Sokminden

2022. március 8.

Vissza a naplóhoz

2017. január 20.-i jegyzet:

Már megint baromságot álmodtam. :-D
Álltam az udvaron és felnéztem az égre. Jobbról jött egy repülő elég alacsonyan, a sziluettje alapján egy 747-es volt. Mikor fölém ért, akkor hallottam meg, hogy furcsa hangja van, nagyon sivítottak a hajtóművei. Meg is jegyeztem félhangosan, hogy valami gáz van azzal a géppel. Amint ez végigfutott az agyamon, a gép már nem fölöttem volt és megláttam, hogy az egyik hajtómű (a 747-nek 4 db van) letörik. Nem hittem a szememnek. A lábam a földbe gyökerezett, mikor zuhant lefelé a hajtómű és a sokk miatt csak a nyakamat húztam be, meg a fejemet védtem (az ösztön az ösztön :-D). Mikor tőlem kb. 2 méterre földet ért, visszapattant kb. 3 méter magasra és mikor újra jött le, fejbevágott. :-D Nem lett bajom, amin csodálkoztam. Berohantam a házba, elmondtam az apámnak az egészet és kirohant ő is. A repülő elszállt, annak a sorsa nem derült ki. Apám simán felkapta (az amúgy többszáz kilós) hajtóművet, ami szikrázott is és hozta felém, hogy tegyem el emlékbe, ilyenem még úgysincs. :-D Én felmenekültem egy fára egy pillanat alatt és mondtam neki, hogy "tedd már le, fel fog robbanni!" :-D
Jó nagy hülyeségeket tudok álmodni. :-D

Tényleg megesett egyszer, hogy egy 747-nek letört az egyik hajtóműve. A karbantartó hibázott és megrepedt az egyik hajtómű pilonja (ez tartja és rögzíti a szárnyhoz), fent a levegőben pedig a terheléstől el is tört, a hajtómű pedig elengedett és a menetszél nekivágta a mellette lévőnek, letörve azt is. Ez nagyon szerencsétlen helyzet volt.
Szerintem ezt dobta vissza a tudatalattim.

Nem jönnek a Hajniék hétvégén, telefonált, hogy beteg.
Nem tudja, hogy csak megfázott-e, vagy influenzás és nem akar veszélyeztetni. Jövő hétvégén jönnek. Jó tudni, hogy járvány van. Amiket a boltból hoz a fater, azt le szokta fertőtleníteni ilyen időszakban. Eddig megúsztam.

Tegnap volt 5 éve, hogy diagnózist kaptam, 15 év találgatás után. Csak a Raynaud derült ki ezen a napon, a többi később, de ez segített a többit is felfedni. Hosszú lenne leírni az eredményig vezető utat, de a lényeg, hogy megvan és azóta tudnak segíteni felvenni a kesztyűt. Azért írok most erről, mert formálja az embert az ilyesmi. Átértékel helyzeteket, dolgokat, kapcsolatokat, magát az életet, szóval kap egy szemüveget, amin át máshogy lát. Van, aki sötét szemüveget kap, begubózik, rettegésben él, elmar magától mindenkit (így védve tudat alatt, vagy tudatosan a környezetét) és van, aki elkezdi meglátni az életet és az addig figyelmén kívül eső apró örömöket. Érthető, hogy először mindenki megijed, de ha szerencséje van, akkor van aki bátorítsa, támogassa, van hite is és felébred az ösztön is, hogy mindent meg akar tenni magáért, ez pedig segít átmenni a nehezén.
Én hülyén vagyok összerakva sok téren. Beletörődtem egyből. Kellett pár nap, míg átgondoltam, de a beletörődés átváltott dühbe és itt jött egy kis ijedség (egy hétig agyaltam-aludtam-agyaltam-aludtam), de pont ez hozta magával a "velem nem cseszel ki!" gondolatot és elkezdtem úgy kezelni az egészet, hogy amit lehet és tudok, megteszek, mert csakis ennek van értelme, az agyalásnak nincs. Így sikerül együttélni a dolgokkal és úgy, hogy itt a Tesóm, meg mindig azt az oldalát figyelem a történéseknek, ami szerencsésebb. Ez visz előre, ennek van értelme. Nekem is vannak napjaim, mikor olyasmikre gondolok, amik nem visznek előre, de ezekre nem figyelek aztán, mert elvonja a figyelmemet arról, hogy a jelenre koncentráljak és ebbe fektessek mindent, meg a közeli jövőbe. Szükség van arra is, hogy az ember előtt mindig legyen motiváció, anélkül mindent megevett a fene. Előre szabad csak nézni! Jó irányba változtatott a diagnózis. Óvodáskorom óta fejlődött a kór, de komolyabban 12 évesen támadott meg, aztán majd' 10 év remisszió után jött egy nagyon durva ostrom és azóta még pár, szóval nem voltak váratlanok az ezutániak, mégis jó volt hallani, hogy van összefoglaló nevük a tüneteknek. Azelőtt 15 évig voltam hipochonder, pánikbeteg a dokik szerint, de volt, ahol csak széttárták a kezüket. Jó irányba változtatott az, hogy megmondták: nagyon vigyázzak magamra, meg a meleg helyzetek is felráztak, mert azelőtt nem vettem komolyan a rosszulléteket, meg azelőtt nem adtam bele mindent a javulásba, nem értékeltem úgy az életet, a kis örömökre nem adtam, stb.
Ez a poszt nagyon zagyva lett. Totál szét van hullva az agyam.
Azt próbálom kinyögni, hogy egy diagnózis nem csak rombolni tud, meg hogy mennyi területre hat ki pozitívan, vagy negatívan.
Ha jár erre sorstárs, neki üzenem:
Vannak ugyan durva időszakok, de az akaratnak valóban nagy ereje van, én is azóta tudom, mióta voltam nagy pácban és kívánom Nektek, hogy segítsen az akaratotok és legyen sok remissziótok!
A felét ki sem tudtam fejezni a mondandómnak.

Átjött tegnap a Józsi és láncfűrésszel összevágott egy csomó fát.

A bejegyzést írta: Arnold91