Papucs
2014. október 5.
Néha csinálunk olyat, ami ellentmond a józan ész minden okos érvének, a saját józan eszünknek is, és hiába mondják mások is, hogy ne csináljam. Nem szabad. Tudom én is, hogy nem szabad. Nem szabadna. Ám valami belül mást diktál és fejjel megyünk az összes korábbi jó és rossz tapasztatunknak. A szív, az érzések mást diktálnak, és olyat teszünk, amiről tudjuk, hogy nem szabadna. Olyan mintha becsuknánk a szemünket egy jól ismert veszélyes területen, hogy lesz, ami lesz, teszem, amit a szívem diktál. Nem csak az emberi kapcsolataink terén jellemző ez... Aztán a végén kiderül, hogy oka volt a döntésünknek és az élet minket igazol. Valamiért pontosan úgy kellett döntenünk, ahogy döntöttünk. Utólag kiderül, hogy az egyértelműen rossz döntésünk mégis miért volt a legjobb. Nevezzétek Sorsnak, Isten kezének vagy csak véletlennek, amit ma tudtam meg, megerősített, hogy továbbra is hallgassak inkább az ösztöneimre és a szívemre, mint mások racionális érveire.
Papucs! Aki olvas engem, ismerheti őt. A kisnyulak három hetes korban kezdenek enni és inni, legkorábban hat hetes korban kerülnek el az anyjuktól és addig még szopiznak. Az ennél kisebb korban választott kisnyulak életben maradási esélye igen csekély. Nem tudom, hogy Papucs volt-e már három hetes, amikor úgy láttam meg először, hogy az udvaron szaladgált csirkék és kutyák közt a gazban és a sárban. A család mondta, hogy a kisfiúé, aki megfogta és a kezembe nyomta, és aztán azt mondták, hogy vigyem haza. A zember ugyan mondta, hogy még ne, kicsi, nincs megfelelő helyünk neki, stb... Én tudtam, hogy igaza van. De a kezemben volt és elaludt miközben simogattam, nem lehetett otthagyni. Húsz éve vannak nyulaink... tudtam, hogy nem szabadott volna hazavinni. A kis szimpla vadas színével nem az esetem, a papucsai viszont emlékeztettek egy régi kedves nyulamra... itt írtam is már róla régebben, de ez kevés, hogy ne az eszemre hallgassak. De hazavittem.
Aztán mivel nem ivott még csak evett, szemcsepegtetős flakonból itattam, aztán vettünk neki speciális eleséget, aztán kinőtte a kosarat, aztán a hordozót, most épp egy nagy járókaméretű ketrecben van, meg néha az ágyon rohangál és imádja a csokoládét és a ruhámat rágni, vele együtt néha engem is, meg a kezemet nyalogatni, nagymamámat egy alkalommal végignyalogatta az ujjai végétől a válláig, amikor itt pihent nálam. És egyszer kiszökött a hordozóból és nem rágott szét semmilyen kábelt, csak teletojta nyuszibogyóval a fürdőben a sarkot, ahol áll felmosóvödör...meg néha hagy egy párat az ágyon itt-ott...
Ma találkoztam a régi gazdáival, és mutattam a két kezemmel, hogy mekkora már. Akkor mesélték, hogy az összes nyulat le kellett vágni, mert betegek lettek. Már csak egy van nekik... Kicsi Papucs... azért kellett elhoznom még olyan kis korában, hogy élhessen, mikor a családjából már senki sem maradt. Véletlen vagy a nyulak istene vezérelte hozzám? Ez talán nem is olyan fontos. Az fontosabb, hogy a pizsinadrágom után a hálóingemet már ne lyukassza ki.
- Virág -
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
időrendi sorrend
Egy részét eladnám, másik részét feldolgoznám. Máskor is dolgoztam már 10 anyával egy egy bakkal. :)
Már most jelentkeztek potenciális vásárlók, de most inkább csak a saját húsfogyasztásunkról gondoskodnék.
Virág, mit csinálnál a sok-sok nyuszival?
Már most jelentkeztek potenciális vásárlók, de most inkább csak a saját húsfogyasztásunkról gondoskodnék.
Szia, Virág!
Roppantul kell vigyázni a nyulakkal! A húgom még általános iskolába járt, amikor kapott egy ismerőstől két kicsi nyuszit, mert tudta, hogy nagyon szereti az állatokat. Egy év múlva már több, mint háromszáz nyulunk volt, mert Apukám elkezdte tenyészteni, akkoriban volt a leszázalékolása és jól jött a kereset. Sajnos, három-négyévente a betegség elvitte a nyulak többségét, szinte előlről kellett kezdeni az egészet.
Jó néhány nyúlketrecet csináltam Apukámmal.
Puszi: Yolla
Roppantul kell vigyázni a nyulakkal! A húgom még általános iskolába járt, amikor kapott egy ismerőstől két kicsi nyuszit, mert tudta, hogy nagyon szereti az állatokat. Egy év múlva már több, mint háromszáz nyulunk volt, mert Apukám elkezdte tenyészteni, akkoriban volt a leszázalékolása és jól jött a kereset. Sajnos, három-négyévente a betegség elvitte a nyulak többségét, szinte előlről kellett kezdeni az egészet.
Jó néhány nyúlketrecet csináltam Apukámmal.
Puszi: Yolla