Méry Drágám!...
2012. szeptember 14.
Amikor végig nézel egy ceremóniát. Nem éppen egy hétköznapi eseményt. Látod a boldog menyasszonyt és a vőlegényt... Az egybegyűlteket. Rokonokat, barátokat, ismerősöket... A pillanat varázsa elhomályosít sok sérelmet, elfeledtet megbántást, fájdalmat és csak a boldog párt látod.
Mi minden jut eszedbe erről? Nem kell ahhoz elég idősnek lenned, hogy olyan részletekben is elmerülj gondolatban, ami mindezt valamikor megelőzhette.
Én az egész filmben a végét helyeztem volna előtérbe, mint ahogy magamban el is jutottam idáig. Hiszen minden ott kezdődik. Ott, amikor az apa, miután a lányát az oltárhoz vezette, utána a lába a temetőbe vitte, Méryhez a feleségéhez (szeretőjéhez) de ez mindegy is, a gyermeke anyjához, hogy elmondhassa neki ezt a rendkívüli eseményt.
- Méry Drágám! - Életem legboldogabb pillanata, hogy a lányunkat én vezethettem az oltárhoz!...
Mennyi mindent elindít bennünk ez az egyetlen mondat? Ezek azok a nagy pillanatok az életben. Milyen morbid, amiért érdemes élni!
Mi történhetett? Mi minden előzhette meg ezt a nem hétköznapi eseményt?... Egy másik, esetleg tönkre ment élet a múltból?...
Én azt éreztem, ezt a jelenetet látva, hogy sohasem késő belátni a tévedéseinket!
A bejegyzést írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend