Relativitás
2020. február 9.
A fővárosi neves gimnázium negyedik b-és osztályát szélnek ereszti az igazgató, mintsem helyettesítsen a nap utolsó, osztályfőnöki óráján. Nagyszájú, szinte kezelhetetlenek a kamaszok, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy szinte valamennyien meglehetősen tehetős családban élnek. Nem egy közülük máris saját kocsival jár az iskolába, azzal a természetességgel, ahogyan az igazgató úr reggelente felszáll a buszra.
Rohannak is az ifjak, ki az utcára, hogy a kapu előtt röpgyűlésen megbeszéljék, hová menjenek bandázni, melyik plázában játsszák a legjobb filmeket, mert mindegyikben ugyanaz a felállás, és kedvükre ehetnek, ihatnak az éttermi szinten lévő kifőzdékben, kínai, thai, török és más nemzetközi konyhák ételeit, mert magyar nincs köztük. Az nem divat.
Dolacsek Márk, a magas, izmos, jóképű fiatalember nem tart az osztálytársaival. Sebtében elköszön tőlük és igyekszik a két utcával lentebb parkoló autójához. Ma nem lesz edzés, és ez önmagában is szabadságot jelent, még neki is, a kézilabda csapat átlövőjének. Elsős középiskolás korában megmondta az édesapja, ha jól tanul és sportol, akkor a tizennyolcadik születésnapjára kap egy autót, és amint megkapja az orvosi diplomáját, vesz neki egy lakást is. E két dolog már elég motivációt jelent neki ahhoz, hogy ne fecsérelje az idejét mindenféle hívságokra, s főleg ne pazarolja drága idejét a korosztályához tartozó fruskákra. Inkább letett két nyelvvizsgát, mert sohasem lehet tudni, hogy orvosként hol telepedik le a széles nagyvilágban, mert nem marad itthon. Éhbérért nem dolgozik.
Takaros, jó állapotú az ötéves kis autó. Pöccre indul, szinte hangtalanul jár a motorja. Jó lenne csavarogni, de hová menjen? Céltalanul bolyongani a fővárosban, nem nagy élmény! Megvan! Meglátogatja a nagyapját, az csak nyolcvan kilométer és mire a szülei hazaérnek, már otthon várja őket. Úgyis egy hete volt a születésnapja, amire rendszerint kap a papától egy húszezrest, amint találkoznak. Annyi hiányzik ahhoz, hogy számláján kerek ötszázezer forint legyen. Hosszú ideig spórolgatta és még a szülei sem tudnak róla. Ez a vésztartalék, hátha lesz olyan kívánsága, amit a szülei nem finanszíroznak. Ennek csekély az esélye, mert legutóbb is anyja elvitte az egyik plázába és kilencvenötezres nadrágot vett neki, hozzá a legdivatosabb pulóvert negyvenötezerért. Hiába, szereti az édesanyja, ha fiacskája a legutóbbi divat szerint öltözik.
A csudába! Két nap múlva lesz a papa születésnapja! Nem állíthat be üres kézzel. Hazamegy és kivesz egy italt az apja bárszekrényéből, úgysem veszi észre egy üveg whisky hiányát. Legfeljebb az utolsó sorból emel ki egy üveget.
Mobilján beüti a GPS-be papa lakcímét és nekiindul élete első hosszabb útjára, amikor önállóan vezet.
Türelmetlen a dél körüli nagy forgalomtól. Mindenki most indul útnak, és miért éppen arra mennek, amerre neki is mennie kell? Felhangosítja a zenét, majd lehúzza az ablakot, hogy a piros lámpánál a mellette álló kocsiban lévők is hallják. Igen, és nem is fázik! Mínusz két fok meg sem kottyan!
Az útszéli fákat és bokrokat hófehér zúzmara borítja. Jobban örülne a hónak, csakhogy az nincs. Kisgyerekként papa sokszor húzta a nagy vasszánkón, át a falun, mentek a keresztapjához. Kipirosodott az arca, mire odaértek. Emlékszik a hideg szélre, de emlékei szerint akkor sem fázott. Keresztanyja tepertős pogácsával és forró teával kínálta, olyan finommal, amit az óta sem evett.
Tudja milyen kanyargós ez a kétszámjegyű út, mégsem számított rá. Csökkenti a sebességet, nehogy kisodródjon a szántóföldre. Szeretne mielőbb odaérni és fél óra múlva már indulhat is haza. Megéhezett. Errefelé nincsenek vendéglátóhelyek az út mentén, azt pedig nem teszi meg, hogy megáll valamelyik településen és a boltban vesz két zsemlét felvágottal. Papa bizonyára megosztja vele az ebédjét, mert kitűnően főz. A paprikás krumplija finomabb a steaknél is, márpedig ez utóbbi apja kedvence és szinte minden héten az a vasárnapi ebéd. Igaz, étteremben eszik, mert anyja nem szeret főzni. Az amerikai konyha miatt ételszagú lesz a lakás, mondta öt évvel ezelőtt és az óta háziasszonyi teendői között kizárólag az ételmelegítés szerepel.
Nagyon szereti papát, de nem engedik a szülei, hogy egyedül lejöjjön az öreghez, néhány napra vagy egy hétre. Pedig kimondottan élvezi a papával töltött időket, amikor gyerekkorában elmagyarázta neki, melyik gyümölcsfát miről lehet felismerni, megmutatta a palántákat, amiket az ablakpárkányon nevelt műanyag dobozokban, s neki egyformák voltak a néhány centis vékony zöld hajtások, holott nagyon is különböztek. Négyféle paprika, háromféle paradicsom, káposzta, dinnye palánták növekedtek békésen a szorosan egymás mellé tett tejfölös és margarinos dobozokban.
Végre letérhet a három számjegyű útra, ahol egyedül uralja az országutat. Kocsija mellett suhan a szántóföldtől egyhangú alföldi táj. Hamarosan célhoz ér, már látja a falu templomtornyát.
Hű, de megörül papa! Akár a maga főzte pálinkával is megkínálhatná, ha nem vezetne.
Nyitva a kapu, csengetni sem kell. Hát hogyne lenne nyitva! Hiszen még a ház ajtaját sem zárja be a papa, ha elmegy a boltba. Itt mindenki ismeri egymást és a szomszédok figyelnek egymásra.
Leparkol a nagykapu előtt és széles vigyorral az arcán besétál az udvarra, körülnéz, de nem lát senkit. Kopogtat a bejárati ajtón. Nincs válasz. Óvatosan benyit, belép és hangosan köszön:
- Csókolom nagypapa!
Sűrű a csend. A konyhaasztalon szétterítve számlák és levelek. Akkor pedig nem mehetett messzire papa. Odalép az asztalhoz és belenéz kiterített papirosokba. Többségük számla, gáz, víz, áram. Ni csak! Egy levél is van köztük, mégpedig a nyugdíjemelésről.
Kíváncsiságból felkapja az értesítőt és belenéz. Mennyi az annyi?
Megmerevedik a teste. Izzad a homloka. Az nem lehet! Tévedés!
Jobban megnézi és megállapítja, hogy nem tévedett. Az emelés után a papa nyugdíja már százhuszonhét ezer forint! Atyaisten! Kevesebb, mint amennyiért neki nadrágot és pulóvert vett az édesanyja! Kiejti kezéből az értesítő levelet. Az asztalra csapja az üveg whiskyt és fut kifelé, a kocsijához, hogy mielőbb eltűnhessen.
Az öreg Dolacsek éppen akkor fordul be a sarkon, amikor unokája elhajt mellette. A boltban volt kenyeret és étolajat vásárolni. No, ez az autós is igencsak siet! – állapítja meg magában. Hazaérvén azonnal látja, hogy valaki járt nála. De ki hozhatott a komái közül ilyen drága italt? És miért nem várta meg az illető, hogy hazaérjen? Hiszen tudják, hogy kizárólag a közeli boltba jár vásárolni, egyébként mindig idehaza van, és a kertjével bíbelődik.
Gondosan helyére teszi a kenyeret és az olajat, majd kezébe veszi az értékes italt. Ilyen náluk a faluban nem lehet kapni. Ki hozhatta?
Megtömi pipáját és kiül a teraszra dohányozni.
Átszól a szomszéd:
- János bátyám, kereste egy fiatalember, de gyorsan elment.
- Nem tudja, ki volt?
- Nem!
- Üzent valamit?
- Á, úgy elszaladt, mint az üregi nyúl, meg sem látott, pedig itt álltam a kerítés mellett.
- Akkor majd jelentkezik! – nyugtázza az öreg és nagyot szív a pipájából. – Nem hiányozhattam neki, ha nem várt meg!
Bólogat a szomszéd, úgy lehet!
- Yolla -
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.