Sikerélmény és örömhír

2022. július 11.

Vissza a naplóhoz

2019. július 15.-i jegyzetem:

Nekem, mint maximalistának és mint erős önkritikával rendelkező fickónak jót tesz, ha sikerélmény ér. (Kinek nem tesz jót?) Az örökös - teljesítményemmel és magammal szembeni - elégedetlenség enyhül arra a kis időre, amíg átélem a kisebb, vagy nagyobb sikereket, mert olyankor látom, hogy nekem is sikerülhetnek úgy a dolgok, ahogyan elvárom magamtól.
Írtam alább arról, hogy nem vonz a főzés és számomra gyenge a konyha körüli gravitációs erő, de a szükség nagy úr, muszáj tudnom legalább néhányféle receptet, ha nem akarok majd szendvicsen, meg zacskós levesen élni. Az első próbálkozásaim kamaszként kezdődtek, persze nem önszántamból, hanem az anyám nyüstölt, hogy legalább egy tésztát, meg egy tojásrántottát tudjak már megcsinálni magamnak, aztán később mást is tanuljak meg, mert nem fog rám örökké főzni valaki. Kénytelen-kelletlen megfigyeltem e két pofonegyszerű étel elkészítését és legközelebb már egyedül kellett csinálnom. Az önbizalmam a pincében volt, így azt gondoltam, hogy a tészta ehetetlenül szétfő, a rántotta meg úgy odakozmál majd, hogy serpenyőstől mehet a kukába. Meglepetésemre azonban mindkettő jól sikerült, dacára az első próbálkozásnak. Ez adott némi önbizalmat és ugyan egy darabig csak ezekkel mertem próbálkozni, de legalább már biztos volt, hogy nem szendvicsen, meg gyorslevesen fogom leélni az életemet. Azóta már megtanultam pár receptet és néha rámjön, hogy próbáljak meg mást is, mert ugyan főzni még mindig nem szeretek, de enni annál inkább és ha utóbbit akarom, kell az előbbi is.
Nyilván nem vagyok egy Gordon Ramsey, nem is leszek, de nekem az bőven elég, hogy nem a kukában landolnak a kajáim és a szakács, tehát a főzéshez és ízekhez értő faterom szerint ahhoz képest jól megy a dolog, hogy kezdő vagyok. Ez duplán esik jól, egyrészt valamiben van sikerélményem, másrészt nagyon ritkán dicsér/dicsért meg az öregem.
Nyilván van olyan is, hogy nem úgy sikerül valami, ahogy kellene, de majd belejövök.
Sikerült a kísérletem, amiről alább írtam. Nem nagy kunszt egy töltött tojás, főleg ha már ennél több hozzávalós étel is megy az embernek, de az első próbálkozás mindig hibalehetőségekkel van tele, szóval ilyenkor még el lehet cseszni a legegyszerűbb kaját is.
Nyilván nem a tojások megfőzése volt a rizikós, hanem a töltelék, de összehoztam. Nem olyan íze lett ugyan, amilyet a faterom szokott, de betudom az első próbálkozásnak, viszont nem a kuka lakott jól vele és a fater szerint is finom lett, csak még az arányokat kell megtanulnom, de majdnem eltaláltam és nekem már ez is elég az elégedettséghez.

Úgy érzem magam, mint akit bungee jumping rángat. Itt is volt egy zuhanás a mélybe, majd elkezdtem onnan felfelé tartani (muszáj akarni a felszínre kerülni) és ez a felfelé ívelő szakasz felvitt magasra, ugyanis jó hírt kaptam. A legjobbat, amit mostanság kaphattam, mivel a letargiám fő oka az álmom befellegzése volt, de most úgy tűnik, csak részben fellegzett be és mivel nekem a pohár mindig félig tele van, ezért azt a részt tartom szem előtt, ami megmaradt.
Mégis repülhetek! Fater félreértette a dokit és ezzel engem is tévhitben tartott. DE! Szigorú szabályokat betartva mehetek csak és csakis nagygépen, mert az a doki szerint stabilabb, meg ott a személyzet ki van képezve, ha orvosi segítségre szorul valaki és van oxigén, meg defibrillátor is (azt ne kelljen használni!) Mint kiderült, az öregem nem egészen úgy adta át az infókat, ahogy kellett volna, szóval emiatt jött le nekem az, hogy teljesen el vagyok tiltva a repüléstől - és ezért írtam én is azt a segédletet mások számára, hogy milyen egészségügyi problémákkal tilos repülni - de ezek szerint a tilalom csak a kisgépekre vonatkozik, mivel azokon erősebbek a behatások és sokkal instabilabbak is, mint a nagy utasszállítók, csak az öregem azt nem adta át, hogy a nagygép nem felejtős. A doki szerint az azon való utazás is kockázatos, de nem annyira rizikós, mint a kisgép esetében, amin nincs ott az orvosilag kiképzett személyzet, sem oxigén, sem defibrillátor és a szervezetre is jóval nagyobb terhet ró a hánykolódása. Azt mondta, hogy nagygépre is csak szigorú szabályok betartása mellett enged, ilyen pl. az, hogy csakis akkor mehetek, ha az állapotom egy ideje stabil, tehát erősebb vagyok, meg előtte Ő is alaposan meg akar majd vizsgálni. A következő szabály, hogy kipihenten indulhatok csak el és csakis fekve utazhatok, 1-2 óránál nem hosszabb ideig. Ez oké, úgysem szeretek órákig utazni. A nagygépes utazástól sincs elragadtatva, de ezt legalább engedi a fentiek mellett.
Kár, hogy kisgépet sosem próbálhatok ki, de itt jön a félig teli pohár: a nagygép legalább ki lesz pipálva. Ez nagyot lendített a kedélyállapotomon és így azokat a dolgokat is könnyebben viselem, amik szintén szerepet játszottak a pár nappal ezelőtti zuhanásban.

Több, mint egy hétig alig fájt a fogam (azt is rendbe kell rakatni repülés előtt - meg amúgy is - mert a doki szerint nagyon megkínozhat ezen a téren is a fenti nyomáskülönbség), gyógyszer sem kellett, erre tegnap éjjel arra ébredtem, hogy megint pokolian fáj. Küldtem le Cataflamot, de most először nem hatott valami miatt. Kiengedtem az Alexet (olyan kómás voltam, hogy hirtelen megtorpantam a szélben lengedező magas málnabokor sziluettjétől, ugyanis nem fogta az agyam, hogy mit látok és lestem nagyot, hogy mi a szar az a furcsán mozgó lény a kertben :-D, de utána jobban megnézve leesett). Visszajöttem a házba, lefeküdtem, aztán mikor végre elaludtam volna, a Gina kezdett nyüszíteni, mert be akart jönni a szobába, csak nem lehet, mert nem szobatiszta. Reggelig műsorozott, elég szarul aludtam.

A bejegyzést írta: Arnold91