újabb események régebbi események további események
15:12
Vortexdmo regisztrált a weboldalra
14:42
Stanmoretnm regisztrált a weboldalra
12:40
Zet válaszolt egy szavazásra
02:50
unpNkuqvhgqsAxe https://www.google.com/ regisztrált a weboldalra
12:38
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
12:02
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
07:14
Tündér módosította a naplóbejegyzését
07:12
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
10:41
Infraredcff regisztrált a weboldalra
08:42
Pinokkió módosította a cikkét
23:19
Pinokkió új cikket töltött fel
08:30
RainMachineipk regisztrált a weboldalra

Reggeli gondolatok

2011. április 19.

Vissza a naplóhoz

Nem vagyok én türelmetlen, csak egyszerűen zavar, hogy soha nem készül el idejében. Minden alkalommal rá kell várni, és hiába a lelkére beszélés, meg sem hallja, hogy mit mondok. Sőt, néha azt gondolom, szánt szándékkal bosszant, mert én sietnék, ő meg soha, és különben is, a világ dolgai megvárnak minket, úgyhogy felesleges ez a nagy rohangászás. Ő a fiam. A Nagy.
Most is, nő létemre én készültem el előbb, itt szobrozok a kocsim oldalának dőlve, és azon meditálok, hogy vajon mikor jön el az a boldogító perc, amikor végre kilép az ajtón. Bár ez sem garantál semmit, mert mielőtt elérné a kertkaput, biztosan visszamegy a kulcsáért, a pénztárcáért, vagy mert elfelejtett cipőt húzni. Akit siettetnek, az biztosan elrontja a dolgokat. Ezt az alaptételét aztán rendszerint be is bizonyítja, mert általában borzas a haja, félregombolva az inge, és folyik a cipőfűzője, közben dohog, pöfög magában, hogy neki milyen félresikerült gyerekkora van így az egyetemi évek alatt. Szerintem, lenne mit megbeszélni vele, sokadszorra akár, hogy ki, kinek tesz szívességet. Eddig azt hittem, hogy én neki, de ő az ellenkezőjét állítja. Mert a mi megváltozott világunkban, minden másképpen van, mint régebben. Ez is. Csak figyelni kell, és azonosulni az újjal, akkor aztán trendi marad az ember. Tényleg. Ha lefordítom a dolgot, ez azt jelenti, igazán nagy kegy, hogy egyáltalán elszállíthatom valahova.
Már előre mérges vagyok rá, pedig még ki sem dugta az orrát, és el sem kezdte a napi sportként űzött vitatkozást.

Fiatalok jönnek, én csak akkor eszmélek, amikor mellettem megállnak. Odakapom a fejem, nem hiszek a szememnek. Csak nem a középső csemetém, a Hosszúhajú az, aki egy igencsak fiatal leánykát ölelget bőszen?! Atyaúristen! Ezek babakocsit tolnak, és benne egy élő csecsemő sírdogál. A fiú haja hátul copfba fogva, kecskeszakállas, szeme világos, termetre és öltözködésre kísértetiesen hasonlít az én fiamra. Akár ő is lehetne. Sokkol a látvány. Meregetem a szemem, megnézném jobban a babát, a fene tudja, de azért biztos szeretnék lenni a dolgomban, hogy nem lettem még nagymama. Az a kényszerképzetem támad, hogy így távolból is meg tudom ítélni, csalhatatlanul persze, hogy az én unokám, vagy sem. Ez már minden bizonnyal valami fóbia nálam. Ismerem a gyökerét is. Arról a kimondhatatlan szabadságvágyról van szó, amely mostanában ott bujkál bennem, hogy szeretnék egy kicsit szusszanni. Tényleg nem sokat, csak egy kicsit!
A gyereket eltakarják előlem a gondtalanul csivitelő szülei, és nem marad más, mint szemrevételezni az ifjú anyukát, aki jó, ha a megközelíti a húszat. Gyereknek gyereke? Döbbenek meg. Aztán elszégyellem magam. Pont olyan vagyok, mint nagyanyám. Én is azt feltételezem, amit ő, hogy aki fiatalabb, az nem tud megoldani semmit, tapasztalatlansága folytán állandó pátyolgatásra szorul. Emlékszem, milyen dühös voltam rá fiatal koromban. Úgy éreztem, nem enged felnőni.
Újabb tizenévesnek tűnő anyuka érkezik babakocsival. Nevetve integetnek egymásnak, és olyan kamaszos viháncolás folyik, hogy engem is mosolyra késztet, már nem is haragszom annyira a Nagyra, pedig még híre hamva sincs.
A fiatalok szinte gurulnak a nevetéstől, a babák békésen cumikáznak, amikor a semmiből hirtelen ott termett aszott arcával, és görbe hátával Böbe néni. Ez így persze nem igaz, mert a néni öreg és lassú, a bal lábát húzza, és bottal jár. Mégsem vette észre senki a jövetelét. Váratlanul bukkant fel, mint ősöreg anyókák a meséből, vagy ahogy a felismerések rohanják meg az embert, hogy az élete bizony véges, és egyszer, ha a sors nagy kegyesen megengedi, akkor ő is hasonlatossá válik Böbe nénihez. Furcsa, hogy az ilyen gondolatokat eltoljuk magunktól, mintha igazán nem is léteznének, vagy annyira kezelhetetlenek lennének, hogy foglalkozni sem érdemes velük.
A néni megtorpant a gyerekek kocsija előtt, nézte őket, a fejét ingatta. Több mint hetven év kíváncsisága fürkészte az apró arcok jövendő életének a titkát. Göcsörtös kezeivel végül megigazgatta a kis takarókat.
- Hiába, no, ez az ifjúság! - mondta halkan és ugyanolyan észrevétlen távozott, mint ahogy jött.

Sok minden kavargott a fejemben, gondolatok, érzések. De főleg az foglalkoztatott, hogy figyelmünk, vagy akár figyelmetlenségünk, milyen módon változtatja meg jelenünket, és hány olyan dolog létezik, amit akarva vagy akaratlanul nem látunk meg. És hogy e gondolatot tovább vigyem a gyakorlatba, csak legyintettem, amikor a Nagy végre beszállt az autóba, és fekete pólóján ott virított néhány fehér macskaszőr.

A bejegyzést írta: Kyra

Hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: