újabb események régebbi események további események
02:01
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
02:00
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
10:28
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:32
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:32
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:13
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:53
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:24
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Mégegy pofon a nemlézező önbecsülésemnek

2022. július 1.

Vissza a naplóhoz

2019. május 19.-i jegyzet:

2 évvel ezelőtt történt először, hogy pánikroham jött rám. Ez azért is paradox helyzet, mert higgadt szoktam lenni, ha valami gáz van. Utólag szokott lecsapódni nálam a dolog és mindig csak az állapotommal kapcsolatosan tör rám, szóval más szorult, vagy veszélyes helyzetekben továbbra is higgadt vagyok, de úgy tűnik mostanra gyenge pontommá vált az életemért folytatott küzdelem. Szorongok ugyan emberek közt is, de ott nem kap el a pánik, maximum csak leizzadok, légszomjam van és feszült vagyok, meg el akarok tűnni onnan.
2 éve, amikor összeomlott a keringésem ugyan nem tudtam mi történik, de amíg magamnál voltam, addig éreztem, hogy valami nagy baj van és ha nem segítenek, nekem annyi. Mint kiderült valóban közel voltam a game overhez és a dokik szerint ez az összeomlás bármikor újra megtörténhet, akkor már esélyes, hogy nem is lesz ilyen szerencsém, meg ugye itt a többi rizikófaktor. Akkor ugyan higgadtan tudomásul vettem ezt is, de hamar kiderült, hogy a tudatalattimban bizony ott motoszkálnak a dolgok. Az eset után pár nappal a semmiből izgatottság, idegesség lett rajtam úrrá, amiről nem értettem, hogy miért érzem és egyre csak fokozódott, aztán átcsapott jeges rémületbe, halálfélelembe a kiszámíthatatlanság, meg az esetleges befejezetlen dolgok miatt, az aggodalom is belémvágott a fogadott Tesómért és azokért, akiknek számítok. Nem szoktam izgulni a jövő miatt, de akkor valamiért a gondolataimba férkőzött a "mi lesz, ha váratlanul beb@$zik valami?!" Vagy 10 évet öregedtem pár perc alatt és akkor kapott el a pánikroham, amiről korábban gőzöm sem volt, hogy mit takar, sőt, még akkor sem tudtam, hogy amit átélek az az, csak felvilágosítottak. Akaratomon kívül amolyan védekező és túlélő módba kapcsolva (mert külvilágot kizárva, kalapáló szívvel, leizzadva, összekuporodva, de közben erős vággyal a menekülésre, zsibbadó végtagokkal és kontrollvesztett, levegőt nem kapós zokogás közepette) mondogattam magamban, hogy nem akarok még meghalni, Istenhez fohászkodtam, hogy hagyjon élni. A történtek után elbeszélgettem egy pszichológussal. Szerinte a tudatalattimban nagyon is ott van az a tudat, hogy mivel jár a kórságom, meg minden, amit elfojtok és amikor megint veszélybe kerülök, vagy valami előhozza a tudatot, akkor az ezekkel járó elfojtott szorongás - amire rátesz szerinte a generalizált szorongásom is, meg a poszttraumás stressz szindróma - ilyen 'roham' formájában tör fel időnként. Azelőtt soha nem történt ilyen velem, pedig már máskor is voltam veszélyes állapotban, az árnyas jövő sem először lett elémtárva, optimista ember is vagyok, nem szoktam félni sem (ezek szerint tudat alatt mégis). Erre a pszichodokinak az volt a magyarázata, hogy mivel azóta többször ért ugyanaz a trauma (és ezek miatt a meleg helyzetek miatt egyreinkább érzem azt is, hogy vékony szálon függök), a pszichémet mostanra már mindez megterheli, a tudatalattim dolgozik. Ő értelmesebben magyarázta mindezt, de a lényeg ez volt. Szégyellem magam rohadtul, mert ez a viselkedés nem vall rám és nem is férfias. Felesleges olyanért rettegni, amit nem befolyásolhatok úgysem, nem is szoktam kattogni, mégis megtörtént azóta ugyanaz már 2× és ma volt a 3. Megint úgy, hogy már nem vagyok közvetlen életveszélyben, szóval ismét utólag, váratlanul csapódott le, de volt már olyan is, hogy a semmiből jött, meg olyan is, hogy napokig erősen szorongtam és a halálfélelem is visszatérően a nyakamba lihegett.
Nagyon örülök neki, hogy ilyen lekvárrá váltam. -.- Megmondtam az elején, hogy mindig higgadtan fogok mindent kezelni, mert egyrészt olyan típus vagyok, másrészt a rinya nem vezet sehová, meg erős a hitem is, de úgy tűnik ez nem így működik. Az a gáz, hogy nem is én irányítom ezeket a bekattanásokat, egyszercsak levernek a lábamról. Jön, tombol, elmegy, aztán romeltakarításba kezdek (ima, fogadott Tesómmal beszélgetés, pozitív gondolkodás, figyelemelterelés, lelkiállapot helyrebillentése) és egy ideig elvagyok, amíg megint meg nem lep.
Kicsit utánanéztem, hogy mások hogyan élik meg az ilyen kitöréseket, mert kíváncsi voltam és rátaláltam egy videóra, amin egy sorstárs rohama volt felvéve. Akár rólam is készülhetett volna, ettől pedig szégyent éreztem a felvétel nézése közben. Hogy abban a pasasban mi zajlik pontosan és nála mi a kiváltó ok, azt ugye nem lehet tudni, mindenesetre ahogy néztem, égett a képemről a bőr, mert amíg benne vagyok abban a tébolyban, addig nem azon jár az eszem, hogy milyen látvány lehetek, de kívülről és tiszta fejjel nézve szégyellem magam. Annál is inkább, mert nem vagyok egy gyenge, meg beszari típus, mégis úgy tűnhetek ilyenkor, pedig 'csak' az életemet féltem tudat alatt, ami asszem' normális.

A bejegyzést írta: Arnold91

Hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: