Most sem unatkoztam
2022. február 14.
2016. augusztus 30.-i jegyzet:
19.-én kidobtak végre a kórházból. A vérnyomásom nagyon megkínoz egy hete, de talán csak az idő miatt.
Baromira instabil vagyok mostanában, ami nagyon nem oké, pedig próbálok normális lenni. Gondolom kéne a hangulatstabilizáló. Leálltam velük, mert zombivá tettek. Azt se' tudja az ember mit csinál, hol van, folyik a nyála, stb. A Frontin is ütött, de csak annyira, hogy tudjak azért magamról, viszont ne érezzem, hogy kivagyok, persze emiatt is kezdtem ráfüggni, meg nagyobb adagokat lenyomni, hogy kiüssön órákra. Ezt nem mondtam el apámnak, se' az orvosnak, mert nem akartam, hogy elvegyék, apám meg amilyen körültekintő, fel sem tűnt neki semmi. Aztán jöttek a testi bajokra az új bogyók és mivel a Frontin nem volt velük szedhető, elvette a doki, mondván fontosabbak azok a gyógyszerek, szóval azóta szabadon tombol a bennem létező pokol. Testileg pörgök, mert nem tudok mostanában elaludni, meg néha megrohannak tervek és úgy érzem menni fog, van kedvem is, de aztán ahogy jött a lelkesedés, úgy megy is. Egyszerre érzem azt, hogy nincs kedvem élni és azt, hogy dolgozni akarok már járni.
Isten megint megsegített minket!
Ma arra keltem, hogy apám szólongat a konyhából. Kimentem, erre látom, hogy guggol a kutyámnál, aki ott rángatódzott a szék alatt a saját végtermékeiben, meg a hányásában, a szája habzott, szeme fennakadt. Kérdezem, mi történt?! Mondja apám, hogy egy méhet látott a kutya előtt a kövön, biztos megcsípte. Fasza. Eközben a karomba vettem, de akkor már csak lógott. Szólongattam, semmi reakció. Kimentem vele a teraszra, ott van egy nagy asztal, amire felfektettem, de nem mozdult, a szeme a semmibe meredt, a nyála folyt. Szóltam apámnak, hogy hívja az állatorvost. Krízisben nagyon higgadt és összeszedett tudok lenni. Hívta a dokit, akkor a kutya már nem is lélegzett. Az orrába fújtam párat, de semmi. A görcs még fogta az állkapcsát, de szétnyitottam legalább annyira, hogy lélegeztetni tudjam. Apám közben elérte a dokit, elhadarta mi a gond. Mondta a doki, hogy ezek szerint allergiás a méhcsípésre, adjunk Kalciumot. Nincs itthon. Adjunk akkor tejet, abban van. A kutya persze nem tudott inni. Adjunk akkor egy negyed Algopyrint. Apám berohant érte, én lélegeztettem tovább, aztán egyszer megrándult a kutya és elkezdett zihálni. Legalább már lélegzett. A doki még a vonalban volt, kérdezte, hogy tud-e nyelni a kutya. Ezerrel nyeldekelt szegény meg nyöszörgött. Mondja apám, hogy tud nyelni. Jó, itassuk a tejjel, meg adjuk be a gyógyszert. Nem csinált szegény semmit, csak ködösen nézett rám amolyan "segíts!" tekintettel. Kinyitottam a száját, apám letuszkolta a torkán a gyógyszert félig-meddig, aztán lenyelte. Vártunk. Simogattam, egy ideig csak feküdt ott zihálva, közben néztünk egymás szemébe. Egy idő után elkezdett rendesen lélegezni, meg a szemei kezdtek élettel telni, a mancsával átfogta a csuklómat. Aztán felült! Gyengén, de ült pár mp-ig. Örültem! Mondtam feküdjön vissza, lefeküdt. Simogattam, beszéltem neki. Nyalta a kezemet hálásan. Pihent egy ideig, aztán kezdett már mocorogni, meg ha csak ránéztem, már csóválta a farkát. Eleinte csak alig, aztán már ezerrel járt neki. Nagyon megörültem! 3×-ra intett be a kaszásnak. Egyszer, amikor ellett totál legyengült, aztán jött a hasnyálmirigy + bélgyulladás, meg most ez az eset. Stramm öreglány. Megdagadt a szája-orra, de kezd neki apadni. Az a szerencséje, hogy nem állt bele a fullánk, csak megszúrta, de mivel ezek szerint allergiás, ezért Neki ez is elég volt. Örülök, hogy él!
A bejegyzést írta: Arnold91
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.