Nem tudunk elmenni

2022. december 21.

Vissza a naplóhoz

2022. augusztus 9.-i jegyzetem:

a 3 napos szegedi mókára, mert az arra félrerakott pénz másra kell. Fater azt mondja majd megyünk szeptemberben, amikor jön a következő havi pénz. Mondom neki szeptemberben terápiám lesz! "Ja, elfelejtettem." (Milyen meglepő.) Azt mondja mondjam le és menjek máskor. Ja, aztán ha valami miatt megint nem jutunk el Szegedre, akkor feleslegesen mondtam le és ki tudja mikor férek be legközelebb, mert állítólag ígyis túljelentkezés van. Mondom neki, hogy engedjük el idén a dolgot, majd megyünk jövőre. Azt mondja ő mindenképp' menni akar, mert már rákészült (mintha én nem készültem volna rá), meg jövő nyáron a Gabival megyünk a Balatonra és nem fér bele anyagilag, hogy máshová is menjünk, így idén kell megejteni ezt a 3 naposat. Néztem egy nagyot, hogy megint nem szólt egy mukkot sem arról, hogy közös nyaralást terveznek. Vége az öri-harinak, de rá mernék tenni egy nagy összeget arra, hogy ott (is) ölni fogják egymást. Mindegy, valószínűleg nem is lesz belőle semmi, ahogy másból sem szokott lenni, amit bezeng. A következő regény nem (sem) panaszáradat lesz, csupán az igazságok, amiket ki kell mondanom legalább írásban. Jól összevesztünk, mert elverte baromságra a fogyatékosságim nagyrészét, aztán onnan már elindult a lavina. 40 rongy volt a fogyatékosságim, abból 30-at elköltött sorsjegyekre! -.- Majdnem agyvérzést kaptam, égett az egész arcom, gondolom vörös volt a fejem a méregtől. Azt mondja higgadjak le, mert mindig így csinálja és vissza szokott jönni majdnem a teljes ráfordított összeg. Akkor se csinálja ezt, mert lutri és ha majd nagyot bukik, leshetünk. Most pl. 15 rongyot elbukott a pénzemből. -.- Ma megint vett egy stóc jegyet, ezt most a saját pénzén és "csak" 20 rongyért, ezúttal nyert ugyan 26-ot, de ugye így is csak 6 ezret, mert a 20-at gyakorlatilag visszanyerte. Állandóan sír a szája, hogy milyen drága lett minden (amiben igaza van), de azért ilyeneket csinál! Elkezdte, hogy muszáj mindig vennie, mert esélyt kell adni annak, hogy nyerjünk és jobbra forduljanak a dolgok. B@sz'ki, sorsjegyektől várja a megváltást??? Tényleg nem normális. Azt mondja nincs más út, meg hogy a múltkor valaki 1 milliót nyert az egyik közeli lottózóban. Ja, mert mákja volt, de mi nem azok vagyunk, akiknek szerencséjük szokott lenni, meg milyen baromság már arra várni, hogy HÁTHA mi is nyerünk és akkor HÁTHA kimászunk ebből a fostengerből! Kaparászhatja a sorsjegyeket évekig is, addig majd szépen lerohad körülöttünk a kéró. Azt mondja ha van jobb ötletem, hallgatja. Mondom el kellett volna fogadni a segítségeket, amiket az évek alatt felajánlottak, de még most is lehetne tenni valamit, csak neki semmilyen megoldás nem felel meg. Mondtam neki, hogy ha ki tudnám fizetni már rég' bementem volna egy otthonba, erre elkezdte, hogy ott rosszabb lenne, mert elvennék a pénzemet, meg elnyomnának, leszarnának, kihasználnák azt is, hogy nem értek dolgokat. Aha, mert ő véletlenül sem ugyanezeket teszi. :-D Mondtam neki, hogy akkor sem tudok tovább így élni. Erre jött a másik szokásos lemez ordítva, hogy "azt hiszed nekem kurv@ jó így élni? te könnyen pofázol, nem neked kell megoldani a szarokat, úgyhogy fogd be!" Aha, szóval nekem nincs jogom szóvátenni, ha valami rossz, mert ő az, akire minden hárul. Érdekes logika. Milyen megoldásokról süketel? Semmit sem tud megoldani, akkor nem itt tartanánk, meg nem sorsjegyektől várná a változást! Mondtam neki, hogy nekem is jogom van kényelmetlenül érezni magamat és azt szóvátenni, ahogy ahhoz is jogom volna, hogy elmenjek, ha semmi sem változik, márpedig jó sok éve nem változik semmi, maximum rossz irányba. Elkezdte, hogy nem tud csodát tenni, meg hogy nem volt alap és normális családi háttér mögötte, ahonnan elinduljon. Sokan kezdték nulláról és mégis elértek legalább