Ott tartottam, hogy

2021. december 19.

Vissza a naplóhoz

2015. február 15.-i jegyzetem:

boldog voltam a Szabinával. Tervezgettünk, mert bíztunk abban, hogy idővel helyrerázódnak bennem a dolgok legalább annyira, hogy működjön az, ami akkor nem működött. Megkértem a kezét is, mert komoly szándékaink voltak a jövőt illetően.

2009 Szilveszterén nagyon jól éreztük magunkat, aminek azért is örülök, mert az volt az utolsó együtt. Nálunk buliztunk, itt volt a Gergő is a barátnőjével és a házból az egyik haverom. Kajáltunk, iszogattunk, szólt a zene, baromkodtunk. Valamikor hajnalban kidőltünk és bejöttünk a szobámba, a Gergőék meg a húgom szobájában aludtak, mert ő máshol bulizott. Akkor sem sikerült leküzdenem a gátlásaimat, de Ő megint biztatott, hogy majd eljön az ideje. Időnként agyaltam azon, hogy mi lesz a jövőben, ha semmi sem változik, Ő meg érthető módon rám un majd és akkor elhagy. Fel tudtam volna robbanni olyankor és kinyírni azt a kretént. Megfogadtam anno, hogy ha felnövök és megtalálom, saslikot csinálok belőle.
Pofánvert az élet, jó nagy tenyérrel. Azt gondoltam, hogy megszívtam ugyan a gyerekkorral, de mostmár egyenesbe jövök. Ja, elhittem.
2010 januárt írtunk, már hó' vége volt. Aznap megint Ő jött volna hozzám (felváltva voltunk egymásnál, egyik hétvégén nálunk, másikon náluk). Mondta, hogy fodrászhoz megy és onnan fog jönni. Eljött a délután és vele az időpont, amikorra érkeznie kellett volna. Kicsit később rácsörgettem, hogy merre jár, de nem vette fel a telefont, amire azt gondoltam, hogy talán nincs nála a headset és már vezet hozzám. Később megint hívtam, de továbbra nem vette fel a telefont és felhívtam a Katit, hogy tud-e arról hol járhat? Mondta, hogy már szólt neki a Szabina, hogy végzett a fodrásznál és jön hozzám, szóval úton van. Mondtam neki, hogy már ide kellett volna érnie és nem veszi fel a telefont, hiába csörgetem. Abban maradtunk, hogy hívogatjuk és ha valamelyikünk eléri, szól a másiknak, hogy nincs baja. Vártam, meg hívtam és akkor már ideges voltam, mert sok idő telt el. Nem tudom mennyi idő telt el még azon felül, mire végre megszólalt a mobilom, de nem Ő hívott. Akkor tudtam meg. Leállt az élet és innentől nem emlékszem többre, mert megint mintha ki lenne radírozva az agyamból jóadag emlék. A következő emlékem az, hogy állok a temetésen és minden szürreális. Jóideig mindenben Őt láttam, pl. emlékszem, hogy Colát ittam és bevillant, hogy imádta, onnantól jóideig nem voltam képes azt inni. Ha lefeküdtem eszembejutott, hogy azon az ágyon nemrég még Ő is ott feküdt mellettem. Egyszer a buszon is megcsapott a parfümnek az illata, amilyet Ő is használt és még sok módon idéződött fel. Van egy csomó emlékem tőle, amik közül sok volt szem előtt és egyszer 'bekattantam' tőlük, hogy nem bírom látni őket, szóval mindent elraktam. (Azóta is a dobozban lapulnak a szekrényemben, nem nyúlok hozzájuk.) Rámolás közben végig bőgtem, mint az albánszamár, annyira még sosem estem szét, de talán jót tett, mert nem alattomosan, belülről kezdett ki a gyász, ahogy addig. Jól tettem, hogy elrámoltam, mert azután nem vájt belém legalább a holmiknak a látványa. ~ 2 évig tartott a zombi-üzemmódom, de a környezetem nyilván nem érezte át annyira a dolgokat és egyikük-másikuk odamondta, hogy folyton róla beszélek, el kellene engednem, amire mindig bepöccentem. Egyszer olyan mélyre zuhantam vissza, hogy befigyelt a nyugtató, de nem az előírt mennyiség. Buktam, mert megtaláltak a rosszullét közepette és bevitettek a kórházba. A gyomormosás marha szar volt. Később, tisztább fejjel belegondoltam, hogy mekkora seggfej vagyok, itthagytam volna azokat, akiknek még számítok, csak mert nekem elviselhetetlen volt a kín. A szívbeteg Anyámat jó, hogy nem öltem meg. :-/ 2 év után kezdtem feléledni valamelyest, tudtam róla beszélni, aztán újabb ~ 1 év múlva már jobb volt. Azután mégegy év eltelt és így jutottam el idáig, ahol most vagyok. Meg kellene bocsátanom a vétkesnek (aki mint kiderült részeg volt), de nem megy. Az sem vigasztal, hogy a Barátnőmé mellett a maga életének is végetvetett azzal a felelőtlen döntéssel, hogy a volán mögé ült, mert nem hozza vissza a Szabinát semmilyen gondolat, vagy bármi. Érzékeny pontom Ő és az a nap, de már tudom cipelni a történtek súlyát.

A bejegyzést írta: Arnold91