Megoldások keresése..
2016. november 12.
Látom mások igyekezetét és nincs szívem nemet mondani az ilyen kedves invitálásra, akinek a személye egy kedves írótársunk.
*
Sok ember, a legkülönfélébb okok miatt került mélypontra az évtizedek során, talán többször is és a saját erejéből próbált talpra állni, több-kevesebb sikerrel bár, olykor egyedül, de nem figyelmen kívül hagyva mások jóakaratú beavatkozását.
Túl van a legrosszabbon, legalábbis így érzi jelenleg...
Aztán olvasva az írását és másokét, akik már eljutottak odáig, hogy változtatni szeretnének a boldogság elérése érdekében az életükön, de ilyen-olyan akadályokba ütköznek, mert ki a munkahelyét siratja, ki a házasságát, hogy felborult, ki saját magát.. és másokat.. Sorolhatnám.
Nem tud a holtpontról kimozdulni sem, lehet, hogy őket megérinti egy őszinte írás, akik megjárták a poklot, egy másik ember kálváriája.
Én is azt mondom van kiút, - saját példámból merítve elkezdtem írni - de ahhoz rettentő sok megrázkódtató élményen kellett keresztül mennem, annak ellenére, hogy menekültem valami elől, sok sértő, bántó megjegyzéseket kellett lenyelnem az öt év során, vagy éppen szembeszállnom másokkal. Rá kellett jönnöm, hogy van a rossznál még rosszabb, ez pedig a közömbösség, a mások kioktatása, lenézése, a saját gyengeségeire való apellálás, a kíméletlen ráolvasás és akkor, lehet hogy ettől, de sikerült magam mögött hagyni a rosszat és elindulni egy valamiféle jobb felé, mert szembeszálltam..
A segítő szándék olykor az ellenkezőjét eredményezi, ezzel tisztában kell lennie annak, aki másokon próbál segíteni.., saját példáin keresztül másokat tanácsaival ellátni..
Kívánom annak, aki ebbe belevág, hogy sikerüljön!
A bejegyzést írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Válasz erre: herdika
Kedves Éva! Ezekkel a soraiddal találkoztam az oldalamon is! :) A motiváció mint olyan, ma mondhatom azt , hogy divattá vált, mert megérett a helyzet arra, hogy a pesszimista magyar nézetet egy kicsit felforgassák az arra vállalkozók. Mint minden az életben megosztja az embereket,van aki vevő erre van aki elutasítja. Ebben nincs is semmi rossz, ettől érdekes a világ! Mivel én is erre az útra vetemedtem,vagyis merek motivációval foglalkozni,bátran leírhatom,hogy ha nem is az idősebb generációt, de a mai fiatalokat lehet motiválni és egy egy előadáson látva, pl. Szabó Péterén ülve, erre hatalmas igény van. Lehet, hogy nem váltjuk meg a világot, de hiszem, hogy kis lépésekben akár mi is tehetünk valamit úgy, hogy a segíteni akarás ne váljon tolakodóvá és személyeskedővé. Sikerülni fog,ha hiszek benne,márpedig hiszek,így köszönöm szépen a jókívánságodat!!!! Barátsággal: Herdika
Így igaz! És soha jobb helyen, ezeket a szándékokat tisztázni! Természetes, hogy csak a legjobbat kívánhatom annak, aki legalább megpróbál tenni valamit a cél érdekében, hogy legalább másként álljunk a dolgokhoz, mint eddig tettük. Ki tudja, lehet, hogy ez vezet eredményre? Hinni benne annyi, mint elutasítani mindent, ami visszavethet..
Itt is köszönöm, hogy rám is gondoltál, bár én már az idősebb generációhoz tartozom, nehezen hajlik a derekam, de hozzád hasonlóan magam is hiszek abban, hogy a dolgok jobbra fordulhatnak éspedig tőlünk! :-)
Barátsággal: Éva
(Self Soul - idézetek, bölcsességek)
Válasz erre: herdika
Kedves Éva! Ezekkel a soraiddal találkoztam az oldalamon is! :) A motiváció mint olyan, ma mondhatom azt , hogy divattá vált, mert megérett a helyzet arra, hogy a pesszimista magyar nézetet egy kicsit felforgassák az arra vállalkozók. Mint minden az életben megosztja az embereket,van aki vevő erre van aki elutasítja. Ebben nincs is semmi rossz, ettől érdekes a világ! Mivel én is erre az útra vetemedtem,vagyis merek motivációval foglalkozni,bátran leírhatom,hogy ha nem is az idősebb generációt, de a mai fiatalokat lehet motiválni és egy egy előadáson látva, pl. Szabó Péterén ülve, erre hatalmas igény van. Lehet, hogy nem váltjuk meg a világot, de hiszem, hogy kis lépésekben akár mi is tehetünk valamit úgy, hogy a segíteni akarás ne váljon tolakodóvá és személyeskedővé. Sikerülni fog,ha hiszek benne,márpedig hiszek,így köszönöm szépen a jókívánságodat!!!! Barátsággal: Herdika
Válasz erre: zsoltne.eva
„Rövidesen jönni fog egy megvilágosodás és akkor nincs más dolgod mint követni azt. Akkor leszel a helyeden ha a saját utadat járod és ott ragyogsz.”
