újabb események régebbi események további események
20:22
Pinokkió módosította a cikkét
23:00
Pinokkió módosította a cikkét
17:40
Pinokkió új cikket töltött fel
09:52
Tündér módosította a naplóbejegyzését
09:52
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
01:15
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
01:08
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
19:05
Pinokkió új cikket töltött fel
20:50
Pinokkió új cikket töltött fel
20:36
Pinokkió módosította a cikkét
20:22
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
10:41
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
10:39
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
00:22
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Ma van annyi erőm

2022. november 24.

Vissza a naplóhoz

2022. április 6.-i jegyzet:

hogy írni tudjak, úgyhogy lejegyzem a történéseket, hogy ne belülről feszítsenek.
Kemény napjaim vannak fizikailag is és mentálisan is, bár utóbbiba nem engedem magam belemerülni. Nem kaphat teret sem a bizonytalanság, sem a rémület, sem bizonyos gondolatok, mert ezekkel gyakorlatilag elismerném, hogy átengedem magam annak, ami ellen küzdök, márpedig nem gyengülhetek meg semmilyen téren, mert akkor vége(m). Tegnap keményen elkapott a halálfélelem, persze nem a semmiből (meg nem is magam miatt), hanem egy egésznapos, pokoli rosszullét alatt. Máskor is éreztem már halálfélelmet, de nem ennyire intenzíven. Nem tudom mi a frász történt velem, hogyan süllyedtem idáig? A fizikai részbe nem sok a beleszólásom, maximum nagyon akarhatok és kérhetem Isten segítségét, amiket meg is teszek és az imám meghallgatásra talált tegnap is, dicsőség érte az Úrnak! Ma is kértem. Más is imádkozik értem és biztos vagyok benne, hogy az is meghallgatásra talál! Itt ez az erős hit, aminek ellentmond a halálfélelem. Ez nagyon gáz, igyekszem elűzni. Nem attól félek, hogy milyen lehet, meg hogy mi lesz velem utána, hanem attól, hogy hogyan fog hatni arra, aki szeret, vagy azokra, akik kedvelnek? Bízom abban, hogy ez még sokáig nem derül ki! Egyelőre csak az adott napokra koncentrálok. Biztosan hatnak az imák, mert ma egy fokkal jobban vagyok, ezért is tudok írni.
Kb. egy hétig élvezhettem a viszonylag jó közérzetet, jobb erőnlétet (ami miatt megint elhittem, hogy nincs is semmi komoly bajom) és aminek valószínűleg a kettős front vetett véget. Először egy 3 napos fejfájással boldogított, de más téren nem voltam rosszul, aztán legyengültem megint. Ismét nagy a gravitációs erő az ágyban, mert semmi erőm és sokat alszom, de legalább addig sem érzem a rosszullétet. Ma mondjuk elkerült idáig az a borzalom és még nem aludtam el egyszer sem a nap folyamán, de nem vagyok jól, csak legalább viselhető a szintje. Megint szédelgek, fulladok, köhécselek, nem erősen, de majdnem folyamatosan fáj a bal karom és a mellkasom, megint sűrű - majdnem folyamatos - a nyugalmi helyzeti tachycardia is (bár nem olyan durva legalább), nagyon szar a közérzetem, stb., tegnapelőtt koraeste görcsrohamoztam is, pedig az is békénhagyott napokig. Megint elfelejtett leállni a nyavalyás, bár mentségére szóljon, hogy addigra elmúlt, mire kiértek a mentők (én már a roham utáni alvásban voltam akkor) és most a szívemet sem kellett gyógyszerrel visszalassítani, meg a vérnyomásom sem esett le vészes mértékig, szóval nem volt olyan nagy a baj, mint 2 hónapja, csak nem lehetett tudni, hogy lesz-e folytatás és ha lesz, az hogyan fog hatni, ezért kellett hívni őket, de nem rohanok előre.
