Na, hallja...?!
2018. november 10.
Minden évszaknak megvan a maga szépsége. Tavasszal a virágoké-, ősszel a levélözöné, ami szép a szemünknek, mert olyan csodásak, színesek. Ami oly sok bosszúságot okozott, lassan az árnyék is eltűnik, a pőrére vetkőzött ágak között beszökik a kései napfény. Már nem ontja úgy a melegét, hogy szinte elviselhetetlen tőle a hőség, de szükségünk van rá egész évben. Amit nélkülöznünk kell már régen, az eső egyre gyakrabban elkerül. Megváltoztatja az éghajlatunk, a szárazságtól éppúgy szenved az ember, mint a természet.
Mit tegyünk, hogy enyhítsünk e kínon?
Adok a rózsáknak egy-egy vödör vizet. Megérdemlik, hiszen még most is virágoznak, bimbóznak. A tujának, a fűnek, fáknak sem ártana, de ki győzi ezt?
És akkor azt hallom, még a föld forgatása is kiment a divatból? Rossz, amit teszek. Helyette mulcsozzak, szerezzek szalmát. No, de honnan, kitől? Nem úgy van az, miből?
Amit minden évben, hogy felásóztam a veteményest, azt sem tettem volna jól? Nem értem én ezt. Most, negyven év után kezdjem el feljavítani a talajt és komposztáljak. Na, hallja...?! Akkor előbb belevetem magam, előbb bomlik el az agyam.
A bejegyzést írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.