Müller Pétertől...
2012. április 3.
Ismét hoztam nektek valamit. Többen írtatok mostanában ehhez kapcsolódó cikkeket. Nehéz téma...
""Hogy mennyire szeret valaki, azt onnan tudod egészen pontosan bemérni, hogy mennyire tudja a hibáidat megbocsátani."
Vigyázz! Ez nem egészen így van! Csak félig. Mások lelkébe belebújni azt jelenti, hogy az ember a bal szemével tisztán látja a másik hibáját, a jobb szemével megbocsát - és a szívével szeret, de az már nem biztos, hogy élni is tud vele!
Ennek a gondolatnak az igazsága ott dől el, hogyan állsz a saját hibáiddal. Ha jól élsz, az azt jelenti, hogy szüntelen harcban állsz a hibáiddal, mert több akarsz lenni, teljesebb, s előbb-utóbb magad is le akarod győzni a "nem szeretem" tulajdonságaidat.
Százszor elesel, százszor föltápászkodsz - így működünk. Amíg ez a küzdelem tart, nagy segítséget kapsz attól, aki szeret. Fölemel. Ha kell százszor is, de ha te már nem küzdesz tovább, ha jól érzed magad a padlón, vagy még inkább a bénult lefelé hullásban, akkor el kell engedni a kezedet, bárhogy szeretnek is.
A "szív szeretetének" valóban van egy mágikus hatása. Segíteni tud. Gyógyítani is, de csak akkor, ha valaki akarja ezt a segítséget. Ha nem akarja - el kell engedni. Az igazi szeretet ugyanis a szabadság jegyében áll. Vagyis hiányzik belőle minden erőszak és ráhatás, minden görcsös és kétségbeesett nevelő szándék.
Ha valaki nem akar, nem tudsz tenni érte semmit, mert az önakarata erősebb, mint a te szereteted. Ilyenkor fájó szívvel el kell engedni. Abban a pillanatban, amikor nem te emeled őt, hanem ő húz le téged - el kell engedni a kezét. Nem csak önvédelemből. Miatta is.
Az igazi szeretetben az a legnehezebb, hogy hagyja menni a másikat a maga útján. Segíteni lehet rajta, de megváltani nem, és ha a szakadék vonzza, nem tudod az útját állni. Sajnos. Attól még nagyon szereted. Fájdalmasan és reménytelenül.
Sokan éljük át ezt a tehetetlen szeretetet, nemcsak a párunkkal, de gyakran a gyerekünkkel is. Sajnos a bukásoknak, az elveszéseknek, a vétkeknek és zuhanásoknak fontos szerepe van a sorsunkban. Nem tudjuk kikerülni, és senki szeretete nem óv meg bennünket ezektől.
Ha ezt megérted: a szereteted bölccsé válik. Ez már nem emberi, hanem valódi, nagybetűs SZERETET."
A bejegyzést írta: MindenHatÓ
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ez teljesen igaz, de aki nem akar magán segíteni, azon senki nem tud. Ez itt a lényeg. Nem tudod eltuszkolni a pszichológushoz sem. Igen, mindennek oka van. De ha nem akar önmagán segíteni, nincs mit tenni, el kell engedni, mert mindenkinek megnyomoríthatja az életét...főleg a gyerekekét és ezt nem szabad hagyni. Ha ő is akarja, akkor persze, segíteni kell neki mindenképpen!!!
Szia! Kell hogy legyen oka a szenvedély betegségnek. Szerintem nem elég bekötni a nyakunk, ha fáj a torkunk. Az okot kell megszüntetni nem a tünetet. Valaminek a hiányát pótoljuk a függőségeink által. Ebben talán egy pszicho segíthet.
Az én olvasatomban itt pl. éppen olyan esetekre gondol, ami itt sokaknak probléma, pl. amikor a másik durva lesz. Több hsz-ben jeleztem, sok nő úgymond megérdemli a sorsát. Nem tudom miért, szeretetből vagy mazochizmusból marad a párjával, amikor az üti-veri. Ilyen esetben nem szabad egy percet sem várni, el kell engedni... (vagy inkább meg kell szabadulni tőle...) De láttam én már olyan játékgép függő 3 gyerekes apát, aki egyébként egy értelmes, jó fej volt. Sokáig tűrt is az asszony és komolyan próbáltunk segíteni. Sajnos olyan adósságokba verte a családot, hogy a hölgynek döntenie kellett. Pedig szerette...jó apa is volt, ha leszámítod, hogy a gyerekeknek még kaja pénz se maradt. Mindig mérlegelni kell és amikor a mérleg már folyton rossz irányba húz, dönteni kell. Elengedni. Én így értelmezem.
Kedves Mindenható!
Én itt azért kicsit vitáznék, na nem nagyon, csak szerintem ha szeretünk, akkor egyetlen esetben adhatjuk fel, az pedig a halál. Mindig van megoldás, hogy a másikat (akárkink is) felemeljük, akár többen, csak tudni kell hogyan és ez a nehéz. A megfelelő módszert megtalálni. Én hiszem, hogy van az az erő, ami fenntart, még akkor is ha néha hullámzik, de tény, nem menthetünk meg mindenkit. (Ezt nemrég tanultam, még ízlelgetem.)
Üdv:Ailet
Én itt azért kicsit vitáznék, na nem nagyon, csak szerintem ha szeretünk, akkor egyetlen esetben adhatjuk fel, az pedig a halál. Mindig van megoldás, hogy a másikat (akárkink is) felemeljük, akár többen, csak tudni kell hogyan és ez a nehéz. A megfelelő módszert megtalálni. Én hiszem, hogy van az az erő, ami fenntart, még akkor is ha néha hullámzik, de tény, nem menthetünk meg mindenkit. (Ezt nemrég tanultam, még ízlelgetem.)
Üdv:Ailet
Nagyon jó gondolatok!
Pussz, Tündér