Rohanó világ?

2014. március 28.

Vissza a naplóhoz

Amikor első szavainkat, apró gyermekként kimondtuk, örültünk mi, és velünk örültek szeretteink. Megtanultunk verseket, melyeket elmondtunk anyák napján, és más jeles napokon. Himnusz, Szózat, János vitéz, sorolhatnám még, hisz a lista végtelen, kinek-kinek iskolai végzettsége, illetve nyitottsága, érdeklődési köre révén. Emlékszünk, mily boldogan hadartuk el az első verseket? Majd egyre szebben és szebben sikerült. Tanultunk meséket, melyeket tovább adtunk gyermekeinknek, hogy a későbbiekben majd tegyék ők is ugyanezt.
De felnőttünk és elfelejtünk - tisztelet a kivételnek - tiszta szívvel embertársaink felé fordulni.

Persze ráfoghatnánk, a rohanó világra, a napi gondok küzdelmére, a politikára, no meg a számítógép adta lehetőségekre. Csak magunkat nem hibáztatjuk. Sok az "Ismerős" és "Barát", már csak "üzit" írunk, mert az a gyors. Elég belőle, akár két mondat, és észre sem vesszük, válasz nem is érkezett. Ma már csak tőmondatokban, - sokszor meggondolatlanul -, kérdezünk és válaszolunk.
Nem írunk már kézzel levelet, pedig milyen jó volt kisilabizálni, vajon mit is írt a szerelmünk. Hányan vagyunk, akik még őrzünk születésnapi, névnapi levelezőlapot, melynek anno, úgy tudtunk örülni.

Pedig van még más lehetőség is ebben a felgyorsult világban, amivel közvetlenebbül tarthatnánk a kapcsolatokat, gondolok a telefonra, vagy a Skype-ra. Hiszen, ha ezek közül választjuk valamelyiket, hallhatjuk és láthatjuk is a másikat. Nem beszélünk el egymás mellett, akár vitatkozni is lehet.

Vajon megfordul-e a fejünkben, hogy akihez "üzibe" szólunk, érti-e, úgy érti-e közlendőnket, mint, ahogy azt mi szeretnénk. Egy-két hetykén oda vetett mondat, - mely mély sebeket ejthet -, észre sem vesszük, hogy életünkből megint eltűnt valaki.

A bejegyzést írta: D Klári