Megjöttek

2022. február 22.

Vissza a naplóhoz

2016. november 9.-i jegyzetem:

a kutyám eredményei. Rákos. Műteni nem fogják, mert állítólag szóródik tovább a daganat, ha megbolygatják, meg a kora miatt sem, mivel nem épülne fel, plusz esélyes, hogy fel sem ébred a műtét után. Még eszik-iszik, elég aktív, de ez nem marad így, hullámzó az állapota. Apám nem akarja altattatni. Én sem akarom elengedni elhiheti, de ez nem rólunk szól! Nem érdemli meg ez az okos, aranyos kutya, hogy így érjen véget az élete. Erős vagyok, de belül szétszakadok, amikor ránézek, főleg amikor néz rám szeretettel, farkat csóválva. Majd' megszólal, úgy tud nézni! Próbálom a maradék időt neki is széppé tenni (az elmúlt 13-at is igyekeztem), meg arra gondolok, hogy mennyi közös élményt kaphattunk. A doki szerint ki sem bírná a kemót, de leginkább fel sem épülne, mert öreg, felesleges kínzás volna. Azt mondja, hogy várjunk még, de ha rosszabb lesz, elaltatja. Szerintem már most is eleget szenved. Azt mondta a doki, hogy áttét lehet a tüdején, attól fullad. Mondta, hogy ha leromlik, szóljunk. Pár éve megjelent egy csomó az oldalán, ami nőtt. Azt mondta akkor egy másik doki, hogy jobb nem piszkálni, így nem is lett cseszegetve. Mostanra terjedt csak el. Most sem nyúlnak hozzá, mert már öreg a kutya, meg akkor gyorsan és nagy kínok közt menne el. Azzal, hogy nem kínoztatom kemóval, szúrkálásokkal, műtétekkel, remélem tudom enyhíteni a rosszat. Mondta a doki, hogy semmi értelme, mert fel sem épülne, így legalább még élvezheti a hátralevő idejét. Alig alszom - nem mondom, hogy csak emiatt, de ez is benne van. Nem tudni mennyi az annyi. A doki szerint ameddig bírja, ezek lehetnek hónapok, vagy bármelyik hét, nap, mivel öreg, fullad alváskor, de van, hogy ébren is. Azt mondta tegyük széppé az idejét és amikor rosszabb lesz, beinjekciózza. Ha nem a rák, akkor az alvási apnoé fogja elvinni szerinte. Rajtam csüng mindig, én meg örömmel veszem a matrica-üzemmódját, meg én tudom, hogy minden nap ajándék együtt, Ő szerencsére nem. Éli az életét, eszi a finomakat, rosszalkodik, játszik. Nappal elvagyok, de esténként beborít a nyomasztó érzés és nehéz nem szétesni. 12 éves korom óta velem van, együtt nőttünk fel. Néha elbújik, meg van hogy nem pattan fel, mikor jutalomfalatot osztok, pedig arra mindig felélénkült. Csak nagyokat pislogva fekszik, még a farkát sem csóválja, pedig mindig jár neki ezerrel. A jelenre fogok koncentrálni, de most kell pár nap, hogy elfogadjam, ami felé haladunk.

A bejegyzést írta: Arnold91