Májusi találkozó

2011. április 13.

Vissza a naplóhoz

- Tudod milyen öreg vagy? – kérdezte a Kiskatona pimaszul és várta a hatást.
Mindig így csinált, minden alkalommal, amikor valahogy összeakadtunk az éterben vagy a valóságban. Szinte láttam magam előtt, ahogy elhúzza a száját, kivillannak a fogai, és a szeme körül nevetnek az újabban nőtt szarkalábak. Nem álltam meg. Mosolyognom kellett, bele a telefonkagylóba, csak úgy a magam örömére.
- Te sem vagy fiatalabb, csak egy pár nap választ el minket egymástól. – adtam a morcosat, pedig, bennem már készülődött egy jó ízű nevetés. Tudtam, hogy előbb- utóbb csak kibukik, de azért nem akartam magam könnyedén megadni. Ha játék, akkor vegyük komolyan!
- Nem is rólam van szó! A férfiak nem öregszenek, legalábbis nem olyan látványosan, mint a csajok.
- Elmész te a francba! – akartam mondani, de megelőzött:
- Nekem nem gáz a harmincéves érettségi találkozó. Ám nektek! . – és megint várta hatást.
Hát az nem is maradt el: Örömömben felvisítottam, hogy lesz, hogy újra látom őket. Zsukát, Galambot, Gabonyát, Létrát, a Hercegnőt és a többieket. Egy egész este velük! Tuti jó buli lesz. Azt hiszem, tényleg eljött az ideje, hogy a padlás rejtekéből előbányásszam középiskolás naplóimat, és a publikus részekkel megörvendeztessem a társaimat. Elvégre harminc év, az harminc év, sok apró részlet elveszhetett már. Próbáltam visszaemlékezni, miről is írhattam akkoriban, de csak néhány ember arca ugrott be.
- Nagyon hallgatsz! Most mire gondolsz? – faggatott a Kiskatona.
- A Ferikére. – mondtam ki az első szót, ami eszembe jutott.
Döbbent csönd a vonal végén. Na végre! Nekem is sikerült valami meglepő dolgot mondani.
- Te, nem is volt Feri osztálytársunk. – hallom tőle, és érzem, most lázasan gondolkodik.
- Tényleg nem.- vigyorgok. – Eggyel felettünk járt, szőke hullámos haja volt, és kikopott autókék szeme. Különös ismertetője a Micimackó kötet, amelyből ha akartuk, ha nem, felolvasott nekünk.
- Vagy úgy! A Kölyök! Persze, mindig az idősebb srácok! Úgy látszik az ilyesféle dolgokból soha nem fogtok kigyógyulni. Mi van vele?
- Fogalmam sincs. Csak úgy beugrott.
- Csak úgy! Hát persze! Na, ne hadovázz! Fontos volt, mi? Egyébként meghízott, kopasz, kétszer elvált, van két gyereke, és most állást keres.
- Honnan tudod? Találkoztál vele?
- Áááá! Ez a leírás kisebb- nagyobb módosításokkal minden korunkbelire ráillik. Eljárt felettünk az idő. Illetve, csak felettetek! Mert én minden kétséget kizárólag remek formában vagyok. Ilyenkor szép a férfiember, amikor már van egy kis tekintélye.
- Na, persze!
- Ez így van. Mondd, utoljára téged mikor szólítottak le az utcán? Mert engem éppen tegnap. Ez is férfiasan nemes kisugárzásomnak köszönhető.
- Na, meg a hihetetlen szerénységednek.
- Viccen kívül. A Blahán álltam és a metrót vártam, amikor észrevettem, hogy egy pasi engem fikszíroz. Pofátlanul bámult rám. Nagyon kínos volt. Elfordultam és síneket néztem. Mert én inkább a nőkért rajongok, de azokért nagyon. A metró kocsiban aztán a manusz a közelembe férkőzött. Sőt, leült a mellettem levő ülésre!
- Komolyan?
- Képzeld, fel akartam ugrani, hogy más helyet keressek, de betódult a kocsiba egy csomó tizenéves csitri, és mozdulni sem lehetett. Még szerencse, hogy volt nálam egy újság, elbújhattam mögötte. Ez meg egyszer csak átnyúlt, kikapta a kezemből a lapot!
- Megverted?
- Átöleltem.
- Mi van?!
- Tudod, mélyen a szemembe nézett, és úgy mosolygott, hogy nem tudtam ellenállni neki.
- Ezt nem hiszem el!
- Pedig elhiheted. „Ugye, szokás szerint csak szívatsz? Georgie vagyok, te hülye!” Ezt mondta. És tényleg, még az a kis furcsa lakú forradás is ott volt az állán.

Elállt a lélegzetem. Aztán dübörögve meglódult a vérem, riadót dobolt a szívem. Úr Isten! Georgie, a múltamból. Georgie, aki valamikor a szívem közepe volt, aki úgy betöltötte ott a helyet, hogy sokáig nem fért bele más. Végül mégis elsodródtunk egymástól, és ez valószínűleg az én hibám volt. Elengedtem a kezét.
- Azt ne mondd, hogy kopasz lett. – nyögtem kétségbe esetten, és a valamikori rakoncátlan barna fürtökre gondoltam.
- Kíváncsi vagy, mi?! Lehetsz is, mert én nem mondok semmit!
- Na, ne legyél már szemét!
- Én szemét? A bőrömet vittem vásárra érted! És ha tényleg valami pszihopata lett volna, aki megtámad? Az egész kis jelenetet azért kellett elszenvednem, hogy ő megkérdezhesse, mi van veled. És hogy kicsikarja a telefonszámodat! Őrület, hogy mit meg nem tesz az ember a haverjaiért. Tessék, akkor ez a köszönet! Szóval, most megsértődtem. Vedd tudomásul, hogy struccolok, és nem mondok semmi. Egyébként, majd úgyis meglátod. Eljön az étterembe. A májusi érettségi találkozónkra. Figyelsz rám?! Nem felejted el? Májusban lesz.….

A bejegyzést írta: Kyra