November 1.
2011. október 30.
Kislánykoromban szerettem temetőbe járni. Közeli rokonaink sírjának rendbetétele szinte mindig szertartásszerűen zajlott: nagymamám a kertjében illatozó virágok közül levágott egy csokorra valót, kezébe vett egy kiskapát, gereblyét, locsoló kannát, úgy indultunk útra. Amíg ő kapálgatott, én vizet hordtam, és sétálgattam a sírok között. Gyönyörködtem a friss sírhantokon roskadozó koszorúhalmokból kikandikáló szebbnél-szebb virágokban, kíváncsian olvasgattam a szalagokra írt búcsúüzeneteket, mélyen beszívtam a sírcsokrokból áradó friss fenyőillatot.
Próbáltam elképzelni, milyen életük lehetett a hideg sírköveken elhelyezett fényképekről kedvesen rám mosolygó embereknek. Akkor még úgy kószáltam a sírok között, mintha múzeumban lennék, a hatalmas, súlyos márvány, gránit tömbökre, a rajtuk lévő arany feliratokra, mint érdekes látnivalókra tekintettem.
Nagymamám, akivel együtt gondoztuk a sírokat már réges-rég nincs az élők sorában. Amikor ellátogatok hozzá, és megállok a sírja mellett, mindig eszembe jutnak az emlékek.
Mindenszentek napja van. Ezen a napon minden évben készítek egy mohakoszorút, veszek néhány mécsest, és ünneplőbe öltöztetem a testemet és a lelkemet.
A temető előtt mindig hosszú kocsisor fogad, az emberek virágokkal, koszorúkkal, gyertyákkal a kezükben ballagnak csendesen befelé.
Míg odakint morajlás, hangos beszélgetés tölti be a teret, odabent meghitt, bensőséges hangulat uralkodik.
Egy másik világba lépünk be.
November eleje van, sötétség uralkodik az égbolton. Bárhova nézek, sárga gyertyalángokat táncoltatnak a hűvös szellők, narancsvörös fények pislákolnak a mécsesekben. A sírok közelében a fűszálak kecsesen hajladoznak, a fákról lehulló sárgás-barnás szélfútta levelek könnyedén szállingóznak. Különös érzés kerít hatalmába, békességet, nyugalmat érzek. Mintha a szeretteink lelke táncot lejtene körülöttünk.
Becsukom a szemem. Angyalokat látok, akik körtáncot járnak a nagyszüleimmel… fogják egymás kezét, légiesen suhannak, derűsek, boldogok. Azt üzenik a tekintetükkel, hogy jól érzik magukat ott, ahol vannak.
Hideg arcomon legördül egy forró, kövér könnycsepp, kezeimet összekulcsolom, halkan beszélek hozzájuk, imádkozom.
Amikor kinyitom a szemem, a fehér krizantémról lábam elé pottyan egy szirom, mosolyogva felveszem.
- Szeretlek benneteket, nyugodjatok békében!
- Lizelotte -
Video: youtube.com
Kép: Internet
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Ez nagyon szép Liz!
Színvonalas írás, sok érzelemmel.
Gratulálok!
Bokor
Tisztelt Lizelotte!
Színvonalas írás, sok érzelemmel.
Gratulálok!
Bokor
Köszönöm!
Örülök, hogy tetszett!
Üdv,
L.
Egyedül szeretek ott is lenni az én szeretteimmel. A sok ember valahogy ott, ahol a csend uralkodik olyan zavaró.
Köszönöm.
Éva
Búcsúztató
http://www.youtube.com/watch?v=OTfpgL6TEyg
Boldog angyalok
http://www.youtube.com/watch?v=amw30WfTZiA&feature=related
Pussz, Tündér
joboszi
Megható megemlékezés volt!
Halottaink emlékét örökre őrizzük szívünkben.
Pinokkió
Nagyon megható az emlékezésed. Jómagam is gyerekként kezdtem a temetőre kijárni először nagyimmal, majd édesanyámmal, s később már önállóan. Aztán a férjemmel, majd a gyerekeimmel, m most már vegyesen a párommal vagy a gyerekeimmel ha itthon vannak. Mi is eldöntjük merre indulunk, hol kezdjük és melyik temetőben zárjuk a sort. Ahogy életünkben haladunk úgy növekszik a látogatni való helyek száma, sőt a temetők köre is bővül. Elmondunk egy imát a halottainkért, s talán valahol belül magunkért is. A következő körséta a karácsonyt megelőző séta. Üdv Éva.
Nagyon szép ez a érzelmes, szép szavakkal kifejezett megemlékezés. Hasonló érzéseket ébreszt bennem is, amikor a sorok között járok, olyan béke, nyugalom vesz körül, mégis ha csak lehet elkerülöm a temetőt.
Egyedül szeretek ott is lenni az én szeretteimmel. A sok ember valahogy ott, ahol a csend uralkodik olyan zavaró.
Köszönöm.
Éva
Köszönjük Lizelotte!
Pussz, Tündér
Liz ! Amíg olvastam a cikkedet,és hallgattam Demjént , végig sírtam.Ez most tényleg találó , a mai napra való a cikked.
joboszi
Szia Liz !
Nagyon megható az emlékezésed. Jómagam is gyerekként kezdtem a temetőre kijárni először nagyimmal, majd édesanyámmal, s később már önállóan. Aztán a férjemmel, majd a gyerekeimmel, m most már vegyesen a párommal vagy a gyerekeimmel ha itthon vannak. Mi is eldöntjük merre indulunk, hol kezdjük és melyik temetőben zárjuk a sort. Ahogy életünkben haladunk úgy növekszik a látogatni való helyek száma, sőt a temetők köre is bővül. Elmondunk egy imát a halottainkért, s talán valahol belül magunkért is. A következő körséta a karácsonyt megelőző séta. Üdv Éva.
Sajnos igaz, az évek múlásával egyre több helyre kell menni. De ez az élet rendje.
Üdv,
L.