egy alapszintet. Oké, neki (és anyámnak) nem sikerült, de akkor miért kellett megszületni a semmire 2 köl'öknek? Erre jött megint az ordítás, hogy anyám akart megtartani. Hagyjuk a süket dumát, mert nem lett volna kit megtartani, ha védekeznek! A másik az, hogy ha már felelőtlenek voltak és nem tették az első alkalommal, akkor a húgom esetében miért nem tették? Vagy ő később a másik nővel az öcsém esetében? Ő is a semmire született. Ne hárítsa kizárólag az Anyura a felelősséget, mert mind sárosak abban, hogy a semmire érkezett 3 ember. Erre persze jött a szokásos terelés és alázás. Mikor mondtam, hogy valahogyan, valahová lekoccolok, megint jött az ordítás, hogy "neki is szar, de menjek csak el, hagyjam a szarban, hagyjam megdögleni, egy önző és hálátlan kis köcsög vagyok, többet ne is keressem, ha így kib@szom vele." Elmondott mindennek, de olyan ocsmány stílusban, hogy egyszerre akartam okádni és üvölteni a megaláztatástól. Szerinte hálálkodnom kell, amiért felnevelt (mi van?! sokáig nem is élt velünk), meg amiért nem hagyták, hogy a gyámügy elvigyen minket és hogy megvesz dolgokat. Egyrészt ha valaki gyereket vállal (vagy nem tesz azért, hogy ne legyen), az az ő döntése és a gyerek nem adós azért, mert a szülő ellátja azt a feladatát, miszerint gondoskodik egy olyan 'lényről', aki még nem képes magáról. (Erre jött a szokásos szöveg, hogy nem ő akart gyerekeket.) Nem azt mondom, hogy nem kell meghálálni, amit a szülő tesz, azt mondom, hogy ha ott a gyerek, akkor alap (kéne legyen), hogy az ember felneveli, de ő kb. piedesztálra emeltetné magát és elvárja, hogy Istenként kezeljék a gyerekei (is), mert ő az apánk. Azért az poén, hogy nem akart az lenni, de ha dirigálni kell, vagy fényezni magát, akkor szereti hangoztatni. Szerinte csak nekünk kell tisztelni, ezért az ocsmány stílust és elnyomást is némán kellett és kéne még most is tűrni. Most már ugye csak tőlem várná ezeket, mert a húgom amint tudott kiszállt ebből a családból, az öcsém meg ugye meghalt, de anno a húgommal sem volt sokkal kezesebb, meg amikor az öcsém itt lakott nálunk, akkor felette is uralkodott, már amennyire tudott, mert amennyire tudtam, mindig megvédtem. Bírom ezt a felnevelés dumát. Mellettünk sem volt majd' 10 évig (8-ig), aztán meg a Gábor mellett nem volt, amikor hozzánk visszajött, de a Gábor mesélte, hogy abban sem volt sok köszönet, amikor vele volt, mert vele is úgy bánt, mint velünk. Ami a gyámügyet illeti úgy könnyű volt megtartani bennünket, hogy először az Anyu kamuzott a gyermekvédelmis csajnak és nekünk is be volt adva a szöveg, hogy miket kell mondanunk, meg miket nem mondhatunk el, most meg apám kamuzik. Ő maga vallotta be, hogy magányos lenne egyedül és hogy ha én lelépnék, vagy meghalnék, akkor semmi pénze nem maradna, csak ha elmenne vagyonőrnek, akkor lenne egy kevés, aztán később meg a kevés nyugdíja. Amikor mondtam, hogy nem az én feladatom a társaságát, meg a megélhetését biztosítani, akkor megint elmondott mindennek, mert "ő felnevelt (:-D), én meg ilyen hálátlan és önző g€ci vagyok, hogy hagynám megdögleni?!" Lehetne vitatkozni azon, hogy ki az önző. Megkérdeztem tőle, hogy ezt a logikát követve szerinte azok a gyerekek is g€cik, akik előbb-utóbb kirepülnek otthonról? Erre jött az a szokásos alázása, hogy ne másokról beszéljek, akik képesek az önálló életre, én a seggemet sem tudom egyedül kitörölni. Mondtam neki, hogy ha már az önállóságnál tartunk; más szülők sem a gyerek hátán élnek, főleg azok a szülők, akik elvileg képesek az önállóságra! Erre persze jött ordítva a szokásos 'fenyegetés', hogy mindjárt jól szájbacsapkod és indult a keze, persze már rég' nem szokott megütni, de arra tökéletes, hogy megalázzon. Elkezdte, hogy mit akarok, amikor semmire sem vagyok képes? A szokásos lemez ez is. Amikor visszatért az életünkbe (12 éves voltam) is már ezt hajtogatta, meg hogy egy senki vagyok, az is maradok, pedig akkor még nem is lehetett tudni, hogy mivé válok, vagy mire leszek képes, mert ugyan sosem voltam átlagos, de lehetett volna, hogy önellátásra képes felnőtt leszek, mégis már akkor lefikázott. Az csak később derült ki, hogy valóban selejtes vagyok, de nagyon szereti az orrom alá dörgölni, hogy ő megmondta. Ez mind nem panasz, csak a valóság. A terápián volt az a feladat, amikor fel kellett írni azokat a szülői kijelentéseket, amik leginkább nyomot hagytak. Van jópár, de idevág az egyik. Kiskamasz koromban a képembevágta, hogy "belefáradtam mindenbe, te meg csak szórakozol a Gergőékkel, ne zavarjon, hogy miattad fogok megdögleni!" Egy 12-13 éves gyerek esetében miért is gond az, ha jól szórakozik a barátaival (főleg olyan évek után, amik mögöttünk voltak)? Mit várt, hogy majd megoldom a gondjait, vagy mit kellett volna csinálnom tanuláson és a cimbikkel való játékon kívül? A húgom is kapott hasonló mondatokat. Később is kimutatta és burkoltan kimondta, hogy irigy az örömeinkre. A baráti kapcsolatainkat megmérgezte, mert elmarta a barátokat, a párkapcsolatunkat is próbálta (azt az Anyu is). Jól elkanyarodtam, szóval a gyámügyes szöveg után jött az, hogy megvesz dolgokat. Egyrészt az én pénzemből van sokminden, csak ő kezelheti, meg ő tud elmenni vásárolni, másrészt ha valamit a saját pénzén vesz meg, azt vagy vegye szívesen, vagy inkább ne vegyen semmit! Szokása, hogy hoz valamit és közli, hogy milyen drága volt. (Persze a cigi nem az.) Akkor ne vegye meg, vagy pedig ne dörgölje az orrom alá! Elmondtam ezt is ezerszer, de folytatja. Azt hiszi attól jó szülő, hogy megvesz dolgokat? Hol vannak az olyan (mellesleg ingyenes) dolgok, mint a közös minőségi idő, törődés, figyelem, tisztelet a részéről is, stb.? Leginkább ezekre lett volna és lenne szükségem. Mikor ezt elmondtam, akkor is hálátlan voltam, mert "mit akarok még azon kívül, hogy vesz dolgokat, van ruha, van kaja." Nem erőlködtem tovább, hogy megértessem vele a lényeget, mert ha magától nem tudja, de még akkor sem érti, amikor pillanatokkal előtte magyaráztam el, akkor kár a szóért. Visszatérve a lekoccolásra; elmondott mindennek és gúnyos stílusban közölte, hogy ki sem tudom fizetni az otthont, de a segítsége nélkül amúgysem tudok lépni, mert nem értem a hivatalos dolgokat, de a szorongás miatt még beszélni sem tudok senkivel. Undorító! Mikor mondtam, hogy valahogy akkor is elérem, hogy elkerüljek innen, 'fenyegetőzött', hogy ha így kicseszem vele, akkor sosem fogom többet látni és leveszi rólam a kezét, meg nem leszek a gyereke. Miért, eddig az voltam? :-D Csak szánni tudom, amiért ilyen gőgös. Mindenki csak addig jó, amíg a fütyülése szerint táncol. Megsértődött, mint egy csaj és mondta, hogy mehetek, ahová akarok, csináljak magammal is, amit akarok és azóta csenddel büntet, meg a levegőben erősen érzékelhető haraggal. A húgomat is megutálta, amikor lelépett, azóta sem érdekli és csak szidni tudja, ha szóbakerül. Nem szól hozzám, maximum megalázó szövegeket tol oda megalázó és dühítő stílusban és nem reagál semmire, amit mondok. Ilyenkor mégszemetebb, de majd lehiggad. Nem mutatom ki, hogy mi zajlik belül és pláne nem mondom, hogy milyen sötét gondolataim vannak. Nagyon ingadozik a hangulatom, tegnap voltak szuicid gondolatok, aztán dühkitörés, majd felpörgés, aztán megint üresség, meg szuicid gondolatok. A felpörgés lehet, hogy a szokásos kompenzáció. Ezért is hiszi azt a környezetem, hogy minden oké, meg nem is akarom, hogy tudják és lássák, ami bennem van. Fizikailag legalább egész' jól vagyok még mindig. Az időváltozások hoznak enyhébb és kicsit erősebb rosszulléteket, fejfájást, néha görcsrohamot, de alapvetően jól vagyok. Április vége óta remisszióban van a kórság. A szívem is jól viselkedik, legalábbis nem csinál hajmeresztő dolgokat.

A bejegyzést írta: Arnold91