Mindenki látta!
2014. április 13.
Erősen gondolkodtam, hogy megosszam e veletek avagy sem. Még most is előttem van a kép. Több szem, többet lát... Bár ne láttam volna, de szemtanúja voltam egy rokkant ember "pofára esésének"... Durva? Az bizony.
A szó szoros értelmében felbukott. Bár ne láttam volna!... de amikor a sofőr kiszállt a vezető fülkéből, hogy meggyőződjön arról, biztonsággal le tud e gurulni az a "kocsi", akkor hátra fordultam. Ugyan mi az az érdekes, amiért leállította a buszt, amivel ketten a lányommal a telekre igyekeztünk.
Hát nem volt egyszerű kérdés..., amit láttam. Mi az első ajtót használtuk, így nem tűnt fel, mi van hátrébb, leültünk a legközelebbi kettes ülésre. A sofőr a vásárcsarnoknál megállt. Kiszállt. Hátrament. Követtem a tekintetemmel, ugyan miért? És akkor láttam, amikor megfordultam, hogy egy ember, rokkant kocsival szeretne leszállni...
A sofőr meggyőződött róla, hogy akadálytalanul ezt megteheti e a páciens... Hát nem.
Visszament a fülkébe, hogy alacsonyabbra állítsa a "leszállópályát"... de többszöri kísérletére sem sikerült.
Ekkor már tanúja voltam a jelenetnek. Mindenki feszülten figyelte a fejleményeket. A pillanat törtrésze alatt - a mondat elhangzásával szinte azonos időben - a férfi csak annyit mondott: "Megpróbálom"... és már gurult is lefelé... időt sem hagyott senkinek, hogy megállítsuk.
Orra bukott, fejjel és testtel lefelé a kocsival... Döbbenet, amitől felhorkant az utastársaság... köztük én is... Odaszaladtam a második ajtóhoz... Többen leszálltak és a kintiek segítségével talpra állították a kocsit... Már későn. A szerencsétlen ember - rögtön nem is látszott - de megsérült több sebből vérzett. Akkor láttam, hogy nincsenek lábai... Borzalmas volt a látvány, és egyben dühöt váltott ki belőlem...
A sofőr igyekezett valami módon segíteni rajta, fékezni a sérülés okozta vérzést, a száján, az akkor már láthatóvá vált térdén, a kezén...
Dühömben, a felháborodásomnak hangot adva, látva mi történt, csak annyit tudtam mondani neki szegezve a kérdést? - Miért tette ezt? Miért nem várta meg a segítséget?... Csak úgy legurul? Mégis hogy képzelte ezt?
Hozzáteszem. Én még ilyen járgányt nem is láttam. Pici volt. Elöl két apró kerék, mögötte két nagyobb, nem is értem miért? És az a meredek, ahol önként és dalolva legurult... Persze, hogy fejre állt.
De a büdös úristenit, honnan volt benne ez a nagy magabiztossága, amikor én alig állok a két ép lábamon, hogy majd ő megmutatja... láb nélkül, egy ilyen rozoga járgánnyal...
Csak annyit kellett volna tennünk - ha időt hagy rá - hogy fentről ketten, lentről ketten - araszolva - leengedjük, de meg sem várta, hogy cselekedjünk...
Ma is előttem van a kép.
Szerencsétlen sofőr tanúkat gyűjtött és milyen érdekes, rajtam és a mellettem ülő idegen hölgyön kívül senki sem jelentkezett... pedig mindenki látta az eseményeket.
Hozzáteszem. Ami a képen látható és amit én láttam, az nem ugyanaz...
A bejegyzést írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
A történet szépséghibája, hogy a sofőrön kívül senkinek sem jutott eszébe segíteni a rokkantnak a leszállásban.
Miután szerencsétlen nem tudott leszállni, elesett, akkor persze már mindenkiben munkált a szégyen a segítségnyújtás elmulasztása miatt, persze, hogy nem jelentkeztek tanúnak.
Engem nagyon lesújtott ez a látvány, de akkor sem lehetett volna megelőzni, ha a fene fenét eszik, mert olyan hirtelen történt minden...
Miután szerencsétlen nem tudott leszállni, elesett, akkor persze már mindenkiben munkált a szégyen a segítségnyújtás elmulasztása miatt, persze, hogy nem jelentkeztek tanúnak.