újabb események régebbi események további események
19:06
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
15:12
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:04
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
17:21
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Nem mellesleg, csak barátság

2011. március 5.

Vissza a naplóhoz

Előfordul, hogy az ember valakihez közelebb sodródik, mint gondolná, de aztán egyikük szabotálja a kialakuló kapcsolatot, és akkor jön az a szöveg, hogy legyünk inkább barátok.

Amikor legutóbb mondtam valakinek ilyet, én tényleg megpróbáltam barátkozni utána, mert nagyon "elveszett" lett, de úgy besértődött, hogy lehetetlen volt visszafordítani a kapcsolatot. Még pár napig írtam normális, haverkodó levelet, aztán feladtam. Ennyi.

Most, amikor nekem mondtak ilyet, - mert kicsit elsodródtunk az eredeti céltól, mivel eredetileg sem akart egyikünk sem többet a másiktól - igyekeztem hamar túltenni magam a dolgon, és röpke négy nap alatt sikerült is. Azonban ez az első eset, amikor valaki azt mondja, hogy sajnálja, hogy elfajult a viszonyunk, de szívesen marad a barátom, mégsem az volt az utolsó beszélgetésünk. Meglepetésemre és örömömre ugyanúgy beszélgetünk, mint eddig. Tök jó érzés!

Ma "dalt cseréltünk" egymással. Erre megjegyezte, hogy jó a dal, csak rövid és tényleg nagy a mellem...
A barátok is megnézik, hogy mekkora a mellünk?
Ja... persze, ha szembeötlő. :))))

Ma jókedvem van, mert tegnap rájöttem, hogy akármilyen rossz nő is vagyok, akkor is vigyáznak rám az angyalok. Amúgy nem hiszek a védőangyalokban. Ám egyelőre még számomra is hihetetlen módon úsztam meg egyetlen karcolás nélkül egy balesetet... Simán otthagyhattam volna a fogam.

A bejegyzést írta:

Hozzászólások

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Tudod mit? Ne foglalkozz vele. Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. :-)
Megígérem, hogy többet nem írok neked, mert piszkosul unom, ha szórakoznak velem. :-)

Zséva, komolyan nem értettem, nem szórakozok veled. De tégy belátásod szerint.

megtekintés Válasz erre: Je t'aime

:)))))
Tessék csak hinni bennük. Ott vannak mindig, szolgálatra készen. :)
Mint a dzsinn az Aladdinnél.
Ha jobban lesz időm, írni fogok róluk.

Látod Szőlőszem, hogy vigyáznak Rád a bajban? :)

Zsöti :)

Zsöti... tudod... egészen tegnapig azt gondoltam, hogy már túl rossz vagyok ahhoz, hogy figyeljenek rám. De valahol tudom, hogy nem csak rajtam múlt, hogy nem állt fejre a kocsi, a gázpalackkal a csomagtartóban...

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Tudod mit? Ne foglalkozz vele. Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. :-)
Megígérem, hogy többet nem írok neked, mert piszkosul unom, ha szórakoznak velem. :-)

Éva,

szerintem csak belegabalyodtál a mondatodba egy kicsit.
Én sem értettem, megmondom őszintén, de rá(d) hagytam.

Donna biztos nem szórakozásból kérdezett vissza, mert tényleg nem egyértelmű, mit akartál mondani.

Zsötem
:)))))
Tessék csak hinni bennük. Ott vannak mindig, szolgálatra készen. :)
Mint a dzsinn az Aladdinnél.
Ha jobban lesz időm, írni fogok róluk.

Látod Szőlőszem, hogy vigyáznak Rád a bajban? :)

Zsöti :)
A sorsunknak biztos van valami célja..., de mi ezt nem tudhatjuk! Jó éjt neked! Pusszancs

megtekintés Válasz erre:

Zséva, most azt magyarázd el nekem, hogy hogyan keveredik a barátság a szexuális élményhez? Én a barátaimmal nem keveredek szexuális kapcsolatba, csak ha már sokkal több annál. Nálam a kettő kizárja egymást, ha nem nézzük azt a dolgot, hogy a szerelmünk egyben a barátunk is, de most nem arra gondolok, mert ő akkor is a szerelmünk és nem a barátunk.
Szóval mire is gondoltál pontosan, mert lehet, hogy értetlen vagyok, de valahogyan nem világos. :)

Tudod mit? Ne foglalkozz vele. Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. :-)
Megígérem, hogy többet nem írok neked, mert piszkosul unom, ha szórakoznak velem. :-)

megtekintés Válasz erre: Orsolya

én is vagyok úgy, mikor azt hiszem ennyi volt..., de aztán mintha "láthatatlan" kéz szinte segítséget adna és a dolgok megoldódnak! érdekes! Pusszancs és ölcsi Orsolya

Nagyon aranyos vagy, Orsolya!
Tudod én csak azt érzem, hogy most már egyre nehezebb minden, és nagyon fáradok. Egyre többet hibázok mostanában, figyelmetlen vagyok, biztosan nem véletlenül történt ez tegnap.

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Kedves ez az írásod, nekem tetszik, olyan enyhe vallomás íze van magad felé. Igaz magunknak sokszor felteszünk ilyen kérdéseket, képesek vagyunk-e tudomásul venni, ha egy kapcsolat barátság lesz ezután és nem több.
De arra is gondolhatunk, vajon nem több-e egy barátság puszta szexuális élménynél.
Szerintem sokkal többet jelenthet...

Pussz,
Éva

Zséva, most azt magyarázd el nekem, hogy hogyan keveredik a barátság a szexuális élményhez? Én a barátaimmal nem keveredek szexuális kapcsolatba, csak ha már sokkal több annál. Nálam a kettő kizárja egymást, ha nem nézzük azt a dolgot, hogy a szerelmünk egyben a barátunk is, de most nem arra gondolok, mert ő akkor is a szerelmünk és nem a barátunk.
Szóval mire is gondoltál pontosan, mert lehet, hogy értetlen vagyok, de valahogyan nem világos. :)
Kedves ez az írásod, nekem tetszik, olyan enyhe vallomás íze van magad felé. Igaz magunknak sokszor felteszünk ilyen kérdéseket, képesek vagyunk-e tudomásul venni, ha egy kapcsolat barátság lesz ezután és nem több.
De arra is gondolhatunk, vajon nem több-e egy barátság puszta szexuális élménynél.
Szerintem sokkal többet jelenthet...

Pussz,
Éva
én is vagyok úgy, mikor azt hiszem ennyi volt..., de aztán mintha "láthatatlan" kéz szinte segítséget adna és a dolgok megoldódnak! érdekes! Pusszancs és ölcsi Orsolya

megtekintés Válasz erre: Orsolya

Szia DJ! Vannak védőangyalok szerintem, ha nem is látjuk, de vigyáznak ránk!
Szép délutánt! Orsolya

Azt hiszem, van valami igazságod Orsolya. :)
Köszönöm, hogy benéztél, neked is szép vasárnapot! :)
D. J.
Szia DJ! Vannak védőangyalok szerintem, ha nem is látjuk, de vigyáznak ránk!
Szép délutánt! Orsolya
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: