Rosszak az idegeim?
2018. október 4.
No, de ennyire? Tegnaptól idáig már másodszor pityeredek el. Ha igaztalanul kapom a bántásokat és tehetetlen vagyok ezzel szemben, elég egy-két bátorító, együttérző szó, hogy elkapjon a gyengeség. Sohasem szerettem gyengének mutatkozni senki előtt, de az elfojtás sem segít hosszú távon. Kell egy kiadós sírás időközönként, hogy megkönnyebbüljek. A másik, ami kihozza belőlem az már nem is valamiféle gyengeség, inkább a tehetetlenség és a düh egyvelege. Ha látok körülöttem kiszolgáltatott embereket és nem tudok rajtuk segíteni. Nem mai keletű problémák hevernek az utcákon. Régen sem volt ez másként, de az emberek valahogy mégis toleránsabbak, segítőkészebbek, megértőbbek voltak nem csak egymással, de egy elesett ember láttán.
Ahogy a korombeli más írótársaim tollából leírtakkal is egyetértek, azonosulni tudok, nekünk más volt a neveltetésünk és mint írja egy amúgy is padlón lévő emberbe nem belerúgni kell, hanem valamilyen humánus megoldást találni. Mert ezt teszi. Legalábbis erre készül a hatalom és a velük egyetértők ehhez még asszisztálnak is. Hogy milyen eszközöktől sem riadnak vissza, azt alkalmam volt látni egy-egy kilakoltatás alkalmával, hogy az embernek belesajdul a szíve. Mintha a hatalom emberei teljesen kifordultak volna önmagukból!
Ma megint elpityeredtem. Elég volt csak felvillantani egy múltbéli emlékképet és az utolsó szót már kimondani sem tudtam azonnal, amikor felolvastam a lányomnak, annyira belegondoltam. Vagy csak rosszak az idegeim!?
A bejegyzést írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.