagy egyszer csak boritunk. Persze igaz, hogy jobb a gyermeknek is egy szulovel nyugalomban, mint egy harcmezo kozepen felnoni. Tehat az a nem mindegy, hogy kivel kotjuk ossze az eletunket, amikor komolyra fordul a dolog. A szabad madarak csak repuljenek, a csaladi elet nem nekik valo. Lehet, hogy ok elakadtak ifjukoruk egy momentumaban, talan eppen a szabadsag megelesenek pillanataban, ezert folyamatosan ezt elik, es nem tudnak ebbol kilepve felelossegteljesse felnoni. Ki tudja.
Érdekes témát vetettél fel. Szerintem ez nagyrészt egyénfüggő, másrészt a társadalom hozzáállása is megváltozott az elmúlt évtizedekben. Szabadabbak, függetlenebbek lettek a nők is, könnyebben váltanak, mert már nem feltétlenül vannak kiszolgáltatva a férjüknek, mióta ők is kereshetnek. Persze, remélem, nem ez az általános vélekedés a dologról, olyan szép, amikor azt látod/hallod/olvasod, hogy X bácsi ötvenedik házassági évfordulóját ünnepli Y nénivel. Tudom, nem mindenki van erre kódolva, van, aki képtelen évtizedeket leélni egyazon illetővel és lehet, hogy emiatt még csak nem is ő a hibás, egyszerűen ilyen a genetikája.
Mindenkinek azt kívánom, találja meg a hozzá illő párt egy egész életre. Mégiscsak az a legszebb. :)
Pussz,
Tündér