(Self Soul - idézetek, bölcsességek)
Most nagyon nem vagyok a helyemen, úgy érzem.
Válasz erre: Sanda
Így igaz.
Most nagyon nem vagyok a helyemen, úgy érzem.
Puszi, Ili
Válasz erre: zsoltne.eva
... de majd "rövidesen" ott leszel! :-)
Válasz erre: Sanda
Arra gondolsz, hogy feldobom a talpam?Vagyis hamarosan beadom a kulcsot?
Válasz erre: Ilona
Évikém, Te tudod, mindenkinek meg kell küzdenie, szenvednie a magáét. Én nem is ismerek olyan embert a környezetemben, a barátaim között, akiknek ne lettek volna meg a démonjai. Szembeszállni, magunkat legyőzni az a legnehezebb. De tudni kell, hol van bennünk a határ, mire vagyunk képesek, mennyit tudunk vállalni. Magyarul: elsősorban magunkat kell ismernünk. Én mindig meghallgattam mások véleményét, de a cselekedeteimet mindig magam irányítottam. Sokat tévedtem, de volt, hogy helyesen cselekedtem. A Te életedet Te ismered, a Te utadon csak Te jársz...Mindig magadra hallgass, ha tévedsz, magadat okolhatod, ha örülsz, azt is magadnak köszönheted. Ez az önmagunk szabadsága-úgy gondolom...
Puszi, Ili
Puszi
Válasz erre: Sanda
Ki az a Szabó Péter?
ennyi...
nem szeretnék már lenni
zsíros kenyeret sem enni
voltam erős most gyenge
lettem egy rozsdás penge
megtettem mindent mit tudtam...
volt mikor mezítláb jártam a hóban
fürödtem sokat a jóban és rosszban
azt hittem éltem pedig csak voltam
oda mennék mi nem tudom hol van
Kellemes hétvégét, még ha nem is jó az idő (annak kell látni), és máris ragyog a Nap! :)
Szabó Pétert kihagynám, mert személyesen ismerem (sajnos)
Válasz erre:
Csak úgy beugrottam olvasgatni, és a pillanatok legtöbbször kihoznak belőlem valamit....most épp ezt a pár sort, talán azért, mert az illúziók távol állnak tőlem!

Mit tehet az ember ilyen időben, mint kivár és igyekszik kellemesen tölteni a napokat, addig is míg kisüt a Nap!
:-)
Válasz erre:
Csak úgy beugrottam olvasgatni, és a pillanatok legtöbbször kihoznak belőlem valamit....most épp ezt a pár sort, talán azért, mert az illúziók távol állnak tőlem!
ennyi...
nem szeretnék már lenni
zsíros kenyeret sem enni
voltam erős most gyenge
lettem egy rozsdás penge
megtettem mindent mit tudtam...
volt mikor mezítláb jártam a hóban
fürödtem sokat a jóban és rosszban
azt hittem éltem pedig csak voltam
oda mennék mi nem tudom hol van
Kellemes hétvégét, még ha nem is jó az idő (annak kell látni), és máris ragyog a Nap! :)
Szabó Pétert kihagynám, mert személyesen ismerem (sajnos)
Válasz erre: herdika
Keress rá a google-ban.
Én Pál Ferire esküszöm.
Válasz erre: Sanda
Jó vers, Bakfitty!
üdv. bakfitty
Azt a Szabó Pétert, még a Hotdog nevű monumentális oldalon is megtalálod, aki igen szépen meggazdagodott az emberi gyengeséget kihasználva! De nem ő az egyetlen .......a pontok helyére csúnyát írtam volna, így maradnak a pontok!
Szabó Péter - A boldogság tanulható c. előadásáról készült videóba még bele is néztem...
:-)
A boldogság egy szokás, mely elsajátítható, mint minden más szokás.
Csak le kell szokni a boldogtalanságról.
Válasz erre: Sanda
Nem néztem bele a videóba, mert anélkül is sejtem, miről szól
A boldogság egy szokás, mely elsajátítható, mint minden más szokás.
Csak le kell szokni a boldogtalanságról.
A boldogság, épp úgy mint a szeretet, érzések! Nem tanulható, vagy van, vagy nincs!
Ezeket az érzéseket kizárólag az agyunk generálja! (agyi hormonok), és ezáltal kihat a testünkre is!
Tehát nem szokás!
Igen röviden, talán ennyi!
Jó éjt mindenkinek :)
Válasz erre:
Egy kis kiigazítás, ha megengeded Sanda, bár mindenki úgy fogja fel, ahogy akarja, de ma már léteznek bizonyított tények!
A boldogság, épp úgy mint a szeretet, érzések! Nem tanulható, vagy van, vagy nincs!
Ezeket az érzéseket kizárólag az agyunk generálja! (agyi hormonok), és ezáltal kihat a testünkre is!
Tehát nem szokás!
Igen röviden, talán ennyi!
Jó éjt mindenkinek :)
Az érzéseket a gondolatok generálják.
Tehát gondolni/akarni / kell a boldogságot , és akkor utána megjön az érzés is.