Mások
2011. november 3.
Az érdekes, hogy néhol a természet furcsa játékot játszik, mert valamiből túl sokat ad, valamiből meg túl keveset. Valakinek rettentő intelligens agyat ad tudományos téren, de ugyanakkor az érzelmi dolgokban gyenge.
Volt egy dokumentumfilm a diszlexiás és diszgráfiás és hasonló "más" gyerekekről, akik tanulási nehézséggel küszködtek az iskolában, ugyanakkor kiválóan táncoltak, gitároztak, motoroztak, és verset írtak. Az egyik, aki a szívemhez nőtt, egy kislány volt, aki épp a tejfogait cserélte le, és képtelen volt koncentrálni azokra a dolgokra amik nem érdekelték. Mindamellett hihetetlen fantáziája volt, állandóan tele volt ötletekkel. Amikor a többiek épp csak elkezdtek egy fogalmazást, neki már kész történetek voltak a fejében. De ha le kellett őket írnia, bajba került. Az érzelmeit is képtelen volt kifejezni, kivéve versben. Olyan hét év körüli lehetett.
A végén az egyik kisfiú azt mondta, hogy ők ugyan olyanok, mint a többi gyerek… csak mások…
Hozzászólások
időrendi sorrend
Én sem vagyok "normális" csak rajtam nem látszik, annyira… :)
A másságtól lesz egyedi és utánozhatatlan a világ. Csak küzdelmes, mert a "normálisak" nehezen tolerálják néha. Pedig ez jelenti a harmóniát. Ha mindenki "normális" lenne, egysíkú és belterjes világban élnénk. Nem születnének nagy koponyák (Einstein ), zeneszerzők (Mozart) rendkívüli látásmódú költők (Poe) és világra szóló történelmi személyiségek (Nagy Sándor) Ezek mindegyike kissé stikkes volt az elfogadott norma szerint, mégis valamiben maradandót alkottak.
Pusz: Ailet
Pusz: Ailet