Amikor megéreztem, hogy jönni fog, azt hittem, hogy átmegy rajtam, azt' vége lesz. Még ki tudtam menni wc-re, de amint beértem a szobámba lefeküdni, lecsapott az első. A gond az volt, hogy ébredés után percek múlva folytatódott, mert jó esetben az a forgatókönyv, hogy lecseng, elalszom utána és ébredés után nem jön több, jól is vagyok (a fejem még ködös, de fokozatosan kitisztul). Ilyenkor viszont ébredéskor is szarul vagyok és továbbra is érzem azt a furcsa ízt a számban, ami megelőzi, a kábulat sem szűnik és jön a folytatás. Szólni nem tudtam apámnak, hogy nem maradt abba, mert ugye nem tudok olyankor beszélni, ő meg nem látott, mert mint korábban már említettem, elmenekül a közelemből és ugyan rámnéz állítólag, de ki tudja hányadik roham zajlik addigra. Reméltem, hogy azzal a körrel lecseng, már csak azért is, mert nagyon szarul voltam és a szívem is megint le akart szakadni, meg ezúttal is éreztem azt az izomlázszerűséget a tájékán, a sok adrenalinfröccsöt szintén, viszont legalább nem pörgött annyira túl, mint 2 hónapja, mert vissza tudott lassulni magától, bár nem a normál tempóra (mondjuk azt ritka is nálam). Próbáltam kapaszkodni a tv hangjába, bár olyan rosszul voltam, meg olyan ködös is olyankor az agyam, hogy csak foszlányokban jutnak el az ingerek a tudatomig, már amik eljutnak, mert kiesik egy csomó minden. Olyankor csak a bennem zajló pokol van, meg a kábulat. Elaludtam aztán megint és felébredve egy fokkal jobban voltam, a fejem is kezdett kitisztulni, ami miatt azt hittem, hogy ennyi volt, de pillanatokkal később éreztem, hogy jönni fog a folytatás, mert megint kezdtem rosszul lenni. Szóltam a fateromnak, hogy nem múlik, hívja a mentőket. Ekkor már késő este volt, szóval órák óta boldogítottak a rohamok, bár azokba az órákba az elalvásokat is bele kell venni, de azokat beleszámítva sem volt oké, hogy makacsul visszatértek. Éppenhogy volt időm szólni, mert hamar jött a folytatás, ami után megint elaludtam és amikor felébredtem, már a mentőautóban voltam. Akkor még zavaros volt a fejem, mert arra emlékszem, hogy beszélt hozzám az ápoló, de nem rémlik, hogy mit. Mikor kezdett tisztulni az agyam, onnantól már rendesen fogtam az adást és onnantól mindenre emlékszem. Próbáltam pihenni, de egy mozgó járműben nem igazán lehet, meg szarul is voltam, amit a zötyögés és a kanyarok, meg a fékezés-gyorsítás csak fokoztak. Már jobban voltam annyiból, hogy nem jött újabb roham, csak a közérzetem volt fos továbbra is és a pulzusom volt még mindig magas, amit én is éreztem. Erős hányingerem is volt, de nem rókáztam. Méginkább észhez tértem, amikor kikerültem a mentőből a kinti pár fokba pizsamában, mesztéláb', csurom izzadtan, pedig be voltam takarva, de állítólag alacsony volt a vérnyomásom, nyilván attól is fáztam.
Leparkoltak a folyosón, aztán fogalmam sincs mennyi idő után kaptam egy karszalagot és valamikor megvolt a vérvétel, meg az EKG is. Még mindig hányingerem volt, akkor már a refluxtól is, de ugye kaja nem volt nálam. Utána megint várakozás következett, ami közben már szomjas is voltam és aludni sem lett volna rossz, mert szarul éreztem magam. Mire elbóbiskoltam jött a doki és mondta, hogy a sürgősségin maradok, monitorra tesznek egész éjjelre, de ha nem lesz gond, másnap - azaz tegnap - haza is jöhetek. Bevittek egy szobába, ahol egy doki volt, meg rajtam kívül 2 beteg. Éjjel fél 2 volt már. Nem tudom mikor vittek el itthonról, azt sem tudom, hogy meddig tartott a roham. Feldíszítettek, mint egy karácsonyfát; tappancsok, vérnyomásmérő, 'csipesz' az ujjamra, csak a szokásos. Kértem vizet, mert már olyan volt a szám, mint a sivatag. Kérdezte a doki, hogy van poharam? Nem tudom honnan gondolta, hogy ha csomag sincs nálam, akkor pohár igen. :-D Mondtam neki, hogy úgy vittek be, ahogy vagyok, nincs csomagom, viszont már régóta étlen-szomjan vagyok, mert itthon nem tudtam sem enni, sem inni a rosszulléttől. A doktornő, aki időközben bejött, kiment és kis idő múlva egy vízzel teli pohárral tért vissza. Jólesett! Nemcsak a víz, hanem a gesztus is. Éhes maradtam, de a víz kicsit becsapta a bélésemet.
Takaróm még nem volt (a mentők betakartak ugyan, de azt nyilván vissza is vették, amikor átadtak), azt mondták majd hoznak. Próbáltam aludni, aztán a sikeresen elért félálomból a vérnyomásmérő ébresztett, majd a belémfolyatott infúzió és a pohár víz is megtette a hatását, de legalább már jobban voltam. Jócskán éjjel volt már akkor. Szóltam, hogy slagolnom kell, szükségem van egy alkalmatosságra. A doki közölte, hogy szedjem le magamról a hóbelevancot és menjek ki. Mondom neki - és mutatom, bár kizárt, hogy nem látta - hogy nincsen rajtam zokni és lábbelim sincs, mert az ágyamból vittek be, de csak annyit reagált az orra alatt, hogy akkor vizeljek be. Megvártam, míg jön a doktornő és tőle kértem 'bilit'. Hozott egy kacsát, szóval meg lehetett oldani, csak a pali nem akarta. Másokat is szívat feltehetően, mert az egyik szobatársam orrához rakott oxigéncsövet (úgy, hogy álmából riadt fel, mert fel sem ébresztette, hogy legalább tudja mi történik vele), amire megkérdezte a beteg, hogy miért kell és neki is flegmán odavetette a doki, hogy "nem én fuldoklok..."
Szakaszosan, de legalább aludtam valamennyit. Már virradt, amikor arra keltem, hogy a lábamon landol valami. Megjött a takaró! :-D Jobb később, mint soha. Reggel jött az a doki, aki este úgy döntött, hogy megfigyelnek és mondta, hogy jöhetek haza, mivel nem volt már gond éjszaka. Fateromnak csak itthon meséltem el a dolgokat, mert nem akartam, hogy balhézzon. Jogos lett volna, de a felesleges stresszt kerülöm, ha lehet, márpedig felesleges lett volna utólag cirkuszolni. Kérdeztem miért nem küldte velem a papucsot, meg a többi cuccot? Azt mondta, hogy azt hitte megint a kardiológiai őrzőbe visznek és ottmaradok napokig, ott meg úgysem mászkálhattam volna, a cuccaimat pedig másnap hozta volna. Az igazi pokol nem a kórházban ért utol, hanem már itthon. Mivel a bekerülésem éjjelén sem volt baj, meg másnap reggel sem, így szélnek eresztettek, erre nemsokkal azután, hogy hazaértem, megint rosszul lettem. Jött egy roham, aztán mégegy, de legalább maguktól szűntek, viszont a szívem nagyon megkínzott. Egész nap nagyon szar volt a közérzetem, bár néha enyhült, de zömmel pokoli volt a rosszullét és hol belealudtam, hol csak bóbiskolni tudtam. Nem tudtam beszélni, mert annyira fosul voltam, hogy ahhoz sem volt erőm. Próbáltam, de elfúlt a hangom, meg bármilyen csekély hangadás és mozdulat is növelte a mellkasomban a tempót és a fájdalmat, a karomban is nőtt a szorító fájdalom, meg áradt szét a gyomrom és szívem tájékán az adrenalin. Ha csak odébbtettem a kezemet, vagy a fejemet elfordítottam, annyi mozgástól is rosszabbul voltam, szóval órákig mozdulatlanul és némán feküdtem. Nem tudom mi volt, de az egész testem fájt valamitől, meg 2× hallucináltam. Voltak olyan csúcspontjai a rosszullétnek, amikor azt hittem ennyi volt, olyankor imádkoztam és mégvalamibe belekapaszkodtam, ami szintén sok erőt adott! Ma is kaptam olyan kapaszkodót, Isten áldja az illetőt a szavaiért és a támogatásáért! Délután leerőltettem egy tányér levest, bár csak a 3/4-ét sikerült megenni, mert nem tudtam tovább ülni, vagy akár a kezemet mozgatni, hogy kanalazzak, viszont legalább volt bennem valami (a kórházban kaptam ugyan reggelit, de az nyilván nem volt elég délutánig). Este lett, mire jobban lettem és ugyan továbbra is szarul voltam, de már volt erőm beszélni, mozogni, tudtam egy kicsit inni és neten is tudtam beszélgetni valamennyit. Éjjel nem volt gond. Most is szarul vagyok, izzadok is, mint egy ló, de egy fokkal jobb a helyzet, legalábbis az a pokoli szint eddig megkímélt és nem volna rossz, ha maradna ezen a szinten a fos, mert ezt még el tudom viselni. Enni ma sem tudok, eddig egy fél amerikai keksz van bennem és egy nagy pohár víz. Fater főzi a levest, majd abból leküzdök egy tányérral. Kaja után is rosszul vagyok, szóval tartok attól, hogy jönni fog a tegnapi pokol. Mindegy, ki kell bírni.
Elég gáz, hogy meginogtam, de próbálok visszatalálni ahhoz az oldalamhoz, amelyik nem rezelt be, sőt, betegségtudata sem volt.

A bejegyzést írta: Arnold91

Hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: