Mint a többi
2011. március 4.
Kis híján megfeledkeztem a legfontosabbról, ami számít, minden egyéb szemfényvesztés. Ők egyedül, akik kézzelfogható szeretetet képesek adni, és fontosak nekem.
A cicáim!
Számon tartom a születésüket, mert ők olyanok , mint a családom.
A szeretetet tőlük kapom, bármilyen hamiskásak, elfogadom.
Inkább hagyom becsapatva érezni magam általuk, mint becsapva azon emberek által, akik tele vannak gonoszsággal, irigységgel, rosszindulattal...
Ha valamiben megnyilvánul az önzés, mint jelenség a személyemben, ez az, de vállalom ezt a gyengeségem annyi minden mellett, ami elkerülhetetlen volt az életemben.
Az emberi gyarlóság szinte mindenben fellelhető.
Ez a sok harácsoló, a külsőségeknek élő, szeretettelen ember képzeli magáról, hogy ő valaki. Nekem senki. De ezzel együtt sincs bennem gyűlölet irántuk, csak sajnálni tudom őket.
Megbocsájtok nekik, mert nem tudják mit beszélnek, de nem felejtem el soha.
Mindig lesz valami, amiért érdemes folytatni.
Én nem adom fel olyan könnyen, mint egyesek azt hiszik.
Ha még nem tudják, majd megtudják.
A bejegyzést írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Hát,szent,hogy nagyon ki vagy a világ ellen. Nagyot véthetett ellened. S képzeld,ha még a cicáid se lennének...De azért ne feledd,hogy az emberek helye is körülötted van.Jó a kiskaput nyitva tartani.
Természetes, hogy azon emberek hiánya, akik sokat jelentettek számomra fokozottabban megjelenik a fogalmazásaimban.
Egyébként általában hangulat ember vagyok, vagyis amit most olvastál, érezhetően egy adott nap terméke. :-)
Vannak jobb napjaim is és a körülöttem lévő jót is észreveszem.
A kiskapu pedig nyitva van. :-)