"...Itt minden csupa rom..."
2011. február 18.
Egy pusztán állok. A talaj szikes, repedezett, setét. Semmilyen élőlény nem található benne, és rajta. Ahogy előre visz a szemem, csak egy fát látok az egész pusztán. Lombkoronája már rég eltűnt, csak az ágak maradtak meg, melyek szúrós tüskeként merednek az ég felé. A törzse repedezett, látszik már, hogy egy örökkévalóság óta itt növekedett. Régen még leveleket hullajtott, virágokat hajtatott a bódító napsütésben, és a gazdag, zsírós talajban..mára nem maradt semmije. Az eget sötét szürkés felhők borítják időtlen idők óta, a napot teljesen eltakarva, s sötétséget hozva a földre, mely teljességgel beborít engem.
Ez az én lelkivilágom. Ez az én otthonom. Ezen pusztán keresztül tekintek ki a világra, s menekülök ide, hogy megnyugvást találjak.
A bejegyzést írta: Cranium
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend