Rossz pénz nem vész el:-))
2012. március 4.
Jól eltűntem, tudom:/ A fő ok, hogy szórakozott a netem. Alig töltött be és volt, hogy csak felvillant egy-egy oldal, aztán annyi is volt a kapcsolatnak... Nem is nagyon voltam gépnél mostanában. Zajlik az életem szerencsére. Nem mindig jó történik, de legalább nem csak úgy vagyok:P Olyan rég' írtam, hol is kezdjem? Az elején kellene, de olyan szita agyam van, hogy nem is tudom már, hogy mik történtek velem az utóbbi időben, ami említésre méltó.
Voltam pszichiáternél. Nem igazán volt barátságos, nem éreztem azt, hogy meg tudnék nyílni neki. Aztán mikor majdnem elröhögte magát, miközben meséltem a gondjaimat és láttam, hogy nem vesz komolyan, méginkább meglepődtem. Ha valami banális hülyeséggel megyek oda (eleve irányítottak, tehát nem csak fogtam magam és egy unalmas délutánon beállítottam:/), akkor azt mondom, hogy tényleg szánalmas és nevetséges, hogy felkerestem. ...de az, hogy depressziós vagyok, nem tudok kimászni belőle, nem tudom feldolgozni a Szeretteim elvesztését, szerintem egyáltalán nem vicces és komolytalan dolog. Nem is igazán tudtam megnyílni neki azok után, ahogy a helyzetemhez hozzáállt. Én nem azt várom, hogy a fejemet simogassák, hímestojásként kezeljenek, de legalább ne tegyenek rá mégegy lapáttal a dolgaimra, főleg az ne, akinek az lenne a dolga, hogy segítsen az ilyen helyzetben lévő embereken. A környezetemben valaki azt mondta egyszer, hogy én olyan vagyok, mint egy sün: tüskéim vannak és senkinek nem engedem, hogy hozzám férjen, nem engedem, hogy közeledjenek felém. Lehet, hogy így van... néha én is érzem, hogy távolságot tartok másoktól. ...de ezt óvatosságból teszem, a tapasztalataim olyanok, amik miatt ilyenné váltam. Ha valakit közel engedek magamhoz, azon mindig meglepődnek, akik ismernek és tudják, hogy milyen vagyok. Na, ebből csak azt szeretném kihozni, hogy a pszichiáternél le akartam vetkőzni a gátlásaimat, le akartam "tenni" a tüskéimet, megpróbáltam engedni, hogy hozzám férjen, hiszen az a dolga. Megpróbáltam volna olyat engedni, amit eddig másnak még nem engedtem. Azt, hogy megláthassa, mi van bennem valójában, igazából! Nem csak az álarcomat, amit mindenki lát. ...de amikor elbagatellizálta a gondjaimat, megint előjött a védekező reakcióm, - az ismerősöm példájánál maradva - megint "kiengedtem" a tüskéimet és nem engedtem, hogy hozzám férjen. Még annyira sem, mint amennyire a beszélgetés első pár percében engedtem. Úgy éreztem, hogy nem vesz komolyan. Reményekkel tele mentem oda, alig vártam a napot, hogy mehessek, mert azt gondoltam, hogy végre van szakszerű segítség, valaki végre tud segíteni. Tényleg nem várom, hogy mindig kedves legyen mindenki, de azért ne kezeljen már úgy, mint egy hisztiző gyereket, akinek eltört a homokozólapátja és azért kesereg. Valós problémával mentem oda, segítséget vártam, egy kis megértést, ehelyett... Na mindegy. Ezzel most azt érte el, hogy megingott a bizalmam, ezek után már nem tudom, hogy kiben bízhatok, hiszen ki gondolná, hogy pont ott lesznek vele a legellenszenvesebbek, ahol elvileg segítséget nyújtanak:/ Még azok is sokkal több megértéssel vannak felém, akiknek valójában nem feladatuk segíteni, csak önként hallgatnak meg, pl. a Barátok. Most egyelőre várok még azzal, hogy másik szakembert keressek. A Barátokban nem csalódtam még, Bennük még bízom (itt is vannak ilyen személyek;-)), csak Nekik mondom el, hogy valójában mi is van bennem. A Barátoknak hozzá(m)férést engedek, de egyelőre ennyi. Aztán majd megpróbálom mégegyszer ezt a pszichiáter dolgot, ha visszatér majd a bizalmam.
Na, azért vidám dolog is történt velem:
Felkeresett egy régi Barátom és kérte, hogy találkozzunk majd. Nagyon örültünk egymásnak:D Telefonon beszéltünk, még a találkozó időpontja kérdéses, mert nem ér rá, de majd szól. Én most ráérek, van időm. Egyelőre nem kell vizsgálatra mennem, ha kell majd, úgyis szólok Neki, hogy mikor nem alkalmas találkozni. Ez a dolog most örömmel tölt el és a napsütés is mindig meghozza a kedvem:-)) Az utóbbi kb. 3 hétben jobb időszakot éltem meg szerencsére. Kevesebbet kattogott az agyam. Kb. egy hónapja padlót fogtam, de rendesen:/ Azóta jobban vagyok, lehet, hogy "kellett", mert azóta nem érzem annyira, hogy feszül a mellkasom és szorongat a torkom. Az alvásom is kezd helyreállni, mostmár alszom pár órát, mondjuk így is 4x-5x felriadok éjjel, de legalább alszom is közte. Lassacskán majd biztosan többet is alszom. Ja, gyógyszert kell váltanom, a mostani a doki szerint túl erős, nem nekem való... Olyat írt fel, ami ugyanilyen hatású, de legalább nem rongálja a szervezetem. Jó tudni, hogy eddig olyasmit szedtem, ami nem is nekem való...:/ 6 féle gyógyszert kell szednem, eddig csak az asztmámra kellett. "Jól" haladok egészségileg... Most, hogy jön majd az enyhébb idő, mehetek sétálni is, futni is majd, ez is segíteni fog elfáradni, ez megintcsak jó, alvás szempontjából is. Az étvágyam is kezd javulni, egyre többet eszem végre. A tüneteim (szindróma) változatlanok, vagyis annyira mégsem, mert durvultak. ...pedig enyhült az idő és mégis. Tegnap úgy elkékült a kezem, hogy megijedtem a látványtól:O Még a mínuszokban sem fagyott el így a kezem, de tegnap... A múltkor a talpam szórakozott de úgy, hogy menni nem tudtam. Szóval hiába jön az enyhülés, a tünetek nem enyhülnek. Még. Remélem, hogy azért fognak! Nincs kedvem nyáron is kesztyűben és 3 zokniban mászkálni:-)))
Huhhh... ennyit "beszélni". "Röviden" ennyi történt velem az utóbbi időben. Biztosan hagytam ki dolgokat, mert a memóriám hagy némi kívánni valót maga után:-))
Kicsit bosszús vagyok, mert a kocsival is gondok vannak és kicsit le vagyok égve, nem tudom, miből csináltatom meg:/ Abban bízhatok, hogy rám szakad az OTP:-)) Na, mondom én, hogy javul a kedvem.
Hozzászólások
időrendi sorrend
Hagyom is a psz.-t:/ Szóval azt mondod, hogy ne csak ezt a bizonyost psz.-t hagyjam, hanem ne is próbálkozzam majd másikkal? Amúgy én is úgy érzem, hogy nem szeretnék, de annyira mondják, hogy rám fér. Vagy ki kell fogni egy rendeset:P Köszönöm:-)) Ezért is írtam, hogy itt is vannak olyanok, akikben megbízhatok, ezt tudom! Próbálom az agyam helyretenni, most kb. 3 hete jobban vagyok, ez jó. Igen, igazad lehet, hogy tényleg ott volt a csírája és mostanra "fejlett" ki ez az egész. Az biztos, hogy nem volt minden rendben akkor sem, mikor látszólag rendben volt. Az asztmám kb. 7-8 éves koromban kezdett kicsit rosszabb lenni, aztán megállt egy szinten, majd kb. 15 éves koromban majdnem megfulladtam, azóta romlott és most megint megállt egy szinten. Mindenki azt írja, hogy beszélgetni akar velem:-)) Te vagy a 3. ilyen személy:-)) Úgy látszik ebből, hogy nagyon rám férne...
Viccen kívül, amíg az agyad nem tudod helyre tenni, a betegséged is romlik, de beszéltünk már erről...Én próbálom elhinni, hogy így meg úgy bebizonyították, hogy ez régről ered és nem pszichés, én nem hiszem el...lehet ott volt a csírája igen, mint megannyi csíra mindenkiben, de ezek a csírák sosem tudnak kifejlődni, ha nem hagyjuk. És ne feledd, az asztma is lelki, tehát valószínű akkor sem volt minden rendben, amikor látszólag még rendben volt... Annyira szeretnék leülni és beszélgetni Veled!!